24. rész

Van annál égőbb, mint a helyi gyógyszertárban a pasiddal a terhességi tesztek között válogatni? Mi a jó francnak dobnak ennyit a piacra? Az összes 100%-os eredményt ígért, különféle csomagolásban, olykor idiótán vigyorgó lányok képével feldobva a terméket. Semmi vicces nincs abban, ha a tinédzseréveid végén esetleg gyermeket vársz, ezek meg a pofámba röhögnek. Felháborító!

- Pindurkám tampont is nézünk? – természetesen a pasim roppant szórakoztatónak találta a helyzetet. Egy öt éves lelkesedésével elbagatelizálta az egészet. Nekem csak még inkább kavargott a gyomrom. Tök cuki komolyan, hogy igyekszik felvidítani, de per pillanat nem találom az élet napos oldalát. – Vagy óvszert szeretnél? – mutatott balra a szintén kecsegtető polc felé.

- Azzal már feltételezhetőleg elkéstünk! – mondtam pókerarccal.

- Ez a szívemig hatolt drágám! – kapott oda színészien eljátszva, mintha valóban fizikai gyötrelmet okoztam volna a szavaimmal.

- Bocsi, de jelenleg a szarkazmus nagyon dominál bennem – dörzsöltem meg fáradtan az arcomat.

- Semmi baj – átkarolta a vállam. Kikapott egy random tesztet és az orrom alá nyomta. – Mit szólsz ehhez? Garantált eredmény két perc alatt – olvasta az öles betűket.

- Szerintem tök mindegy, nem igazán érzékelem a különbséget a többi meg ez között – biccentettem oldalra a fejem, mint aki borzasztóan koncentrál a sablonos szövegre.

- Azért viszünk ebből is – kapott le a másik polcról két csomag tizenkettes gumit. Felvont szemöldökkel néztem rá. – Sosem árt, ha van otthon, plusz az önbizalmam az egeket veri – mosolygott. Nem adta fel, hogy a személyes bohócomként viselkedjen, amit őszintén díjaztam.

Az idős durván dauerolt hajú hölgy, rosszalló pillantásokkal méltatott minket, mikor meglátta mit pakoltunk ki a kosarunkból. A bogárszeme a vastag szódásszifon lencséknek hála a triplájára kerekedett. Szerintem magában mormolta az ördögűző szertartást, hogy Isten óvjon minket a paráználkodástól.

- Első a biztonság, igaz Pindurka? – csípett a fenekembe vigyorogva.

- A kis lány elmúlt már 18? – vizslatott engem fürkészően, mintha csak a vesémbe láthatna.

- Esetleg megmutassam a személyi igazolványomat? – kérdeztem vissza gúnyosan. Utálom a kotnyeles vénasszonyokat, akik úgy érzik, bele pusztulnak, ha valamiről nem fejthetik ki a véleményüket. – Vagy írásos engedély szükséges a gumi vásárlásához? – folytattam egyre dühösebben.

- A mai fiatalok egyre szemtelenebbek – morogta a bajsza alatt alig mozgó ajkakkal. Ilyen tehetséggel simán elmehetne hasbeszélő babákkal játszani a közeli cirkuszba. – 30 dollár 25 cent lesz, ha mást nem óhajtanak.

- Síkosítót ne vigyünk? – nézett rám levakarhatatlan mosollyal a barátom. Ő borzasztóan élvezte a műsort. – Úgy emlékszem a múltkor mindkét flakonnal elfogyott – a banya úgy festett, mint aki bármelyik másodpercben gutaütést kapna az ilyen alpári stílustól.

- Majd megoldjuk – böktem oldalba a könyökömmel.

- 30 dollár 25 cent – ismételte meg cicegve. Andy elővette a pénzt és az utolsó fillérig leszámolta. – Az Isten óvjon titeket! – vetett keresztet.

- Ne aggódjon, az istene már rég nagy ívben szarik ránk! – vágtam vissza dühösen.

- Ő mindannyiunkra vigyáz fentről, még a hitetlenekre is – higgadt maradt. A vallási fanatikus öregek a legrosszabbak, mert mondhatsz akármit meginoghatatlanok az általuk igaznak vélt tanok.

- Oh, igazán? És hol volt, mikor az anyámat lelőtték? Soha nem ártott senkinek, még is meghalt. Mit csinált akkor, hm? Elárulom én magának, a nagy büdös lófaszt se, mert nem érdekelte és ne próbálja meg nekem bemagyarázni, hogy igen, mert az egy kibaszott hazugság! – szabályosan üvöltöztem vele. Emlékszem anno az intézetben Mrs. Lockhart az egyik terapeuta szintén kereszténységet gyakorolt, és folyton azt mondogatta nekem: „Minden okkal történik, kedvesem! Istennek céljai vannak veled, és az édesanyád nem hiábavalóan jutott a mennyekbe”. Ugyanígy kifakadtam, mint most. Faszság az egész, mert a jó embereknek nem szabadna, így végezniük…

- Gyere, menjünk kicsim! – fogta meg a karomat Andy. Az egész testemben remegtem, és a legszívesebben addig ráznám a vén csotrogányt, míg be nem ismeri, hogy téved.

- Őszinte részvétem a veszteséged miatt – hajtott fejet tisztelettudóan előttem.

- Köszönöm szépen, de nincs szükségem a sajnálatára! – felkaptam a papírzacskót, és kivágtattam a patikából.

A falnak támaszkodva próbáltam elkapni a megfelelő ritmust a légzésemet illetően. Irina mutatott néhány mutatványt, hogyan nyugodjak meg, de jelenleg nem használt a számolj háromig és befúj, kifúj dolog. Tudom, hogy kontrollt kellene gyakorolnom a dühömön, de piszkosul nehéz. Legszívesebben úgy bele öklöznék a beton falba, hogy darabokra törjön a kezem, na az segítene megnyugodnom. Fekete pöttyök táncoltak a szemem előtt, és ha Andy nem nyúl utánam szoros kapcsolatba kerülök a fagyott járdával. Bele karolva tettem meg az utat a Mustangig. Ha nem lenne mellettem már rég feladtam volna a harcot…

Bezárkóztam a wc-be, és alaposan áttanulmányoztam a használati útmutatót. Felhajtottam a drága ruhámat, és lehuppantam az ülőkére. „Csak tartsa a vizelet sugárba a csíkot, majd várja meg a pityegést.” Na, sikeresen lepisiltem a kezemet! Fúj! Megmostam a praclijaimat, a tesztet pedig a mosdókagyló szélére helyeztem. Soha életemben nem rágtam a körmömet, de most erős késztetést éreztem rá. Egy örökkévalóságnak tűnt az a két perc, mire felhangzott a két éles sípolás. Negatív lett. A lelkemről hatalmas kő zuhant le, és újra rendesen kaptam levegőt.

- Nem vagyok terhes – mondtam kilépve az ajtón.

- Oh, igazán? – ellökte magát a faltól. Csalódottnak látszódott.

- Ennyire vágytál rá? – mellé léptem és megsimogattam az arcát. – Később próbálkozhatnánk, ha szeretnéd… - haboztam picit. – úgy értem pár év múlva, mikor elég idős leszek hozzá.  

- Ühüm, persze – biccentett, de közben nem is engem nézett. – Szerintem, akkor is kórházba kellene menned, hogy kiderítsék, mi okozza a rosszulléteket.

- Nincs rá semmi szükség, el fog múlni… - a táskámból kivettem a cigis dobozomat. Rágyújtottam és félre fújtam a füstöt.

- És, ha valami komolyabb bajod van? – az aggódó énje azonnal működésbe lépett. Megfogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett. – Csak néhány vizsgálat, ennyi az egész. Tudom, mennyire utálod, de megteszed a kedvemért, igaz? – olyan szépen kérte, hogy az agyam hiába tiltakozott vehemensen, a szám igennel felelt. – Köszönöm, Pindurka.

- Csak ígérd meg, hogy nem mozdulsz el mellőlem – elnyomtam a cigit.

- Soha, semmi pénzért kicsim – megcsókolt. – Éhes vagy? Rendeljek valamit?

- Nem köszi, a gyomrom még mindig vacakol – lehuppantam a tévé elé. – Ellenben ha van valami rágcsa, azt szívesen venném – pofátlanul hagytam, hogy kiszolgáljon. Míg a konyhában mutatott, én a csatornák között szörföztem. Anya utálta, mikor ezt csináltam, mert szerinte képtelenség követni a különféle adásokat, és a legtöbbször ezért esett rám az esti film kiválasztása. A horrortól a frász kerülgette, holott ő kettőben is főszerepet játszott (A véres holdban, és a Boszorkányok éjfél utánban), így maradt a romantikus kategória vagy valami vígjáték. Oh, azok a régi szép idők! Mintha csak valaki olvasott volna a gondolataimban, ugyanis a Fox-on a már említett Véres holdat adták. A történet rém sablon, de ez engem sosem zavart. Elfészkelődtem, és magamra húztam a takarót. Megmelengette a szívemet, hogy újra láthattam, még ha hiú ábránd is az egész.

- Ő az anyukád? – tért vissza a barátom. Két tálat tartott a kezében, az egyikben enyhén gőzölgő popcorn (frissen a mikróból), a másikban hullámos chips. – Gyönyörű asszony volt – lepakolt az asztalra, majd mellém kucorodott, ami tekintve a hosszú lábait nem könnyű feladat.

- Mindenki azt mondta, hogy borzasztóan hasonlítunk – letöröltem a kósza könnycseppet.

- Igen valóban – elmosolyodott. Átkarolta a vállamat, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem a fejemet a mellkasára hajtva. Már nem érdekelt a nasi többé. Ráfüggtem a képernyőn történő eseményekre, és megnyugtatott, hogy legalább a filmek megőrizték őt nekem. Ilyen szempontból szerencsésnek tudhatom magamat, hiszen elég csak betennem egy dvd-t vagy online megkeresni, és újra itt van, úgy ahogy emlékszem rá. Azt kívántam bárcsak kitörölhetném azt a pillanatot, amikor a hullaházban feküdt a hideg fém asztalon. Talán, ha számtalanszor újra meg újra nézem, a digitális világ segít eltörölni a rémképeket. Végül ezt tantrázva aludtam el a kanapén.

 - Pindurka ébresztő itt az ideje suliba menni! – a hangja kúszott be az álmomba. Nem nyitottam ki a szemem, csak makacsul átfordultam a másik oldalamra.

- Hagyj, nincs kedvem! – húztam a fejemre a takarót. Valamikor az este átcipelt az ágyába, így most itt lelt a reggel. – Baszogass mást! – morogtam.

- Nem lehet drágaságom, mert az megcsalásnak számít! – a rugók és a matrac hullámzásából megállapítottam, hogy mellém mászott. A megérzéseim azt sugallták valami aljas húzásra készül. Nem tévedtem, ugyanis a következő percben már az oldalamat csikizte. Visítottam, mint egy kis malac.

- Miért zaklatod Pindurkát szombaton? – jelent meg az ajtóban a boxer gatyás Ashley. A haja a szélrózsa minden irányába állt, a baljában bögre. A borotválkozásig még nem jutott el, amiről az alig negyed millis borosta árulkodott. – Ez még tőled is kegyetlen seggfej! – csóválta meg a fejét.

- Oh, te rohadék! – bosszúból bele csíptem. – Most ezt miért kellett?

- Jó heccnek tűnt! – vigyorgott teli szájjal. – Csináltam neked reggelit, ez megfelel béke ajánlatnak? – a boci kék szemeinek nehéz ellen állni.

- Attól függ mit készítettel! – keresztbe font karokkal játszottam tovább a durci szerepet.

- Gofrit – kacsintott rám.

- Szerencséd van! – felkeltemben azért még bele bokszoltam a vállába.

A kaja meg a dupla adag kávé után lezuhanyoztam, és bár húztam a számat, de betartottam az ígéretemet. A nála felejtett göncökből kiválogattam a kedvenc rózsaszín pulóverem meg egy enyhén koptatott farmert. Megfésülködtem feldobtam némi sminket, és indulhattunk is. A múltkorival ellentétben most alig néhány beteg lézengett a váróban. Kitöltöttem a recepción kapott papírokat, ami után nem maradt más dolgunk, mint várni. Kb. fél óra múlva egy duci nővérke szólította a nevemet. Andy megpuszilt, és azt mondta nem lesz semmi baj. Komolyan el akartam neki hinni, de egy aprócska hang a fejemben gonoszul suttogta az ellenkezőjét.

- Nem vagyok terhes – kezdtem bele miután felmásztam a vizsgáló asztalra. A ráterített huzat idegesítően csúszkált a fenekem alatt, a fertőtlenítő szag csípte az orromat, és meg sem említem, hogy a frász kerülget az egész helytől.

- Oh, rögtön a közepébe ez tetszik – vigyorgott a 30 körüli pufók ázsiai doktornő. Ha, én alacsony vagyok, akkor ő törpeségben szenved. A bubi frizurája előnytelenül fonta körbe az arcát, a strassz köves piros szemüveg külön rontotta az összképet. Mindezek mellett meg kapja tőlem a szimpatikus kitüntetést. – Nos… - a csíptetős tábláról puskázott. – Heaven szólíthatlak, így igaz? – bólintottam. – Mi a panaszod? – röviden felvázoltam. – Rendben kezdetnek vért és vizeletet veszünk, aztán meg látjuk, mit hoznak az eredmények.  

- Meg sem vizsgál? – vontam fel a szemöldököm kérdőn.

- Az egyelőre nem szükséges – legyintett. Felkelt, és odaintette a fehér ruhás nővérkét. – Becky megcsinálja a dolgokat, és ha végeztetek utána kimehetsz. Gondolom szívesebben vagy kint, mint itt bent – kacsintott rám. – Bevallom neked, én is utálom a kórházakat – súgta a fülembe.

- De, hát maga itt dolgozik – hűltem el.

- Ja, csillagom, mindenkinek meg van a keresztje! – megveregette a combomat. OKÉ! Ezt inkább jobb nem kommentálni. Kisétált és a helyet a megszólalásig rá hasonlító Becky vette át. Tűfóbiám van kb. kiskorom óta, ezért jobbnak láttam halkan dudorászni és oda sem nézni, míg levette a kellő mennyiséget. Hál isten a nehezén túl vagyok sóhajtottam, de nem számítottam arra, hogy milyen nehéz lényegében parancsra pisilni. Öt megfeszítésekkel teli perc után is üresen szorongattam a műanyag poharat, na ekkor kukkantott be a drága Becky. Felajánlotta, hogy szívesen megkatéterez, ez szinte azonnal segített a hólyagomon és megindította a sárga vízesést. A kezébe nyomtam és szabályosan kisprinteltem a vizsgálóból.

- Szívjunk el egy cigit! – rángattam fel ültéből a pasimat. Meglepetten bámult rám, mintha megőrültem volna. – Nyugi semmi bajom, csak kell a friss levegő! – vágtam rá szórakozottan.

- Mit mondtak? – visszacsúsztatta a zsebébe a mobilját.

- Még várunk az eredményekre – hadartam el, majd megcéloztam a bejárati ajtót.

Jó húsz perccel később jelent meg Becky hatalmas vigyorral az arcán. Különös módon mindkettőnket behívott egy másik szobába. A Dr. Tachibana Chen feliratból megállapítottam, hogy ez a külön irodája lehet. Jézusom remélem, nem rákom van, vagy valami komoly halálos betegségem, ami megigényli a diszkréciót. Nehezen üldöztem el a fejemben sorra felbukkanó rémképeket, az esetleges végkimenettel kapcsolatban.

-Ő a barátod? – kérdezte, miután leültünk a szépen faragott fa székekre. Bólintottam. – Dr. Chen vagyok – nyújtott neki kezet. Most vettem észre a rémisztően csicsás neon pink körmeit. Juj, ez a nő súlyos stílustanácsadásra szorul.

- Andy Biersack – viszonozta a gesztust illedelmesen.

- Hé, csak nem te is Batmanért rajongsz? – szúrta ki a bal karján a tetoválást.

- A legkirályabb szuperhős – mosolyodott el. Látszott rajta mennyire örül, hogy rokonlélekre talált. Én csak a fejemet csóváltam, de nem szóltam semmit.

- Képzeld a múltkori találkozón egyedi relikviák kerültek a kalapács alá. Potom 10.000 dollárért hozzá jutottam az első kiadáshoz – büszkén mutatta meg az Iphoneján, ahogy a képregénnyel pózol. Az esetek zömében mindenki gyűjt valamit, szóval valamilyen szinten megértettem (személy szerint a saját mániám a pingvinekre terjed ki, de ez most mellékes).

- Komolyan? – leesett az álla a megdöbbenéstől. A szemei csillogtak a gyönyörtől, és a révület a hatalmába kerítette. – Ugye kölcsön kérhetem elolvasni? – ajaj, kezdenek elharapózni a dolgok.

- Meg tudhatnám, mi bajom van? – vágtam közbe türelmetlenül, hiszen miattam gyűltünk össze. – Ugye nem fogok meghalni? 

- Jaj, dehogy csillagom – nevetett fel. – Kisbabát vársz – közölte fülig érő szájjal. – Na, szóval az aukción bemutatták az eredeti jelmezek valósághű másolatát is, és egy pasas… - kapcsolt vissza a korábbi témába.

- Az lehetetlen… - szakítottam félbe ismételten. – tegnap csináltam tesztet, és negatív lett.

- Megesik néha – legyintett. – Szóval a pasas, 3.000 dollárért jutott hozzá a Macskanő jelmezéhez. Szerintem titokban ő maga szeretné felvenni, de ezt nem tőlem hallottátok – kacagott fel. Visszavonom a korábbiakat, ez a nő buggyant.

- Dr. Chen mit mondott az előbb? – eszmélt fel Andy.

- A pasas szerintem…

- Pindurka terhes? – kettőnk között kapkodta a tekintetét várva a megerősítést.

- Mindet kétséget kizáróan kimutatható a HCG nevű hormon a szervezetében, de azért még elvégzünk néhány vizsgálatot – kinyitott az előtte levő sárga mappát.(Remélem visszazökkent a doki módba. ) Kíváncsian figyeltem, mikor bukkannak fel a kandi kamerások, hogy: „Hé, ez a kész átverés és most beszoptad”. Úgy fest, senki nem akar jönni a pezsgővel a kezében. Bassza meg!