10. rész

A koncert után jócskán megcsappant a Siberia fizető vendégeinek a száma, alig maradtak páran. Rajtam és Carolineon kívül még pár lány csatlakozott hozzánk, így elvonultunk az egyik kisebb gyéren megvilágított terembe. Bepréselődtünk két nagyobb boxba, és heringek módjára szagoltuk a másik izzadságát. Andyvel összeért a combunk, amitől az egész bensőm bizsergett. Ashley rendelte a piákat, és minél több alkohol csúszott le a torkunkon, annál oldottabbá vált a hangulat.

-A Pöttöm Panna az új barátnőd? – kérdezte Jake (ha jól emlékszem) rám utalva. Miért akad ki mindenki a magasságomon? Nem mintha könnyen felkapnám a vizet, de már kezdett egy picit irritálni, hogy senki sem hívott a rendes nevemen.

- Olyan kis édes, nem? – Andy büszkén, már-már birtoklón karolta át a vállamat. Puszit nyomott az arcomra.

- Reméljük belőle nem lesz olyan dühöngő hárpia, mint az előző csajodból – szóval Novát nem igazán kedvelték.

- Hidd el ő teljesen más! – rám mosolygott.

- Pindurkát legszívesebben mindenki eldugná a zsebébe, hogy ne essen bántódása a nagyvilágban! – vihogott közbe Ashley. Naná, hogy nem bírta ki kommentár nélkül. Ronda nézéssel jutalmaztam, Andy pedig Carolineon átnyúlva csapta meg. – Most mi van? Tán, nincs igazam? Andy, csodálkozok, hogy még nem veszítetted el egy nagyobb tömegben! – eléggé keresztbe álltak már a szemei.

- Legszívesebben téged hagynánk el, de sajnos két gitárossal nem lenne az igazi a banda – vágott vissza.   

- Tudom, hogy mindannyian imádtok, ne is titkoljátok! – átölelte a mellette ülő szöszit. A hidrogénezett hajú lány, szerintem még a tizennyolcat se töltötte be, de kiéhezve itta a szavait. – Igaz, bogaram? – lesmárolta, mindenféle bevezető nélkül.

- Na, jó engedjetek ki! – a hólyagom durranás közeli állapotba került.

- Valami baj van? – nézett rám Andy.

- Csak hív a természet! Caroline jössz te is? – a lányok mindig párosban járnak budira, mivel egyedül eltévednénk. Jól van, mi sem tudjuk az okát, de ez egy ilyen íratlan szabály a gyengébbik nem között.

- Aham – felállt ő is.

- Sietünk vissza! – cuppanósat nyomtam Andy ajkára.

- Hé, én nem kapok? – pofátlankodott Ashley. Válaszul beintettem. A barátnőm felszisszent, majd elvörösödött, és gyorsan rájöttem mitől. Az a bunkó az én fenekembe is bele csípett. – Bocs, kihagyhatatlan alkalom volt! – röhögött. Hatalmas pofonnal jutalmaztam az előbbi kis akcióját.

- Bocs, ez is kihagyhatatlan alkalom volt! – az összes pasi nevetésben tört ki, és ha ez nem lenne elég Andytől is kapott egyet.

A mosdó a folyosó végén van balra. A falon óriási tükörben csodálhattad meg az elmosódott sminkedet, amitől persze ellenállhatatlan vágyat érzel némi szépítkezésre. A másik fülkéből telefoncsörgés hallatszódott ki. Kicsapódott az ajtó, és a barátnőm kiviharzott arra hivatkozva, hogy az anyukája hívja, és bent borzalmas a térerő. Felkentem némi csillogós szájfényt, megigazítottam a ruhámat, majd dolgom végeztével kijöttem. Teljesen elbambulva ütköztem bele valakibe. Felnézve a fasztarisznyával találtam szembe magam (közismertebb nevén Jinxx).

- Hello szépségem! – megfogta a karomat. – Tudom, hogy Andy csaja vagy, de nem lenne kedved egy kicsit velem is mókáznod? – a lehelete tömény alkohol szagot árasztott. A félelem azonnal át akarta felettem venni a hatalmat, de nem engedhettem neki. Éreztem, hogy elszorul a mellkasom, de most erősnek kell lennem, hiszen senkire sem számíthatok. Vajon, hova a fenébe tűnhetett Caroline?

- Engedj el! – remegett a hangom, de igyekeztem nem mutatni mennyire megijedtem tőle. Nekünk, lányoknak az egyik legnagyobb félelmünk, hogy megerőszakolhatnak minket. Viszont ha nem állunk ki magunkért, meg is történik, aztán kesereghetünk rajta egész hátra levő életünkben, hogy miért nem tettünk valamit, hogy megelőzzük.

- Hagyd a faszba azt a nyálas seggfejet, én sokkal jobb vagyok nála! – az egyik hajtincsemmel kezdett el játszadozni.

- Andy nyomába sem érhetsz! – felemelve a térdemet tiszta erőből találtam el a legnemesebb testrészén. Az ütésem betalált, és ő összegörnyedve, vinnyogva markolászta a lába közötti részt. – Soha, többet ne merj hozzám érni, világos?- ismét megrúgtam ugyanott. Igen kegyetlenség aláírom, de ez az egyetlen fegyverünk a férfiak ellen.

- Ezt még megkeserülöd, te szuka! – nem bírt újból elkapni, és én ki is használva a lehetőséget hagytam ott. A folyosón elkaptam Carolinet, majd rángattam visszafelé, de nem mondtam el mi történt. Nem értette, de látva milyen zaklatott vagyok, nem is kérdezett semmit.

- Hé-hé, valami baj van? – faggatott Andy miután visszadurodtam mellé. Azt hiszem az azóta is tartó reszketésem leleplezett.

- Andy jobb volna, ha féken tartanád a kis kurvádat! – bukkant elő a potya punci vadász, liluló fejjel, tajtékozva a haragtól. A barátom felvont szemöldökkel nézett rám, aminek hatására mindenki ilyen reakcióval jutalmazott meg.

- Rám akart mászni, én meg tökön rúgtam! – szolgáltam magyarázattal. A bűntudat nem kerülgetett, hiszen jogos önvédelemből cselekedtem.

- Na, jó itt a vége a bulinak! – kelt fel Jake. – Köszönjük Jinxx, hogy ismételten elbasztad, mert nem bírsz részegen uralkodni magadon! – szóval, ez nem az első eset.

- Most komolyan? – vinnyogott egy nyúlánk barna lány.

- Komolyan – biccentett Jake.

CC rendezte a számlát, és a többiek morogva távoztak. Andy a kezemet fogva megfenyegette Jinxxet, hogy ha még egyszer hozzám nyúl kibelezi, és olyan helyen ássa el, ahol soha nem fogják megtalálni. Jake elrángatta a fasztarisznyát kijárat felé, még mielőtt kitörne a háború. Caroline taxit hívott, hogy haza vitesse magát, mi pedig gyalogoltunk. Ashley nem tartott velünk, amiből kikövetkeztettem, hogy tovább élvezi a szöszike társaságát. Jó szórakozást kívántunk a későbbiekhez.

- Mi lenne, ha megismételnénk a múltkorit, csak most kettesben? – nincs kedvem a szobám magányában eltölteni az est hátralevő részét.

- Felőlem, rendben – a keze az enyémbe kulcsolódott.

- Kérdezhetek valamit? – rohadtul marta az oldalamat a kíváncsiság. Bólintott. – Mi most együtt vagyunk? Úgy értem találkoztunk párszor, van köztünk valami, de tudni akarom mi a helyzet…

 – Pindurka, járnál velem? – megtorpant. A szívem rögtön nagyobb sebességre kapcsolt, és a gyomromban levő pillangók öröm táncot lejtettek. A fejemben petárdák robbantak, és a háttérben esküvői harangok zúgtak. Oké, oké zene állj, ne rohanjunk ennyire előre!

- És, ha nemet mondok? – kacérkodtam vihogva.

- Megfürdetlek a hóban – időközben szép karácsonyi képeslapra illő havas takaró lepte be a várost.

- Úgy sem mered – szorítottam össze a szememet.

- Fuss, az életedért Pindurka! – gonoszul vigyorgott sátáni kacajjal megspékelve. Ajajj! Rohantam egyenesen a legközelebbi park irányába, és nem bírtam levakarni a mosolyt az arcomról. Azt hiszem rossz döntésnek bizonyult ekkora sík terepre tévedni. Hamar be is ért egy hógolyót tartva a kezében. Na, nem hagyom magam! Borzasztóan pocsék vagyok, ami a célzást illeti, de harcoltam a végsőkig, míg  parádésan el nem csúsztam. Gyorsan fölém kerekedett, és csikizni kezdett, aminek hatására vihogás lett úrrá rajtam. – Na, feladod? – nevetett. Az arca kipirult, a nedves fekete tincsei az arcához tapadtak, a gyönyörű kék szemei ragyogtak a boldogságtól.

- Soha! – nevettem tovább levegőért kapkodva.

- Akkor másképp kell, hogy meggyőzzelek! – megcsókolt, és én a mennyekbe repültem alá. Olyan istenien, és érzékien csinálta, mint azelőtt soha egyetlen pasi sem, akivel eddig találkoztam.

- Hát, legyen, ha már ennyire szépen kérted! – tudta jól, hogy csak húzom az agyát. Most őszintén ti nemet bírnátok neki mondani? Édes, helyes, remekül csókol és mindennek a tetejébe még a lépteim nyomát is imádja.

- Győztem! – felsegített.

- Mert hagytalak nyerni! – nyújtottam ki a nyelvem.

- Ha te ettől jobban érzed magad – mosolygott.

A hógolyó csatától kifáradtunk, így a séta helyett felugrottunk a legközelebbi buszra, ami a házuktól két sarokra rakott le minket. Van romantikusabb annál, mint mikor kiéhezve várjátok a pasiddal, hogy végre megsüljön a mirelit pizza? (Csak vicceltem, persze hogy van, de ez most el kellett lőnöm.) Az alkohol hatása lassan kezdett elmúlni, a fejem meg kitisztulni, de ez most valahogy mellékes.

- Mesélsz magadról? – kérdezte, mikor a kanapén ültünk.

- Egyezzünk meg – fordultam felé. – Elmondom a történetemet, ha te is a tiédet.

- Mire vagy kíváncsi? – két féle ember létezik, az egyik, aki a szélén, a másik, aki a csúcsánál harapja a pizzát, ő az utóbbi. Na, nem mintha ez olyan fontos információ lenne, de azért megjegyeztem.

- Honnan tudod milyen a magány, mikor bekebelez a sötétség, és nem akar elengedni – leöblítettem a falatot egy kis kólával (ő sörözött, viszont én ki nem állhatom, szóval passzoltam).

- Rendben – bólintott.

A késői vacsora után kiöntöttem a lelkem. Elmondtam milyen borzalmas volt elveszíteni az édesanyámat, azt, akit mindenkinél jobban szerettem. Az összes apró kis momentumot megosztottam vele, ami csak az eszembe jutott róla, és hogy nem bírtam sírni a temetésén, pedig rettentően fájt. Mennyire egyedül voltam az intézetben, és hogy nem láttam a kiutat, szóval saját magamat kezdtem el ostorozni, hibáztatni az egészért. A végén könnyekben törtem ki, és annyira örültem, hogy hónapok óta most először hallgathatta meg valaki a kálváriámat, és adhattam ki a fájdalmamat. Megvárta, míg abba hagyom, és bele kezdett a saját történetébe. Egészen fiatalon kezdődtek nála a szorongások, félt a sötéttől, a saját gondolataitól, és attól, hogy soha nem lesz, majd aki szeretheti őt. A gimiben rengetegen szekálták, kiközösítették, mert más volt, és felvállalta önmagát. Nem voltak barátai, senki, aki kicsit is éreztette volna vele, hogy mellette áll. Az egész tinédzser kora a depresszió jegyében telt el, míg egy nap rá nem jött, a zene az, ami gyógyírül szolgál a számára. Elkezdett dalokat írni, és leszarta, mit gondolnak, vagy mondanak róla mások. A szerelem pedig a későbbiekben rátalált egy Natascha nevű lány személyében, és hiába szakítottak néhány hónap múlva ráébredt, hogy a boldogság nem jön könnyen, de ha feladod a keresését önmagadból vesztesz el egy darabot.

- Ki kell szaladnom a mosdóba – pattantam fel váratlanul. Megérintett, amit mondott, de egyfolytában önző módon csak az járt a fejemben, hogy a múlt felidézése mennyire elszomorított, és muszáj megtennem. – a sok kóla nem tett túl jót – kényszeredetten elmosolyodtam.

-  Persze, menj csak – rágyújtott. Nem gyanított semmit, szóval nyert ügyem van.

Bezárkóztam a fürdőbe. A lehető leghalkabban nyitottam ki a beépített szekrényt a mosdó felett. Kerestem bármit, amivel újra felnyithatom a régi sebeimet, mivel a kényszer rá, hogy megtegyem, nem akart enyhülni. A szájvizes flakon mögött megtaláltam a bontatlan csomag pengét, és egy röpke pillanatig átvillant rajtam, hogy nem szabadna, de gyorsan elűztem a gondolatot. Feltéptem a papírt, és az alig behegedt sebeket újra felnyitottam. A vér látványa szinte azonnal megnyugvással töltött el, és a vörös átszínezte a hófehér pulóveremet. Megigézve bámultam, majd folytattam nem törődve senkivel, semmivel, csak a metszésekre összpontosítottam.

- Pindurka, mit csinálsz ilyen sokáig bent? –dörömbölt. A hangja a távolból szólt hozzám, de nem válaszoltam. Feltételezhetően sejtette, hogy valami nincs rendben, mert a következő pillanatban a zsanérok kiszakadtak a helyéről, és hatalmas robaj kíséretében szakadt be az ajtó. Ott állt kikerekedett szemekkel, másodpercek alatt felmérve a helyzetet. – Azt hiszem, nem hagysz nekem más választást – durván megragadta a borotvát tartó kezemet, és a saját bőréhez nyomva hosszú vágást ejtett a bal alkarján általam.

- Mit csinálsz? – kérdeztem remegő hangon, nem értve az egészet.

- Gyerünk, ha meg akarod vágni magad, akkor nézz a szemembe, és tedd meg velem, ahányszor csak magaddal tennéd – erősen szorítva a csuklómat újabb sebet ejtett a karján általam.

- Nem akarom… - a könnyek elhomályosították a látásomat, és kétségbeesetten próbáltam kiszabadítani a karomat. – engedj el! – a mellkasom gyorsan süllyedt, és emelkedett.

- Fel fogod végre, Pindurka? – dühösen és egyben szomorúan emelte rám a tekintetét.

- Nem akarlak bántani… - zokogtam.

- Akárhányszor magaddal teszed ezt, az nekem okoz fájdalmat, érted már? – remegve bólintottam. – Szerinted nekem, nem jut eszembe, ha ép szar napom van? – sóhajtott. - Miért csinálod egyáltalán? – szegezte nekem a kérdést.

- Mert fáj… - a mellkasomra mutattam. – itt belül.

- Figyelj, az élet nem egy tündérmese. Nézz csak rám, egy senki voltam és, ha nekem sikerült átvészelnem, neked is fog, én hiszek benned. Rám bármikor számíthatsz, ezt ne felejtsd el! – enyhült a szorítása a csuklómon. Magához rántott, én pedig sírva bújtam hozzá. – Megígérem, hogy soha nem hagylak magadra! – suttogta a fülembe. Ebben a pillanatban tudatosult bennem, milyen gyáva módszer választottam a kínjaim enyhítésére, és hogy már nem csak én sérülhetek meg, hanem ő is. Nincs az-az Isten, hogy bármilyen formában is fájdalmat okozzak neki.

- Segítesz? – hosszú percek múlva szólaltam csak meg. Kinyújtottam a ráalvadt vértől szennyezett karomat. Igazából nem csak erre értettem, hanem a felépülésemre is.

- Persze, Pindurka, bármiben – ismét előbukkant az-az édes mosolya, ami számomra a világot jelentette.

- Köszönöm – viszonoztam a mosolyt.

Lemosta a vért, lefertőtlenítette a sebeket (most először láttam igazából mit is műveltem, mikor Andy arcát figyeltem, miközben gondoskodott rólam), és bekötözte. Kaptam tőle egy másik pólót, az előző meg a szennyes kosárban kötött ki. Megkérdezte nála alszom-e, amire azonnal igennel feleltem.(Mellesleg, a szobája sokkal nagyobb rendben van tartva, mint a lakás többi része.) Bebújtam mellé, és a mellkasára hajtottam a fejemet. Az anyukám halála óta először éreztem azt a fajta biztonságot, ami megnyugvással tölthette el a lelkemet. Átölelt, és akkor tudtam, hogy mostantól semmi rossz nem történhet velem, hiszen ő meg fog védeni a sötét, gonosz árnyaktól.