27. rész

Vegyes érzelmekkel szálltam fel az Angyalok városába tartó járatra, három nappal később. Nem a repüléstől féltem, hanem a rám váró eseményektől. A fiúknak nem kellett mélyebben magyarázni az okot, amiért csatlakoztam hozzájuk, hiszen Andy barátnőjeként ez szinte kötelező. Ashley továbbra is tüntetőleg fújt rám, és feltűnően került, ez kicsit sértette az önbecsülésemet. Viszont legalább vigasztalódathatott Irinával (apa ragaszkodott, hogy a személyi testőröm is jegyet váltson), aki türelmesen viseltetett a hódítási fortélyaival szemben. Titkon azt a pillanatot vártuk mindannyian, mikor az orosz szépség istenesen bele térdel a férfiasságába, és elküldi a halál faszára, de persze ezt nem osztottuk meg vele. Lényegében minden normálisnak tűnt, csak engem emésztettek a gondok. A pasim próbált jó kedvre deríteni, amit nagyra becsültem, de legbelül ennek ellenére ordítottam. Aggódtam a jövőm miatt, hogy ha megszülöm a babát jó anyává válok-e, rettegtem Wilkinstől, meg a csatlósaitól, és akkor még meg sem említem a BVB esetleges feloszlását (a seggfej bogarat ültetett a fülembe). Fizikailag jelen voltam, de lelkiekben több ezer mérföld távolságra a külvilágtól.

- Heaven – feltételezhetőleg a mellettem ülő dobos jó ideje szólongathatott, mert furcsán nézett rám, mikor rá emeltem a tekintetem.

- Tessék – köszörültem meg a torkom, hogy visszajöjjön a hangom.

- Beszélgettünk Andyvel… - a barátom bocsánat kérőleg vonogatta a vállát. – és azt mondta, hogy babát vársz.

- Nem bírtad tartani a lepcses szádat? – torkolltam le azonnal. – Muszáj volt nagydobra verned, mi? – villámló szemekkel vártam a válaszát.

- Most mi van? CC odajött és megkérdezte mi nyomja a vállam, és kibukott belőlem. Nem szándékosan csináltam, nem akartam semmi rosszat – a tekintetében őszinte megbánást tükrözött vissza.

 - Nézd csak – vette elő a telefonját gyorsan megelőzve a kirobbanni készülő háborút. Megnyitott egy mappát, és szabályosan az orrom alá nyomta a mobilt. A képen egy édes hiányos fogsorú kisfiú mosolygott a balján fekete spániel kölyökkel. Hasonlított rá, szóval nem nehéz kitalálni a rokoni kapcsolatot. – Ő a fiam, Kyle – szolgált magyarázattal. – Az idén múlt hat éves, és lassan iskolába megy. Az anyjával mindössze egyetlen éjszakát voltunk együtt, viszont a kicsit mindennél jobban imádom. Aktívan részt veszek a nevelésében, anyagilag támogatom és hétvégenként mindig én vigyázok rá. Arra akarok kilyukadni, hogy Kyle nem tett tönkre semmit, csak színt hozott az unalmas életembe. Ashley faszságokkal tömte tele a fejedet, mert be van rezelve. Számára csak a banda létezik, és nincs vészterve a későbbiekre, ha nem jönne össze. Jelenleg téged hibáztat, de ugyanúgy lehetnék én vagy bárki más a hibás, ha bele köpünk a levesébe. Érted, mire szeretnék rávilágítani?

- Azt, hogy a kicsi nem jelenti azt, hogy vége a világnak? – kérdeztem vissza.

- Pontosan – bólintott.

- Tudod, hogy támogatni foglak egész végig, szóval nem kell, hogy bármi miatt is fájjon a fejed – Andy az ujjait összekulcsolta az enyémekkel, és kedvesen mosolygott.

- Rendben – amennyire az ülés korlátozottsága engedte közelebb bújtam hozzá. Lehunytam a szemem, és reméltem, hogy sikerül átaludnom a maradék órákat.

Az óceánnak köszönhetően párás levegőbe szippantva azonnal tudtam, haza tértem. A bensőmet melegség töltötte el, a szívem sajgása emlékeztetőül szolgált az átélt borzalmakra, amik a legutóbbi itt tartózkodásom alatt történtek. Egyszerre akartam elszaladni, és a keblemre ölelni a város nyújtotta életérzést. Andy mellettem pöfékelt, de megszorította a kezemet, hogy bizonyítsa, nem vagyok egyedül. A banda már elindult a kijelölt házba, amit a menedzser bérelt nekik arra az időre, amíg zajlanak a próbafelvételek. Kettesben, vagyis hármasban maradtunk (Irina az árnyékomként követett, hiszen ezt a parancsot kapta az apámtól) a reptér bejáratánál. Tőlem várták az útba mutatást hogyan tovább, és én egyelőre tanácstalanul meredtem a semmibe. A lenge szellő bele kapott a fehér nyakba kötős ruhámba (a kegyetlen tél után a szervezetem rögtön áthangolódott a jól megszokott szinte állandó 20-30 fokra, így az öltözködésben is alkalmazkodtam). A szoknyámat megigazítva telepedtem le a kitüremkedő padka szélére. A térdemre támaszkodva bámulta ki a fejemből, és próbáltam minden gondolatomat kizárni. Korábban mindennél jobban vágytam arra, hogy ellátogathassak anyuhoz, szóval úgy döntöttem legyen ez az első megálló. Elkaptunk egy taxit, majd Irina bediktálta a célirányt.

Őszintén bevallom, a hideg kiráz a temetőktől, szó szerint. Nem a halott lelkektől félek, vagy talán mégis fogalmam sincs, de nehezen magyaráztam a már-már fóbiába átcsapó érzést. Remegő kézzel markolásztam a korábban vásárolt fehér rózsa csokrot. A tüskéket gondosan levagdosták, ám én találtam egyet és észrevétlenül azzal karcolászgattam a mutatóujjam, míg ki nem buggyant a vérem.

- Nyugi, nincs semmi baj – persze kiszúrta, mit csinálok, és rögtön akcióba lépett. Bekopogtatott a sofőr ablakán. Megérdeklődte van-e sebtapasza az elsősegély ládában. Az ócska piros doboz legalján rejlett egy, amit hosszas kutakodás után átnyújtott a barátomnak. Megfogta a kezemet, megpuszilta a sebes ujjam, majd leragasztotta. – Szeretnéd, hogy veled menjek? – valószínűleg leolvashatta a rettegést rólam, ezért váltott át a kedves, őrangyal szerepébe.

- Egyedül kell végig csinálnom – hosszas töprengés után döntöttem így. Erősnek kell lennem, és nem csak magam miatt. – de azért köszönöm – mosolyra erőszakoltam az arcomat, hogy lássa, nem kapok szívinfarktust, ha átlépek a kapun.

- Itt foglak várni – ölelésbe vont. Felpipiskedtem, és megpusziltam.

„Beverly Rose, szeretett anya, Hollywood örökké lángoló csillaga”- ezt vésték a márványkőbe. Leguggoltam, és a sírra helyeztem a virágokat. A temetésén egy árva szót nem voltam képes mondani, mert annyi minden felhalmozódott bennem, hogy képtelenségnek tűnt szavakba foglalni. Azt hiszem itt az idő, hogy beszéljek hozzá. Törökülésbe helyezkedtem, és elnyomtam a vágyat, hogy rágyújtsak. A fűszálak csiklandozták a lábamat, a napsugarak elkerültek az örök árnyékot adó szomorúfűznek hála. Az egyik hajtincsemet csavargatva kezdtem bele a visszafojtott beszélgetésbe. Meséltem apáról, Nováról, Andyről, a sok szarságról, és a kicsiről. Mikor ahhoz a részhez értem, hogy mennyire hiányzik már nem bírtam visszatartani a könnyeimet, holott ígéretet tettem, nem fogok sírni.  Összerezzentem az érintéstől a vállamon. Megfordultam, és ő nyújtott kezet nekem. Haboztam picit, de hagytam, hogy felsegítsen. Átkaroltam, a mellkasára hajtottam a fejem. Azért imádkoztam titkon, adjon valami jelet, hogy a későbbiekben minden rendben lesz. Nem tudom léteznek-e angyalok, nem vagyok hívő, viszont a túlvilág létezésére szívesen kötnék fogadást. Gyönyörű fecskefarkú pillangó repült a sírkő tetejére, és ha be akarom magyarázni magamnak a természetfelettit azt mondanom megjelent előttem. Biztosan ti is kételkedtek ebben, ám én abban a percben elhittem, hogy az a rovar az anyámat képviseli.

- Mi volna, ha ennénk valamit? A gépen kapott mini szendvicsekkel egy mókus sem lakna jól, szóval… - Irina is belépett a képbe. Próbálta elterelni a figyelmem, amiért hatalmas piros pontot érdemel.

- Na? – kapcsolódott be Andy is. – Kapsz fagyit is – úgy vigyorgott, hogy az arcizmai szétszakadással fenyegettek.

- Megint kezded? – sóhajtottam, de nem bírtam nem mosolyogni.

- Három gombóc? – érezte, hogy sikerült jobb kedvre derítenie, így rögtön adta alá a lovat.

- Legyen négy, plusz tejszínhab, és eperöntet – alkudoztam.

- Megkapod ráadásnak a szépfiú banánját is a tetejére, csak húzzunk már innen! A frász kerülget ettől a helytől – sürgetett a szőke bérgyilkosnő. Szóval nem én vagyok az egyetlen, akiből ilyen reakciót vált ki a holt lelke nyugvó helye.

- És, ha később még szükség lesz a banánjára? – a humorom újra felbukkant, ami annak a biztos jele, hogy a depresszióm lassan eltávolodik tőlem.

- Egye fenyő beszerzek neked egy vibrátort, ő meg majd megoldja valahogy – vont vállat.

- Hé, ti most komolyan a farkamról beszélgettek? – szólt közbe az érintett banános srác. Összenéztünk, és figyelembe se véve őt elnevettük magunkat.

Andy bosszúból megijesztette kifele jövet, aminek hála Irina kis híján a nyakába ugrott. Cserében úgy tarkón csapta, hogy egész úton azt dörzsölgette és panaszkodott, hogy szerinte megsérült az egyik csigolyája. A szőke ciklon élesben kiröhögte, és azt mondta kaphat még egyet, hogy helyre rendeződjön, mire abba hagyta a nyavalygást. 1:0 az orosz szépség javára! Bírtam a civódásukat, és tudtam Irina a baszogatásai ellenére kedveli a piercinges rocker srácot. Picit megnyugtatta a lelkem, hogy ha én már esetleg nem lennék, akkor talán ő lenne az, aki vigyázna az összetört szívű fiúra.

Napok óta először nem végeztem a mosdóban a wc felé görnyedve az étkezés után. Bár az említett fagylalt kehelynél már jelentkeztek a hányinger első görcsei. Átpasszoltam Andynek, aki szemrebbenés nélkül befalta. A biztonság kedvéért meglátogattam a női részleget az indulás előtt. Hideg vízzel öblítettem le az arcomat, majd bekaptam egy csoda pirulát Dr. Chen ajánlásával megtoldva. A hajkefémmel megigazítottam a gubancos zuhatagomat, és letöröltem az elmosódott szemfesték nyomait. Némi szájfényt kentem fel, de ez csak olcsó trükk a sápadtságom leplezésére.

- Heaven? – ismerős hang ütötte meg a fülemet. Felemelve a fejemet a tükörben pillantottam meg az egyik régi barátnőmet, Caitlynt. Megfordultam, és ott állt háromdimenziós valójában. Pont úgy fest, mint mikor utoljára láttam. Hosszú gesztenyebarna haj, őzike szemek, apró alapozóval elfedett szeplők, pisze orr, duzzadt ajkak, a 165 centijével fölém magasodott. Világos rózsaszín ujjatlan topot, hófehér miniszoknyát, fekete magasított talpú strandpapucsot viselt. Kilátszott a köldöke, és emiatt leesett állal bámultam meg a virágos köldök piercingjét. (Ejha, vajon milyen változás érkezhetett az életébe, hogy kifúratta magát?) Váratlanul vágott mellbe a múltam, és hiába próbáltam hátra hagyni úgy tűnik, ez nem olyan egyszerű. Az általam felépített falnak hála leromboltam a barátságunkat. Az intézetben megszakítottam többek között vele is kapcsolatot, és azt hittem soha többet nem találkozunk újra. – Nem hallottam felőled, nos… - habozott, hogy kiejtse-e a száján a gyászos szavakat. – azóta – zárta rövidre. – Hogy vagy? – alaposan végig mért, és a szeme azonnal megakadt az összeszabdalt bal karomon. Most először azt akartam, hogy eltűnjenek a hegek, mert szégyelltem a gyengeségem előtte. Hiába dugtam a hátam mögé a kezem, már túl késő volt. . Ő nem ilyennek ismert, és az, akit régen a legjobb barátnőjének tartott az anyámmal együtt meghalt.

- Egész jól – gyorsan visszadobáltam a táskámba az elővett cuccokat.

- Nincs kedved hozzánk ülni? Itt az egész banda – oh, a francba! Na, nem arra végképp nem vagyok felkészülve, hogy megjátszva magam adjam elő azt, aki régen szerettek.

- Épp indulni készültünk, szóval bocs, de nem – le akartam rázni, és reméltem, hogy veszi a lapot.

- Kivel vagy itt? – az örök kíváncsisága, ami miatt már jó néhányszor bajba keveredett. Egyszer azt mondta az egyik osztálytársam azért ilyen hossza a haja, mert tele van titkokkal. Emlékszem, ha valakit kipletykáltunk ő mindig napra készen lökte a legfrissebb híreket.

- A barátommal, és anya egy régi barátnőjével – azt mégse mondhattam, hogy az orosz szépség a személyi testőröm. Mint látszik ismét vitába keveredtem önmagammal, hiszen annak ellenére, hogy szabadulni szeretnék, vígan itt maradok cseverészni. Azt hiszem, egy részem sírva vágyakozik a régi szép időkre, és kezdte átvenni felettem a hatalmat.

- A barátoddal? – kikerekedett szemekkel szótagokként hangsúlyozott. Csessze meg, hogy nem bírom tartani a lepcses számat! Már előre sejtettem a következő kérdését. – Ugye bemutatod nekünk?

- Miért érdekel? – kicsit furcsállottam, mert hiába a sok szarság már nem vagyunk jóban.

- Mert a barátnőm vagy – szoros ölelésbe vont. Leejtett karokkal vártam, míg abba hagyja, mert egyszerűen nem bírtam viszonozni a szeretet áradatát. – Mi a baj? – persze kiszúrta, hogy valami nagyon nincs rendben velem.

- Semmi – erőltettem mosolyt az arcomra, majd megdörzsöltem a hátát. – Gyere! – hívtam magam után.

Rövid szóváltást követően megmondtam Irinának, hogy szeretném, ha kicsit szüneteltetné a babysitter szerepet. Először hallani sem akart róla, de végül bele egyezett, viszont megígértette a párommal, hogy nem veszi le rólam a szemét. Andy nem lelkesedett különösképpen a kisebb társaságért, ez rögtön leesett. Ők is úgy bámulták, mintha minimum három feje lenne, és bármelyik pillanatban tüzet okádhatna. Pechemre a boksz legszélén ott ült Zachary Beaver a srác, akiért anno bolondultam. Igazi szépfiú lenyűgöző zöld szempárral megáldva, a szöges ellentéte minden tekintetben a mostani pasimnak. Szúrós tekintettel méregette a piercinges rocker fiút, és a tipikusan az egy kanál vízben is megfojtaná effektus állt be. Elsőként a nevéhez hű kinézetű Barbara üdvözölte, majd szabályosan piócaként tapadt rá. Engem természetesen kérdések ezreivel bombáztak, és leszidtak, mert nem adtam semmi életjelet az utóbbi hónapokban. Bevallom őszintén meghatott, hogy aggódtak értem, de az a baj, hogy még mindig annak hisznek, aki már nem vagyok. Kétségek között őrlődtem, és úgy döntöttem egyelőre hagyom a dolgokat folyni a természetes medrükben.

- Van kedvetek lejönni velünk a partra? Tikkasztó a hőség, és jól esne egy kis hűsölés a vízben – vetette fel az ötletet Caitlyn.

- Hát, jó – sóhajtottam. Kérdőn néztem a barátomra, aki válaszul megvonta a vállát, hogy neki tök mindegy.

Gyalog a tengerpart alig tízpercnyire található. A közeli boltban vettem egy neon pink bikinit. A tükörben csalódottan tapasztaltam, hogy olyan mintha felszedtem volna némi plusz felesleget. Persze az egész jelenleg csak illúzió a fejemben, hiszen a hasam teljesen lapos, de el kell ismernem, rettegek az elhízástól. A sebeimet viszont továbbra is szégyelltem a „barátaim” előtt, így a hőmérő hiába mutatott plusz harminc feletti fokokat én inkább visszavettem a kapucnis pulóvert. Barbie vihogva karolt belém, és vezetett ki az üzletből. Andy fekete térdig érő rövidnadrágot választott, és a tetkói így póló nélkül fedetlenek maradtak. Kicsit elszakadtam a csajoktól, és a fülébe súgtam, hogy ne is törődjön velük, ha nem akar, mert ketten is jól érezhetjük magunkat.

Bömbölt a zene, és ezzel párhuzamosan az alkoholfogyasztásnak köszönhetően a hangulat is felfokozódott. Én nem ihattam, de így is remekül szórakoztam. A lányokkal önfeledten beszélgettem pont, mint a régi szép időkben. Andy pedig csatlakozott a fiúkhoz a rögtönzött amerikai foci csapatukba. Az egész túlságosan is tökéletesnek tűnt, mintha nem fájna semmi, és egy hangocska azt üvöltötte bennem, hogy hamarosan vége szakad a rögtönzött bulinak. Sajnos igazam lett…