28. rész

Túl gyorsan történt minden… az egyik pillanatban még a lányokkal hülyéskedtünk a vízben, a következőben pedig egy óriási hullám úszott be a képbe. A szemem sarkából még láttam, hogy a parton is kitört a káosz. Tovább nem bírtam követni az eseményeket, mert a sötétség hamar elborított. Nos, azt hozzá kell tennem, hogy nem vagyok valami jó úszó, sőt a partra vetett hal effektushoz tudnám hasonlítani magam. Olykor átvészelem a durvább viszontagságokat, míg máskor oxigén nélkül maradok…

Az őrangyalom ismételten immáron nem is merem számolni hanyadjára mentett meg.

 A fekete tincsei nedvesen lógtak az arcába, a csodás kék szemei bevörösödtek a sós víznek hála, a sápadtságával simán beállhatna a következő Edward Cullennek. A mellkasa hihetetlen tempóban emelkedett fel és alá. A reakciójából könnyen kikövetkeztettem, hogy megint a halál torkából húzott vissza. Most, hogy jobban megfigyeltem tűnt fel a felrepedt szemöldöke. Mibe keveredhetett? Felültem, és heves köhögés közepette kiürítettem a szervezetemből a lenyelt folyadékot. Türelmesen simogatta a hátamat várva, mikor múlik el a roham. Időközben egy ismeretlen lány képe úszott be a látóterembe. Vastag törülközőt borított rám, ami rettentő jól esett, mivel a fogaim kieséssel fenyegettek a vacogás miatt. Andyre néztem, és bólintottam, hogy ne aggódjon még nincs itt a végső búcsú ideje. Mielőtt felálltam volna alaposan kicsavartam a hajam, habár az ázott kutya stílus még ettől függetlenül megmaradt.

- Mi történt veled? – nyögtem ki hosszú percek után. A testem végre kezdett újra magához térni, és a fülledt meleg szép lassan ismét bekúszott a bőröm alá.

- Ugyanezt kérdezhetném én is – Hoppá - hoppá most szarban vagyok? Nem emlékszem, hogy rosszfát tettem volna, a tűzre… hacsak nem hagyj ki az agyam, akkor nem rémlik semmi ilyesmi.   

- Hé, Heaven minden rendben? – A két barátnőm szinte egymást taposva igyekezett megtudakolni megérem-e a következő naplementét.

 – Láttuk, hogy eltűntél, és a következő vágásban már a pasid karjaiban vagy. Ő valamiféle szuperhős vagy mi? – Az édes kis Barbara annyira butácska néha, hogy az egyesek számára már fizikai fájdalmat okoz. – Mert nagyon állat volt, ahogy megmentett… - Azt hiszem, a romantikus nyáladzás fázisba léphetett, amit a réveteg tekintete egyértelműen lebuktatott.

- Én vagyok Batman – vágta ki dagadó mellkassal. Vajon mióta várta, hogy elsüsse ezt a poént? Reménytelen…

- Komolyan? – leesett állal tátott szájjal, kikerekedett szemekkel bámult rá.

- Jézusom, Barbie! – dörzsölgettem meg a halántékomat jelezve mennyire is fárasztó jelenség. – Csodálkozom, hogyan vagy képes egyszerre járni és beszélni… - Caitlyn egyetértően bólogatott mellettem. – Nem okoz nehézséget? – szólásra nyitotta a száját, de legyintettem még mielőtt még nagyobb bódult baromságot ejtene ki, mint eddig.

- Nem – rázta meg a fejét halál komolyan. – Egyébként Heaven mik azok a hegek a karodon? – Szinte egész este fedetlen volt a karom, de most tűnt fel neki.

- Ne is törődj vele! – sóhajtottam, mint ha csak egy kis semmiség lenne, hogy összeszabdaltam magam. – Menjünk – fordultam Andyhez megelőzve a további esetlegesen kínosan érinthető kérdéseiket. – Később beszélünk rendben, csajok? – vagy soha napján, kis kedden, nem is érdekel igazán. Ők már nagyon nem az én világomhoz tartoznak, és ezt rövidtávon tudomásul is vettem.

- Felhívsz? – nézett rám hatalmas boci szemekkel Caitlyn. Szerintem titkon sejtette, hogy most következik a végső búcsú pillanata, de nem merte kimondani. Tűnhet akármennyire is kicsit butuska lánynak, egyáltalán nem az.

- Igen persze – nyeltem le a torkomban a gombócot. Hirtelen felindulásból megöleltem mindkettőjüket ezzel ágyőt intve a régi barátságoknak.

 - Jól vagy? – kérdezte miközben a Sunseten sétálgattunk.

- Fizikálisan vagy lelkileg? – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. Megdörzsöltem a halántékom, és ha már ott jártam kibogoztam a gubancot a hajamból.

- Mindkettő.

- Igen meg leszek, azt hiszem… – bólintottam próbálva meggyőzni magamat is, hogy igaz szavakat ejtek ki a számon.

- Én azért szeretném, ha bemennénk a kórházba, hogy tényleg minden rendben van-e – az örökké aggódó édes srác.

- Felőlem – vontam meg a vállam.

- Tényleg ki lehetsz készülve, ha ennyire könnyen bele egyezel – Hát, még se sikerült lepleznem milyen szarul vagyok?

- Nem mennénk inkább haza? – Semmi kedvem a váróteremben kuksolni órákig, hogy aztán egy sor lelettel a kezemben bebizonyítsák, tényleg megmaradok. Gyorsan elhussant az előbbi engedékenységem.

- Dehogynem – átkarolta a vállamat, és így haladtunk tovább.

Nem messze a menedzser által kijelölt háztól rohamos léptek ütötték meg a fülemet. A pánik azonnal elöntött és sikeresen csatakosra vert a víz a másodperc tört része alatt. Valaki a barátom nevét kiáltotta, és reméltem, hogy nem egy sorozatgyilkos igyekszik így könnyebben lépre csalni. Andy maga mögé tessékelt, és hála a 194 centijének teljesen el is takart. Az izmaim megfeszültek, készen álltam a harcra.

- Jennifer? – villant fel a felismerés aprócska lángocskája benne. Időközben a lányzó közelebb ért, így jobban szemügyre vehettem. A magasságunk hasonló, a testalkatunk szintén, de az ő mellei szinte már bántóan hatalmasak. A haja a most divatos lila és kék színben pompázott kecses fonatban aláhullva a hátára. A szemei mogyoró barnák, a piercingjeiből meg hirtelen hatot számoltam meg, csak az arcán. A lenge öltözékének hála a tetoválásai is jól kivehetővé váltak. Összességében tipikusan az a nő, aki tökéletesen passzolna a pasimhoz, ha a külső adottságokat vesszük figyelembe.

- Ha azt merészeled mondani, hogy egy újabb exed, én isten bizony agyoncsaplak mindkettőtöket – szűrtem a szavakat a fogaim között ügyelve arra, hogy az idegen csaj ne hallja meg.

- Dennis – a liba szabályosan a nyakába borult, majd csontropogtató ölelésbe vonta. Durva feltételezni, hogy ez az apróság darabokra törhetné, de nagyon úgy festett. – Jól van a barátnőd? Elég sápadt szegénykém… - Kezdett ez nekem túl sok lenni éreztem, hogy a szédülés lassan eluralkodik rajtam. Andybe kapaszkodtam, hogy ne arccal fogjam fel a betont. – Szerintem kórházba kellene vinned, mert elég rosszul fest… - valódi aggódás látszódott rajta.

- Csak le kell pihennem egy kicsit… - nehezebbnek bizonyult beszélnem, mint azt gondoltam.

- Nem messze innen parkolok, szóval bevihetem – erősködött tovább.

- Jól vagyok – egyenesedtem ki, habár bele szédültem kicsit. A büszkeségem nem engedte, hogy egy ismeretlen, nem mellesleg elég csinos nőci pátyolgasson. – Komolyan – próbáltam meggyőzni. Felálltam, megigazítottam a ruhám, próbáltam azt a látszatot, mintha az előbbi meg se történt volna. – Inkább együnk valamit – tereltem el gyorsan a témát. Tartottam attól, hogy Andy felkap a vállára és erőszakkal cipel be a sürgősségire.

- Pindurka, biztos semmi baj? – a barátom továbbra sem engedett el. – Szerintem csak színleled, hogy minden rendben.

- Ismerek a közelben egy jó pizzériát – folytattam figyelembe se véve az előbbi mondatát.

- Pindurkának hívod? Jaj, ez olyan kis cukorfalat – felvont szemöldökkel néztem a rocker libára. A mellkasára tette a kezét és olvadozó pillantásokat vetett kettőnkre. Csak nem egy romantikus külső veszett el a zord külső alatt? Milyen megható!

- Heaven bemutatom az unokahúgomat, Jennifert – Valószínűleg azt hihette megint csúnya gondolatok járnak a fejemben, és nem is járt túl messze tőle. – Jennifer, ő itt a barátnőm, Heaven – a kézfogás elmaradt, de udvariasan biccentettünk egymásnak.

- Itt egyenesen, majd a következő saroknál balra kell fordulni – navigáltam ujjmutogatás kíséretében.

- Oh, én is imádom azt a helyet. A Don Pepében nagyon finom tésztát sütnek és iszonyú édesek a felszolgáló lányok – Ismét az - az álmodozó kifejezés ült ki az arcára, mint mikor meghallotta a becenevemet. – Képzeld Dennis, a múltkor az egyikük megadta a telefonszámát. Elvittem vacsorázni, de kiderült, hogy nem egyezik az ízlésünk – elszomorodott a puszta emlékidézéstől is.

- Leszbikus vagy? – esett le a tantusz. Igen bunkómódon vágtam ki a kérdést, de nem tehettem róla, mert csak úgy kibukkant belőlem. 

- Igen, és rohadt büszke vagyok rá – kidüllesztette a nem létező melleit. Pont valami vicceset akartam benyögni, mikor a telefonom csörgése kiszakított a gondolatmenetemből. Irina számát írta ki, amitől rögtön görcsbe rándult a gyomrom.

- Tessék – szóltam bele elhaló hangon.

- Heaven, most azonnal rakd be a segged egy kicseszett taxiba! – úgy üvöltött, hogy el kellett tartanom a mobilt a fülemtől, ha nem akartam megsüketülni. – Ha öt percen belül nem vagytok itt, én anyám sírjára megesküszöm, hogy az egész orosz KGB-t rátok küldöm, de abban nem lesz köszönet! – Rendesen kiakadhatott, ha már idáig jutottunk. – Add, a banános fiút beszélni akarok vele! – kicsit lejjebb vett a hangerőből, de addigra már lőttek a dobhártyámnak. – Irina, keres– nyújtottam át a kagylót remegő kézzel. Kevesen képesek megrémíteni, de a bérgyilkos nőnek sikerült elérnie a legszívesebben sikítva rohannék szintet. Leültem a padka szélére és lopva figyeltem körbe, hátha tényleg felbukkan a beígért delegáció.

- Gyere – rántott fel Andy egy erős kézmozdulattal. – Azt mondta, ha nem viszlek vissza időben, feldugja nekem a kedvenc fegyverét, és kattanásig üríti a tárat.

- Csak nem félted azt a formás popódat? – incselkedtem gonosz vigyor kíséretében.

- Az a nő nem normális – rágyújtott, majd megragadta a kezemet, és húzni kezdett. – Jennifer, ígérem, még bepótoljuk, viszont most le kell szállítanom a királylányt, különben jön a tűzokádó sárkány.

- Ja, értem – a depresszió hulláma söpört át rajta. A szívem megszakadt érte, de jelenleg nem sokat tehettem az ügy érdekében.

A szegény taxis instant szívrohamot kapott, mikor a hős lovag szabályosan a kocsi szélvédőjének csapódott. Bárgyú mosoly kíséretében mormogtam sűrű bocsánatkéréseket az idősúrnak. Megrázta a fejét ezzel jelezve, hogy nem a barátom az első idióta, akivel a munkája során találkozott. A fejem Andy vállára hajtva bámultam ki a koszos ablaküvegen. Próbáltam kiüríteni az agyamat, de kudarcba fulladt a tervem. Viszont a bácsika kiérdemelte minden tiszteletem, hiszen átvágva néhány közlekedési szabályt tett le minket záros időn belül a kijelölt háznál. Borsos borravalót kapott tőlem, amiért elviselte az egész úton szentségelő pasimat. Elbúcsúzott, és azt mondta emlékeztetőm a nem rég elveszített unokájára. Valószínűleg a hormonok hibája, hogy kis híján sírva fakadtam, Andy meg csak bámult rám, hogy vajon mi lelhetett, amire csak legyintettem. Megpuszilta a homlokom, majd magára vállalta a szerepet, miszerint az kapja az első pofont, aki belép az ajtón. A villámgyors reflexeinek köszönhetően kitért a pörgő rúgás elől, viszont a földre kerülést már nem sikerült kicseleznie. A kezemet tördelve álltam és tétlenül bámultam, ahogy Irina a másodperc tört része alatt hátracsavarja a karját. A lányos sikkantás automatikusan kitört belőlem. Cselekednem kellett, így a cicaharc szabályaihoz híven indokolatlanul a hátára ugrottam. Szinte meg sem érezte a súlyomat, így a tőle tanult fogással szorítottam át a nyakát. Szerintem mindössze két csapással a túlvilágra küldhetett volna, de helyette elengedte a hős szerelmest, és megölelt. Értetlenül álltam a kialakult helyzet előtt, és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek-e örömömben, mert nem alulról szagolom az ibolyákat.

- Olyan büszke vagyok, hogy emlékszel a fogásra, amit tanítottam – El se akartam hinni, de a könnycseppeket törölgette a szeme alól. Andy végre feltápászkodott, és nem tudta eldönteni mi miatt jajveszékeljen jobban, hogy tropára ment a háta vagy, hogy hajszálhíján nyakig gipszben végezte. – Ne haragudj, de felment bennem a pumpa! – elengedett, és békejobbot ajánlott neki.

- Bekaphatod – beintett. Hatalmas szégyenfolt esett a becsületén, mert egy nő lefegyverezte. Könyörgöm Irina a cicis Terminátor, mégis mit várt? Kifújtam a bent tartott levegőt, és semmibe véve az előbbi szeretetáradatát elmeséltem, hogy nem az ő hibája a kései elmaradás.(Persze kihagytam azt a részt, mikor kis híján vízi hullává változtam.) Andyt nem sikerült kiengesztelnie még a felajánlott pizzával sem, így elrángatva az „ellenség” mellől vonultunk fel a nekünk kijelölt szobába. Amúgy a házban nincs semmi különös teljesen átlagos, olyan, mint amilyet szinte minden amerikai filmben láthattok. Tágas hálók, nappali, két fürdőszoba, kandalló, alaposan felszerelt konyha, gondozott hátsó kert. Semmi kedvem nem volt körbe járkálni, és megcsodálni a semmit, így inkább elvonultam tele engedni a kádat forró vízzel. Kicsit furcsállottam, hogy a fiúk már nyugovóra tértek (ezt a fülsüketítő horkolásokból következtettem ki), de nem érdekelt különösképpen. Igénybe vettem az egyik éjjeli-nappali étterem szolgáltatását, és rendeltem kaját. Ismerve az itteni kiszállítás „gyorsaságát” még simán bele fér a hosszú pancsikolás.

- Van kedved jönni? – invitáltam a törülközővel a kezemben. Ruhástul kinyúlt az ágyon, és valószínűleg még mindig magában morgott az elszenvedett vereség miatt. – Persze, nem muszáj, csak kérdezem… - fokozva az élvezeteket lejjebb toltam kicsit a ruhám pántját.

-  Utána dugunk? – Hiper sebességgel kilábalt az előbbi sajnálkozásából. Felpattant, és a karját a derekam köré fonva cirógatta a hátam. Örültem, hogy kihúztam a depressziójából, és egy jó kis együttlét soha nem megvetendő.

- Mennyire közönséges vagy! – megjátszottam a makrancos hölgy szerepét. – Azt szeretkezésnek hívják, drágaságom – az oldalába csíptem büntetésként, mert csúnyán beszélt.

- Na, jó szóval szeretkezünk utána, kedvesem? – A kék szemeivel az enyémekbe bámult, miközben édesen elmosolyodott.

- Hát, nem is tudom… - nehezen bírtam ki röhögés nélkül, de uralkodtam magamon.

- Oh, te kis szemét! – Felkapott a vállára, és a fenekemre csapott, mikor ismételten megkínoztam a körmeimmel. Óvatosan letett az ágyra, majd a baljával lefogta a kezeimet a fejem fölött. Felhúzta a ruhám alját, és a melleimtől lehaladva apró puszikat lehelt az időközben felforrósodott testemre. A bugyimhoz érve a fogával meghúzta a gumit, hogy az apró fájdalmat okozva csattanjon vissza. – Megkérdezzem újra? – felvont szemöldökkel kéjesen nézett rám, és én abban a pillanatban elvesztem.

- Nem kell – nyögtem ki nagy nehezen alig találva a szavakat.

- Helyes – bólintott, majd elengedett. Peckesen előre indult a fürdő irányába.

- Most mi van, nem dugunk? – ott ültem csalódottan egyszerre mérgesen, és felindulva.

- Ne légy közönséges drágaságom, azt szeretkezésnek hívják! – az ajtóból visszafordulva vigyorgott rám.

- Rohadék! – hozzávágtam a legközelebbi párnát. Kölcsön ki nyír visszavág, igaz? Ügyesen használta ellenem az előbbi kacérkodásomat. – Szeretlek – elmosolyodtam.

- Én is szeretlek – visszadobta az elkapott párnát. Remélem, a futár késni fog, és még bele fér egy jó hosszú szex maraton is.