2016. március 28., hétfő

25. rész

 - Kisbabánk lesz? - olyan szemekkel nézett rám mintha most közöltem volna, hogy nem létezik a Mikulás.
- Azt hiszem… - nem szabad sírni, most nem. A könnyeimet későbbre kell tartogatnom, mert lesz bőven alkalmam engedni az érzelmeknek.
- Nos, Heaven, ha készen állsz, fáradj át a másik vizsgálóba! – intett Beckynek, aki kötelesség tudóan már mutatta is az utat.
Az ultrahang felvétel minden kétségemet kizárta. Dr. Chen felvázolta a lehetőségeket, ha esetleg nem szeretném megtartani a babát. Abortusz vagy örökbe fogadás, amihez prospektusokat is kaptam. Szeptember 22-ére állapította meg a szülés dátumát, és azt mondta, van időm gondolkodni mihez kezdjek, de három hét múlva szeretne viszont látni. Adott néhány jó tanácsot a rosszullétekre, és egy rakat receptet terhességi vitaminokra. Azt tanácsolta beszéljek a kezelő orvosommal, hogy milyen gyógyszereket tanácsos szednem az asztmám miatt. Rendes volt velem, és a korábbi viselkedését mélyen eltemette. Persze a búcsúzáskor még odavetette, hogy ha Andynek bármikor szüksége van egy kis Batman csevejre szívesen veszi. Megköszöntem a segítségét. Kábultan sétáltam ki a papírokkal a kezemben.
- Hé, kicsim jól vagy? – vont ölelésbe, mikor kiértem.
- Nem – ráztam meg a fejemet. A mellkasához dörgölőztem és végre utat engedtem a könnyeimnek.
- Ismerek egy jó cukrászdát a környéken, mit szólsz hozzá? – próbált jó kedvre deríteni. Megsimogatta a hajamat.
- Szerinted öt éves vagyok, akit meg lehet vesztegetni pár szem cukorkával? – néztem rá könnyes szemekkel.
- Miért nem szeretnél sütit? – ha, gügyögni kezd, tuti kiverem a hisztit. Igen mindketten hibásak vagyunk, de per pillanat úgy érezem, kijár a durcás királynő szerep.
- De igen – könnyen feladtam az ellenállásom, és picit ostoroztam is magam miatta.

A cupcakek mellett döntöttem. Öt különfélét választottam ki, és a tálca kíséretében leültünk a legtávolabbi sarokba. Ő csak egy kávét kért, és elég csendes maradt. Nem is igazán tudtam mivel indítsam a beszélgetést.
- Mihez fogunk kezdeni? – nyögtem ki tíz perc és három mennyei édesség után.
- Mit szólnál hozzá, ha felnevelnénk? – az ujjaival a csésze peremén körözött. Erősen szuggeráltam, hogy leolvassak valamit az arcáról, de kiszámíthatalannak tűnt.
- És, ha odaadnánk Brangelináéknak? – ha ideges vagyok még szarabb poénokat lövök be, mint máskor.
- Azt olvastam fekete babát keresnek a kis Zahara mellé, szóval bukta – elmosolyodott, ami jó jel. – Más ötlet?
- Lerakjuk a küszöbük elé, és egy levélben azt írjuk, hogy a kicsi albínó – már nem bírtam komolyan venni és kis híján pukkadtam a nevetéstől.
- Hm… egész jó – bólogatott. – És mit szólnál ahhoz, ha mi nevelnénk fel? – ismételte meg a kérdést mellőzve az előbbi oldott hangulatot.
- Drágaságom, nézzünk szembe a cudar valósággal – sóhajtottam. – Alig múltam 18 éves, az idegeim elég labilisak és még gimibe járok. Neked pedig most indul be a karriered, amiről álmodtál. Mikor jutna időnk a pelenkázásra meg a többi szarságra? Túl korai ez az egész, plusz akkor meg sem említem az anyagi vonzatok. Napokig sorolhatnám az ellenérveket, és nem hiszem, hogy bármi pozitívet is fel tudnék hozni, hogy miért is tartsuk meg a csöppséget – nehezen öntöttem szavakba a bennem felmerülő kétségeket. Igyekeztem száműzni azt a csúf gondolatot, hogy esetleg most mondtam ki a halálos ítéletet a kapcsolatunkra. Jézusom, és ha emiatt fogunk szakítani, az én csökönyösségem végett? Lehet, hülye picsának tűnök, de muszáj reálisnak lennem. – Mint mondtam korábban is, később újra bele vághatunk, ha nem jön közbe semmi.
- Rendben, tegyük fel, hogy úgy döntünk abortuszra mész, amit előre leszegezek, hogy rettentően ellenzek. Mi lesz akkor? Tovább bírnál élni azzal a ténnyel, hogy megölted a meg nem született kisbabánkat?  Hát esélyt sem akarsz adni neki, hogy egy szerető családba nőhessen fel?– a hangja hidegül csengett, és késszúrásként nyilallt a szívembe. Lényegében az egész terhet az én vállamra helyezte, és bűntudatra törekedett. Hirtelen az összes levegő bent rekedt a tüdőmbe, és úgy éreztem képtelen kiszabadulni.
- Ez kegyetlen volt! – ennyit sikerült nagy nehezen kinyögnöm. Durván hátra löktem a székemet, és felpattantam. Próbált utánam kapni, de ellöktem a kezét. – Hozzám ne merj érni, megértetted? – üvöltöttem elnyomva a halk sípolást, ami előtört belőlem.
- Pindurka… - sápadtan nézett rám. – nem akarom, hogy azt hidd, én vagyok a rossz ember, csak…
- Nem érdekel! – szakítottam félbe. A táskámba nyúltam és lecsaptam az asztalra egy 20 dollárost, majd kirohantam a cukrászdából.  Autóval nyilvánvaló okokból nem mehetek el, taxit nem láttam a környéken, így maradt a futás.
Az elmosódó épületeket halvány foltokban érzékeltem, és nem törődtem az oxigénért áhítozó tüdőmmel. Abban reménykedtem, hogy elmenekülhetek a problémáim elől, de persze a tervem kudarcot vallott. A rám törő hányinger állított meg a park kellős közepén. A legközelebbi bokorba ürítettem a gyomrom tartalmát, és a mennyei sütiktől rövid időn belül elbúcsúztam. Hosszas percekkel később álltam fel kiszáradt torokkal, erősen remegve. Körül néztem és a hatalmas fehérség egyáltalán nem nyugtatott meg. A szállingózó hópelyhek a ruhámra tapadtak.  Úgy éreztem senki és semmi nem szabadíthat meg a rám törő már olyan jól ismert sötétségtől. A következő hullám is váratlanul tört rám.
- Hé, kislány minden rendben? – idegen hangra rezzentem össze a hátam mögött. Felegyenesedve egy fekete ballonkabátos férfival néztem szembe.
- Pindurka! – a távolból Andy alakja rajzolódott ki. Legbelül tudtam, hogy utánam fog jönni.
- Köszönöm most már meg leszek – biccentettem az ismeretlen felé.
- Remek, akkor indulhatunk – ragadta meg a karomat durván. Az önvédelmi ösztöneim azonnal működésbe léptek, és oda mértem támadást, ahol a legsúlyosabb csapást vitelezhetem ki. Tiszta erőből tökön térdeltem. A hatás nem maradt el. Ordítva kapott a nemesebbik testrészéhez, és ami a legfontosabb sikeresen kizökkentettem az előbbi mozdulatából. Kihasználtam az alkalmat még mielőtt újból utánam kaphatna, és a barátom felé szaladtam. Szabályosan becsapódva robbantam a karjaiba. Úgy ölelt, és csókolt mintha ezer éve nem találkoztunk volna. Semmi baj nem történhet, hiszen itt van, hogy megvédjen a gonosztól.
- Ki ez? – bökött a fejével a görnyedt férfira.
- Fogalmam sincs – nem engedtem el és úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba. A nadrágja övébe nyúlva előhúzta az apámtól kapott revolvert. Basszus, ezt vajon mindig magával hordja? Nem számít, ráérek később is rákérdezni.
- Kinek dolgozol? – csőre töltötte és rászegezte a fegyvert. A férfi felállt fájdalommal az arcán, lángoló tekintettel nézett farkasszemet vele. Rettegtem, hogy mi van, ha Andy ebben a pillanatban válik gyilkossá. Nem túl régen ugyanezt a szituációt éltük át, csak akkor az én kezemben volt a halál angyal szerepe. Nem juttatathatom rács mögé, mert engem védelmezett. A gyerekem nem nőhet fel apa nélkül… Most először gondoltam a kicsire, és ez erőt adott, új célt tűzött ki a számomra. Sokszor azt mondják, a veszély sok mindenre sarkallhat minket, de emellett ráébreszthet arra, hogy mi a fontos a számunkra.
- Wilkinsnek – nyögte ki összeszorított fogakkal.
- Követted? – a pasim teljesen megváltozott. Az izmai megfeszültek, a balja ökölbe szorítva. Éreztem a szívverését a kezem alatt, és durva ritmust vert. A gyönyörű kék szemeiben vadság tükröződött vissza. – Válaszolj, baszd meg, vagy szétlövöm a lábad! – a hangjában cseppnyi könyörület nem maradt.
 - Már régóta a nyomában vagyok! – enyhe rémületet láttam rajta. – Vérdíjat tűztek ki a fejére, a pénz meg jól fog jönni – úgy beszélt rólam, mintha csak egy beváltandó lottószelvény lennék. Megütötte a főnyereményt, szóval kérem, fáradjon a kasszához, és vegye át a milliókat. Hát, tényleg ennyit érne egy ember élete? Ide jutottunk a XXI. századra, gratulálunk világ!
- Ugye nem ölöd meg? Nem alacsonyodhatsz le az ő szintjére! – fordultam a barátom felé.
- Sokkal jobbat tudok, annál! – morbid mosoly költözött az arcára. – Fogd meg kicsim, és ne lankadjon a figyelmed! – nyomta a kezembe a pisztolyt.
- Mit akarsz csinálni? – félve kérdeztem. A hideg fém érintése megbizsergette az egész bensőmet, gonosz gondolatokat ültetett belém.
- Csak elszórakozok vele, te pedig addig felhívod az apádat! – megpuszilta a homlokomat.
- Andy… - nem is igazán tudtam mivel tartsam vissza.
- Nyugi, kicsim nem lesz semmi baj! – kisimította az olvadt hótól nedves tincseimet az arcomból. – Elhiszed, nekem igaz? – lassan bólintottam. Bíznom kell benne…
Lényegében félholtra verte a pasast. Nem sokkal utána megjelent apa két markos férfi kíséretében, és bezsuppolták a fekete Land Roverbe. Ketten maradtunk a vércseppekkel beszennyezett fehér kitaposott ösvényen. Csak bámultam a helyes pofiját, és vártam, hogy kimondja azokat a szavakat, amik ismét utat nyitnak a szívembe. Rágyújtott, és a hajába túrt. Ideges, ezt rögtön leszűrtem róla.
- Ne haragudj, a korábbiak miatt! Természetesen nem csak az én döntésem, hanem a tiéd is. Ha nem szeretnéd megtartani abban is támogatlak majd… - kifújta a füstöt. – Ha pedig meg szülöd, együtt felneveljük, és ennyi az egész. Nem kell aggódnod semmi miatt, nem tudsz olyat tenni, amitől megutálnálak –a kis beszéde meghatott (nem hozta fel az iménti erőszakhullámot, szóval én sem fogom felemlegetni).
- Biztos vagy benne? Annyi minden történhet… - számtalan forgatókönyv futott át rajtam. Egy kapcsolatban olyan sok dolog elromolhat, és ha ez nem lenne elég, a fájdalom akár meg is ölhet, ha nem vagy elég erős a tovább lépéshez. A csalódás örökre tönkre tehet, ha nem zárod el jó mélyen magadban. Persze van esély a gyógyuláshoz, és az újra kezdéshez, de tudni fogod, hogy semmi nem lesz ugyanaz, mint régen. Vegyük Nova példáját, aki a mai napig nem heverte ki a szakítást, és képtelen folytatni, az immáron viszonzatlan szerelem csapdájába esve. Könnyű elbaszni, de sokszor elég az, ha feladod a büszkeséged, és hagyod, hogy sodorjon az áramlat.
- Szeretnéd, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek? – megfogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. A gyomromban a pillangók vad táncot jártak, a szívem a torkomban remegett, az egész bensőm tűzben égett. Bólintottam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.
- Mit szólsz ahhoz, hogy ha ebben a szent pillanatban örök hűséget esküdnék neked?
- Úgy érted, ez most egy burkolt leánykérés? – vontam fel a szemöldököm mosolyogva.
- Az még túl korai – vigyorodott el ő is. Mert az, hogy gyerekünk lesz nem az, mi? – de azért valamit megérdemelsz, amivel megpecsételjük a fogadalmat.
- Mondjuk egy csókot? – rebegtettem csábosan a pilláimat.
- Kezdetnek – felpipiskedtem, hogy az ajkaink összeolvadhassanak. A tarkóján simogattam az egészen rövid tincseit, ő a hüvelykujjával az arcomat cirógatta. Igazi filmbe illő romantikus jelenetet adtunk elő, ráadásul a háttér is mesésesen illik a képbe. Azt kívántam, bárcsak valaki lefényképezne most minket. A rosszabb napjaimon csak elő venném a fotót, és ránézve emlékeztetőül szolgálna, miért is nem adhatom fel a harcomat. – Szeretlek, Pindurka.
- Én is szeretlek – leheltem az ajkaira.
- Menjünk haza, mielőtt megfázol – összébb húzta a kabátomat, és megigazította a lila kötött sálamat.
- Rendben – biccentettem. A kezem az övébe csúsztattam, hogy bárki láthassa, egymáshoz tartozunk. Nem, mintha dicsekedni akarnék… oké, hagyjuk a hazugságokat! Kibaszott nagy büszkeséggel tölt el, hogy ilyen fantasztikus pasim van, és végre én is megmutathatom a nagy világnak, hogy igen is megérdemlem a boldogságot.

Hazafelé menet megálltunk a legközelebbi ékszerbolt előtt. Próbáltam lebeszélni róla, hogy bármit is vegyen nekem, de meginoghatatlan maradt. Egy medált választott három apró jelképes motívummal (hit, remény, szeretet).  A kereszt, azt szimbolizálja, hogy higgy önmagadban. A horgony, a remény, amit soha nem adhatsz fel. A szív, pedig azt, hogy örökké a szívemben leszel. Ezt a magyarázatot mellékelte, miközben kioldotta a kulcsos láncot, és rácsúsztatta az új jelképes bizonyítékát a hűségének. Ha, már ő így döntött, akkor én sem maradhattam el az ajándékozásban, plusz lógtam a születésnapi meglepetéssel is (Meredithnek hála összespóroltam néhány dollárt). Platinából készült vonal mintás gyűrűt választottam. Természetesen visszakozott, de azt mondtam, ha nem fogadja el szuperragasztóval rögzítem az ujjára, és akkor jó ideig nem tud megszabadulni tőle, ha tetszik, ha nem. Igazából szerintem sértem a férfiúi önbecsülését, hogy lányként rá költök, de én szeretem viszonozni az ajándékokat, szóval muszáj lesz lenyelnie a véleményét. Köszönömöt rebegett, majd elégedetten távoztunk.
A lakásukba érve ledobáltam a ruháimat, majd meleg vizet engedtem a kádba. Becsalogattam őt is, habár kicsit szűkösen fértünk el a hosszú lábai miatt, de megoldottuk. A kölcsönös simogatás oda-vissza működött. Oké bevallom, szex mániás vagyok, viszont legalább az vigasztal, hogy neki sem kell hosszasan könyörögnöm. Én felizgultam, és az ő álló farka is arról tanúskodott, mi fog következni. Teljesen pucéran kiosontunk a fürdőből, majd gyorsan becsusszantunk a takaró alá.
- Szerintem jó anya leszel – mondta miközben a hasamon írt le apró köröket az ujjaival.
- Miből gondolod? És, honnan veszed, hogy meg fogom tartani? – még mindig tanácstalan vagyok, ez ügyben, hiába volt egy fellángolásom korábban.
- Puszta megérzés – vonta meg mosolyogva a vállát. Pozitúrát váltva kerültem fölé, a lábaimat szétvetve lovagló pózban. A melleimet kényeztette, a bimbóm pedig azonnal reagált az érintésére. – Csak nem beindultál? – vigyorgott.

- Fogd be, és dugjunk! – előre hajolva megcsókoltam. Rövidesen átadtuk magunkat a gyönyörnek, amit csak két igazán szerelmes szív nyújthat egy másiknak. 

6 megjegyzés:

  1. Jól sikerült,bár azért én teljes mértékben egyet értek Pindurka szkepticizmusával,s azért nem volt szép Andy-től az a cukrászdás monológ,amikor bűntudatot akart benne kelteni... Elvégre oké,hogy ő az apa,de nem az ő élete megy azzal "gallyra",hogy szinte alig felnőttként gyereket vállalnak,hanem Heavené. Ő szüli,szoptatja...bla bla bla. Na meg a gimit is ott kell hagynia,mert nagy hassal már azért nem igazán megy a dolog. :D na,itt végeztem a pesszimista hülyeségeimmel. Nagyon izgi volt,siess a következővel! ;)
    Puszil:Plizike

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Plizike! :)
      Pindurka jelenleg hatalmas krízissel néz szembe. Vállalja vagy ne a tinédzser terhességet. Eldobjon mindent, hogy a szerelmével lehessen? Rengeteg dilemma merül fel mindkét félben, és igazából senkinek sem lehet 100%-osan igazat adni. Idővel viszont minden meg fog oldódni. ;)
      Puszillak,
      Evangeline

      U.I.: Várom nálad a folytatást! :D

      Törlés
  2. Szia!.^^
    Én nagyon örültem, hogy összejött a baba, de az igazat megvallva egyet értek az előttem szólóval... De hát nem hiszem, hogy Heaven rossz anya lenne, Andyt pedig jó apának elképzelni.:)
    /A batman mániás doktornő jól sikerült.:D/
    Összességében még mindig tetszik, csak így tovább!.^^
    Puszi.:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Vanda! :)
      Mindketten jó szülők lennének, ehhez kétség sem férhet. :) Viszont, ez hatalmas próba a kapcsolatukban, és kérdés, hogy tényleg átvészelik-e együtt.
      Örülök, hogy megint itt vagy. :D
      Puszillak,
      Evangeline

      U.I.: Dr. Chen még fel fog bukkanni. xD

      Törlés
  3. Meg mindig imadom :D
    Andyt tokre eltudom kepzelni apanak, viszont tokre egyet ertek Heavennel is. Mar mint en se tudnek egyik pillanatrol a masikra rabolintani.
    Megint fantasztikus resz volt, tok meglepodtem amikor kiderult hogy Heaven fejen verdij van :D
    Gyorsan Kovit!!!

    Puszi es pacsi,
    Lanyod, fogyasztod, Evangeline Lazasod❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kislányom! :)
      Én is még mindig imádom, hogy imádod. :D
      Mindkét félnek igazat lehet adni, de sajnos túl sok a negatívum miért is ne tartsák meg a babát... Igen, feltételezhetőleg Andy nagyszerű apa lenne, és Heaven meg idővel boldog kismama, de ez egy súlyos döntés a jövőre nézve...

      Puszil,
      Anyád a díler Evangeline

      Törlés