16. rész

A rész néhol erőszakot tartalmaz, szóval +18-as kategória ismét (de nem vészesen) :) 

Az intézetben az első dolog, amit megtanulsz: történjék bármi is, egyedül vagy. Köthetsz barátságokat, lehetsz kedves, vagy egy hülye picsa, ez nem változtat semmin. Az első néhány nap a legnehezebb, viszont ha sikerül átvészelned, talán esélyed nyílik a gyógyulásra. Persze nincs garancia arra, hogy normális emberként térsz vissza, hiszen a depresszió és a magány örökre a sírig kísérteni fog. Magamhoz térve úgy éreztem, megint ott vagyok a végtelen kínok börtönében, ahol a démonok könnyen elragadathatnak, ha óvatlan vagy. A fejem zúgott, a szám kiszáradt, és a rettegés szép lassan kúszott felfelé az agyamba. Próbáltam üvölteni, de a hangom elnyelte valami, amit az ajkaim közé préseltek. A sötétségben az orromig nem láttam, és ez fokozta bennem a pánik érzetét. A mellkasom összeszorult, a levegő apró kortyokban áradt a tüdőmbe. Oh, kérlek bármit csak egy asztma rohamot ne!

-Lám, lám felébredtél! – váratlanul vakító fény gyúlt a szobában. A szemem csak hosszú másodpercek alatt tudott alkalmazkodni. Végre felmérhettem a terepet. Fa székhez kötöztek, előttem összekaristolt faasztal, aminek a végében egy ismeretlen faszi üldögélt, összekulcsolt ujjakkal. A termete alapján elég magasnak tűnt, a fekete haja őszült a halántékánál, a bőre kissé megsárgult, az orrát valószínűleg párszor már eltörhették. Ezüst keretes szemüveget, drágának látszó halszálka mintás öltönyt viselt. A korát negyven és ötven közé tippelném. – Üdvözöllek a köreimben, Heaven. Biztosan nem emlékszel rám, hiszen hosszú évek teltek el az utolsó találkozásunk óta – a hangja kellemes, picit érdes. Benyúlt a bal zsebébe, majd rágyújtott. Szándékosan rám fújta a füstöt, ami nem sokat segített a megkínzott légútjaimnak. Köhögni próbáltam, de a rongy nem engedte.

 Kinyílt az ajtó, és újabb férfi lépett be rajta, a hóna alatt egy sárga mappával. Feltételezhetően a szteroidot az anyatejjel együtt pumpálták a szervezetébe, ugyanis hatalmas izmai miatt a ruhája szétpattanással fenyegetett. A kopasz fején megcsillant, az erős neon fénye. A bal szeme alá három könnycseppet tetováltak. Jézusom, ez azt jelenti, hogy már ölt embert! Bár abban egy percig sem kételkedek, hogy a kezétől származó erős ütés, azonnal beroppantaná a koponyámat. Ki a fene ez a két ember, és mit akarnak tőlem? – Milyen udvariatlan vagyok – köszörülte meg a torkát. – Frederick vagyok, Frederick Montgomery, a társam pedig Richard Root – biccentett felém udvariasan. -  Kérlek, eltávolítanád a kis hölgy szájából a pecket? Biztosan szeretne már, néhány szót váltani velünk – negédesen mosolygott rám. Ösztönösen megéreztem, hogy vigyáznom kell vele, mivel többre képes, mint amennyit felfed magából. A gorilla hozzám sétált, majd kioldotta a tarkómon levő csomót.

- Mégis, mi a szarért vagyok itt? – nyögtem ki, miután elmúlt a köhögésem.

- Richard – csettintett, mire varázsütésre ott termett a fickó. – Gondolom, szomjas lehetsz – az nem kifejezés mennyire. Viszont, ha meghunyászkodom előtte és elfogadom az italt, azzal csak a gyengeségemet fejezem ki.

- Ha az apám megtudja, hogy fogva tart… - ugyan még mindig csak halvány sejtésem van arról, hogy mivel foglalkozik, de szerintem másokat megszégyenítő hatalommal rendelkezik.

- Oh, kicsikém! – nevetett fel félbeszakítva a mondatomat. A hideg futkosott a hátamon tőle. – Szerinted ki miatt kerültél ide? – a hirtelen visszavágásom bennem rekedt.

- Mi a faszról beszél?

- Először is le kell szögeznem, hogy nem vagyok az ellenséged.

- Igazán? Akkor miért vagyok megkötözve? – rángattam meg dühösen a húsomba maró köteleket.

- Az csak elővigyázatosság! – vonta meg a vállát. A gorilla Supermant megirigylő sebességgel közlekedhet, mivel a következő pillanatban egy dobozos Coca-Colával tűnt fel. Kibontotta, és szívószálat dugott bele, majd a számhoz emelte. Tiltakozni akartam, de iszonyúan szomjaztam néhány kortyra, így feladtam a makacsságom.

- Mi a faszt akar tőlem? – ismételtem meg.

- Az apád ellopott tőlem valami nagyon fontosat. Te biztosan tudod, hol van, igaz? – kinyitotta a mappát. – A feleségemé volt, akit Christopher meggyilkoltat, hogy megkaparinthassa az ékszert. Egyértelműen érzelmi szálak fűznek hozzá – az arca megváltozott, a gyász és a kapzsiság tükröződött benne. Nem sokat értek a kövekhez, de azt megállapítottam, hogy a képen látható gyémánt, rettentő drága lehetett. A kék színe csak fokozta a ritkaságát a gyűrűnek. – 16 millió dollár a mai árfolyam szerint az értéke. Hónapok óta keresem, és a legjobb tippem az volt, hogy Beverlynél rejthette el. Az emberem átkutatta az egész házatokat, viszont sajnálatos módon az édesanyád rajta kapta, így meg kellett halnia.

- Maga ölette meg? – a vér kifutott az arcomból, a szívem pedig a torkomban dobogott. Az előbbi szorítás a mellkasomban visszatért.

- Biztosan ismered azt a latin mondást: Quid pro quo, valamit valamiért – becsukta a mappát. A bűntudat legapróbb jele sem látszott rajta, sőt mintha élvezte volna, ezt olvastam le róla. A méreg rögtön elöntött, és éktelen haragra gerjedtem. Elkezdtem rángatni a szoros köteleket, és addig ügyeskedtem, míg fel nem borultam. A szék egyik karfája eltört, a fejem hangosan koppant a betonon, de legalább ki tudtam szabadítani a karomat. Villám gyorsassággal oldottam ki a béklyóimat, míg ők csendesen figyelték a műsoromat. Nem érdekelt, ha esetleg odaveszek a harc során, viszont az anyámat meg kell bosszulnom.

Természetesen, mivel nem kétszáz kilós súlyzókat emelgettem a nap 24 órájában, így alul maradtam a küzdeni akarásom ellenére is. Richard egyetlen mozdulatával satuba fogta a nyakamat, aminek a hatására partra vetett halként szenvedtem meg az oxigénért. A filmekben a hősnő ilyenkor jól irányzott ütést mér az ellenfél (már ha férfi) tökeire, és puff már győzött is, és szaladhat a naplemente felé lobogó hajjal. Sajnos, én nem vagyok Lara Croft, szóval alul maradtam, hiába erőlködtem.

- Ne öld meg, szükségünk van rá! – sétált közelebb a fő gonoszunk. Újabb cigaretta lógott a szája sarkában. – Christopher kárpótol minket a veszteség miatt, ha már a gyémántom, elveszítettem – a felesége nem is számít. Micsoda csodálatos ember! – Szerintem 16 millió dollár tökéletesen megfelelő ár érte. Mit gondolsz, barátom? – nézett a gorillára, akinek cseppet sem esett nehezére a fogva tartásom.

- Legyen inkább húsz – a lehelete tömény mentolos Tic-Tac szagot árasztott. – Elengedjem, főnök? Kezd lilulni a kicsike – fekete pontok táncoltak a szemem előtt, és a sötétség kerülgetett. Remélem, ha felébredek, kiderül, hogy ez csak egy rossz álom.

A hideg víz térített észhez, ami az arcomba csapódott. Enyhén szólva is kellemetlenül ért. Hatalmasat csalódtam, ugyanis a maffiás történetekbe, illő esemény sorozat, igaz. Oh, a faszba! Viszont most legalább nem kötöztek meg, és a kezeimben újra működhetett a vérkeringés. Kinyitottam a szemem, és kis híján visszaájultam. Velem szemben a széken a keservesen síró, gúzsba kötött nővérem ült. Teljesen összetört a megpróbáltatásoktól, és láttam rajta, hogy legszívesebben ordítana az őt ért inzultációtól. Nova valóban nem a szívem csücske, ez kész tény, de a fene egye meg, akkor is a testvérem, még ha hisztérika is.

- Azonnal engedjék el! – keltem ki magamból, és már pattantam fel. A vérnyomásom újra az egekbe ugrott, az adrenalin szabályosan felpörgetett. Richard a vállamra kifejtett nyomással kényszerített vissza a székbe.

- Oh, annak is el jön az ideje, hamarosan – mosolygott kegyetlenül a fő fasszopó. – Először viszont szeretném, ha meghallgatnád a mesémet, ami idáig vezetett.

- Leszarom a süketelését! – üvöltöttem az arcába.

- Pedig érdekelni fog, hidd el, kedvesem! – újból rágyújtott. Talán nyerhetnék pár percet, és kieszelhetnék valami tervfélét, míg pofázik. Úgy döntöttem megpróbálkozom Lara Croft szerepével, vállalva az esetleges felmerülő veszélyt. Az embernek az életében általában csak néhány lehetősége jut arra, hogy eljátszhassa a szuperhőst, aki megmenti a napot. Mind szeretnénk azok lenni, de a bukás veszélye, és a veszteség mindig ott lóg a levegőben.

- Rendben – sóhajtottam kényszeredetten, fintor kíséretében. A magán akció kockázata fent áll. Vajon hagyjam, hogy megoldódjon a dolog vagy, vegyem a saját kezembe az irányítást? Ránéztem Novára, és ösztönösen tudtam, hogy minél több időt tölt itt, annál mélyebbre fog süllyedni. Egyáltalán van olyan állapotban, hogy megszökjünk?

- Az apád és én, egy neve nincs poros, kis városban nőttünk fel – közben bele kezdett az ősrégi történetbe. – A legjobb barátok voltunk… - mi a francot csináljak? Richard a nagyobb ellenfél, először őt kellene kivonni a forgalomból. – Az egyetemen, pedig megismerte Beverlyt – hirtelen kaptam fel a fejem az említésére. Kiesett néhány számomra lényegtelen mondat, de ez a része felkeltette a figyelmemet. – A kiemelkedő szépségével, hamar rabul ejtette Christophert, és a szerelem elvakította a józan ítélőképességét – ökölbe szorult a keze. – Ekkor tájt piti üzletekből igyekezett pénzt összevakarni, és fizetni a tandíját. Vincent természetesen hamar felfigyelt a tehetségére, majd munkát ajánlott neki New Orleansban. A szerény személyem a háttérbe szorult, és mikor megkérdeztem vele tarthatok-e teljesen kikelt magából azt ordítva, hogy nincs jogom elszúrni az ő nagy kitörését a szürkeségből – bla, bla, bla… öntelt fasz. Mi a szart csináljak? Az agyam hihetetlen sebességre kapcsolt, és latolgatta a végkimeneteleket. Természetesen benne van a pakliban, hogy a hülyeségemnek köszönhetően mindkettőnket elragad a korai halál. – A feleségem, Nora nagyszerű asszony volt, és olyat tett, amit ezelőtt senkinek nem sikerült, megolvasztotta a szívemet – milyen romantikus! Menj a picsába! Cseppnyi együtt érzést sem bírok mutatni felé, holott jól ismerem milyen, ha örökre elhagynak minket, és soha nem térnek vissza. – A gyémántot a születésnapjára vettem egy aukción… - oké, ismét lényegtelen információk. Vajon Richard hord magával fegyvert? Azzal kitörhetnénk! Jogosan merül fel a kérdés, hogy tudom-e kezelni. Igen, ugyanis anya egyik exe (a sok közül) rendőrként dolgozott, és párszor elvitt a lőtérre gyakorolni. Persze fent áll a kockázata, hogy lábon lövöm magam, de tán csak nem vagyok olyan béna.  – Christopher betört a házunkba, és végzett Norával, majd szabályosan letépte az ujjáról a gyűrűt, és eltűnt – kissé hihetetlennek tűnt a sztori, de igazából alig tudok valamit az apámról, szóval lehet valóság alapja. – Viszont te és a testvéred kemény 40 millával kárpótoltok, majd a fájdalmamért.

- Pénzért nem vehet boldogságot – szólaltam meg. Fent tartottam a pókerarcot, kimutatva, hogy milyen higgadt maradtam. Azt hiszem örököltem némi színészi tehetséget, ám Oscar egyelőre még, nem jár az alakításom mellé. – az nem gyógyír a múlt sebeire.

- Igaz, de nekem, így tökéletesen megfelel – vonta meg a vállát. Rettentően irritált a fazon, a beképzeltsége meg pluszba emelte a tétet.

- Nem teheti, ezt csak, mert az apám elkövetett valamit, amihez nekem, és Novának semmi közünk – újra lejátszottam a korábbi jelenetet. Ha elbaszom legalább elmondhatják rólam, hogy a harctéren elhullva üdvözöltem a dicső Kaszást. Felugrottam, és dühösen hátra rúgtam a széket. Richard újból közbe lépett, pont, ahogy számítottam rá. Ösztönösen cselekedtem, és mikor magához akart rántani benyúltam a zakója zsebébe. Bingó! Fekete fél automata P90-es, tizenhat golyóval a tárban. Az ujjaim rögtön rákulcsolódtak a markolatra, és egyetlen másodpercig sem habozva, lábon lőttem a szteroid királyt. Rögtön elöntött a bizakodás, de hamar csalódnom kellett, mert a sérülése ellenére is megindult felém. – A faszomat! Hány golyó kell beléd, hogy megállítson? – a vállát vettem célba, és ismét meghúztam a ravaszt. Nem akartam megölni, de ha kínok között fetreng, az nekem már megfelel.

- Vedd már el tőle a pisztolyt! – fakadt ki kétségbeesetten Frederick. Megkövült, és nem mert megmozdulni. Szerintem a legrosszabb rémálmaiban sem gondolta volna, hogy kitörök. Sejtem mennyire átkozza a percet, hogy nem kötözött vissza.

- Először is – fordultam Richardhoz ráfogva a fegyvert. –ha még egyszer megmoccansz a fejed következik. A kicseszett Supermanen, és a Farkason kívül senki nem éli túl, ha fejbe durrantják, ergo nyugodj meg szépen! – igyekeztem tartani a hideg vérem, de a felpörgetettségnek és az izgalomnak köszönhetően a tüdőm rohamtempóba váltott. – Másodszor: azonnal oldozd el Novát, különben úgy jársz, mint ő – intéztem a szavaimat Fredericknek.

- Ugyan már kislány nem vagy elég tökös ahhoz, hogy… - ki sem vártam a mondandója végét, már céloztam. A kezétől néhány centire csapódott be a lövedék. Hatott a fenyegetésem, ugyanis kapkodva eloldozta a nővéremet. Nova megszeppenve tekintgetett körbe, pont, mint Alice, mikor kimászik a nyuszi gödréből. Tanulság! Soha, de soha ne kövess egy cuki állatkát, különben betépve végzed Csodaországban. Oké, elkalandoztam! Vissza a valóságba! – Semmi esélyetek!

- Ne merj mérget venni rá, te öntelt szemétláda! – Nova remegő léptekkel indult meg felém. Nem lankadhat a figyelmem, különben elvesztünk. – Kocsi kulcsokat, most! – fogalmam sincs, hol lehetünk, de autóval gyorsabban kijuthatunk, mint gyalog.

- Az erősítés már úton van, szóval csúnyán megbánod, ha nem ülsz vissza! – időközben Nova mellém ért, és kétségbeesetten belém kapaszkodott. Hangosan zokogott engem meg az fenyegetett, hogy a szorításától elhal a keringés a karomban.

- Heaven! – visított fel a testvérem a fülsiketítő hangján. Nem számítottam rá, hogy Fredericknél is lehet fegyver. A bal oldalamba éles fájdalom nyilallt, amitől kis híján megint, majdnem összecsuklottam.  Nem, most nem adhatom fel, hiszen a szabadságtól mindössze pár lépés választ el.

- Tűnjünk el! – néztem Novára, majd elkezdtem húzni a kijárat felé. A fő gonoszunk folyamatosan tüzelt, de a hihetetlen szerencsénknek hála nem kaptunk be újabb golyót. – Segíts! – szóltam rá a körmeit már tövig rágó ijedt kis nyuszira. Sikerült felmérnem, hogy valamiféle raktárban lehetünk, vagy elhagyatott gyárban. – El kell torlaszolnunk az ajtót! – a nehéz fém gerenda meghaladta az alig ötven kilómat. Ketten viszont nyögvenyelősen, de odaemeltük.

- Nem festesz túl jól… - szólalt meg, miközben erősen fogva kezét húztam kifelé. A hideg szél átjárta az egész épületet, a kitört ablakok semmit nem fogtak fel a kint tomboló hóviharból. A kabátom a Toniqueban maradt, és Nova sincs éppen az időjáráshoz öltözve a vékony kis blúzocskájában. Szuper, ha esetleg nem a golyók nyiffantanak ki, akkor a hipotermia öl meg minket zárós időn belül.

- Még is mi a faszt vártál? Rám lőttek, miközben a seggünk megmentésén fáradoztam – mi lenne, ha itt hagynám? Hiányozna valakinek?

- Heaven… - suttogott elhalóan.

- Fogd be, hallok valamit! – éles fékcsikorgás, majd hangos ajtócsapkodások. Oh, Istenem, kérlek, add, hogy ne az ő emberei legyenek! Nem kockáztathatunk, el kell rejtőznünk. Gyorsan berángattam két hatalmas láda közé, és onnan pipiskedve kukkantottam kifelé a célra tartott P90-el.

- Kik azok? – kérdezte vinnyogósan. Esküszöm én ölöm meg, ha lebuktat minket!

- Maradj lent! – rivalltam rá visszanyomva a fejét a fedezékbe. Ha egy filmben lennénk, őt nyírnák ki először, mert a szabály azt diktálja, hogy egy hülye nem győzheti le a gonosz nagyhatalmat. Na, jó néha igen, ha kibaszott mázlisták!

- Heaven, Nova! – ismerős hang csendült fel visszhangot verve a falakon.

- Apa! – az arca teljesen fellelkesült. A biztos győzelem reményében rohant ki. nem bírtam visszafogni, és egyenesen a frontvonal közepébe csöppent.

A golyózápor váratlanul kezdődött szinte minden irányból. Ha Novában nem lenne meg a túlélés ösztöne, akkor a vére már új színnel fedné be a poros betont. A földön fekve, a fülét befogva jajveszékelt. Én jobbnak láttam, ha meg sem mozdulok, és nem fedem fel a rejtekhelyemet. Úgy gondolom épp eleget tettem már, és itt az ideje megfújni a csendes pihenő fanfárját.

Azt hiszem sikerült megint elájulnom, mert hosszú képszakadás történt. Melegség, az út zakatolása, és kellemes parfüm illat vett körbe. Kinyitottam a szememet, és legnagyobb meglepetésemre az őrangyalom óvó karjaiban feküdtem.

- Mit keresel te itt? – kérdeztem kiszáradt torokkal erőtlenül suttogva. A gyönyörű kék szempár egyenesen engem nézett.

- Jöttelek megmenteni – mosolygott.

- Kösz, Batman – kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Kényelmesen elfészkelődtem, és visszaaludtam. Most, hogy itt van mellettem, már semmi baj nem történhet, igaz?