13. rész

- Pindurka, azt hiszem, neked kell vezetned – mondta a kocsiban. – Van jogsid, ugye?

- Hát, az nincs… - megvakartam az államat. –de anya, párszor átadta nekem a kormányt, szóval nem fogunk fának hajtani – próbáltam viccesnek beállítani a dolgot.

- Baszd meg! Ha lemeszelnek a zsaruk, nem is tudom, melyik a jobb az, hogy te papírok nélkül vezetsz, vagy, hogy engem bemér a szonda – rágyújtott, majd letekerte az ablakot a füst miatt.

- Így is úgy is börtönbe megyünk, szóval szarni bele! – fő a pozitív gondolkodás. Bár abban biztos vagyok, hogy belőlem csicska lesz, de ő még szép karriert futhat be egy apuci oldalán. No, komment!

- Hatalmasat fogunk kerülni, de nincs más választásunk – beindította a motort.

- Várj, mielőtt elindulunk, oda szeretném adni az ajándékodat! – bele nyúltam a táskámba, és kihúztam a kis fekete masnival átkötött dobozt. – Nem egy nagy szám, viszont remélem, tetszik – átnyújtottam. Kibontotta, és gyermeki mosoly ült ki az arcára.

- Imádom! – sokat agyaltam rajta, mit is válasszak neki. Végül egy ezüst Batman logós gyújtó mellett döntöttem, amibe bele gravíroztattam a monogramját. – Köszönöm szépen – megpuszilt. Megnyugodtam, hogy megérte egész héten a Mikulás manójaként dolgozni. – Remélem, a tied is tetszeni fog! – pici rózsaszín, fényes zacskó került elő a kabátja belső zsebéből. Hosszú arany lánc, rajta díszes kulcs medál. – Tudod, ez ilyen jelképes dolog, hogy a szívem kulcsa nálad található – a nyakában lógott a medál párja, egy lakat. Kivette a kezemből, és bele illesztette a zárba, ami ki is kipattant. 

- Soha nem fogom levenni – segített bekapcsolni a csatot. – Köszönöm.

A családja New Orleans kül, vagy ha úgy jobban tetszik, kertvárosában lakik. Ohioból költöztek ide, hogy megnyissák az éttermet, amit egy honlapon kínált eladásra nevetséges összegért, és felújítás költségeinek fejében. A házuk teljesen átlagos, pont ugyanolyan, mint a velük szemben levő vagy, olyan, ami mellett naponta százszor is elsétálsz. A dekoráció viszont nagyon édes, Mikulás a szánján, hóember a tetőn, és a fénysor füzér szinte másodpercenként váltogatta a színét. Sokkal inkább éreztem már csak kívülről is a szeretet, mint nálunk az áruházi giccs maszlaggal.

- Biztos, nem fogok zavarni? – kérdeztem meg sokadjára. Pofátlanságnak tartottam pont, az ünnepekkor „betörni” az otthonukba.

- Kb. ezredjére is, nem, nem zavarsz, plusz felhívtam őket, hogy jössz, szóval nem mondhatod le, csak úgy.

- Mi van, ha nem kedvelnek? – a cipőm orrával a havat túrtam.

- Bolond vagy, Pindurka – felém fordult és megfogta az arcomat. – Még, ha nem is hiszed el, de érted mindenki rajong – váratlanul kapott el, majd megpörgetett. – Köztük én a legjobban.

- Na, jó most az egyszer, talán igazad van… - elmosolyodtam. A nyaka köré fontam a karomat, és megcsókoltam.

A házuk belülről is ünnepi díszbe öltözött, a karácsonyfa a sarokban szinte a mennyezetig ért színes gömbökkel és égősorral tele pakolva. A kandallóban pattogott a tűz, felette zoknik kiakasztva, dugig tömve apró meglepetésekkel. Az asztalon gőzölgött az arany barnára sült pulyka, mellé gyömbéres süti, húsos pite, krumplipüré, kukorica saláta és áfonyaöntet. Gazdagon elkészített lakoma az éhes gyomornak. Igaz, hogy életemben most járok náluk először, de a szívem rögtön átmelegedett az egész helytől. A szülei meg nagyon rendesek, és szinte azonnal családtagként kezeltek. Chris mackós alkatú, jó két méter magas, őszes rövid hajjal. Régebben egy bandában dobolt, de feladta a dolgot a fia születése után. Amy apró asszonyság kb. velem egy magas, festett szőke hajú, szemüveges. Az éttermük főszakácsa, és a szabadidejében a bolha piacokat járja, újabb kincsek után kutatva. Mindketten hívő katolikusok, ami meglepett, hiszen Andy nem tűnt olyan típusnak, aki Istenhez imádkozna a megváltásért. A választ hamarosan meg is kaptam miért, keresztény középiskolába járt, de viszonylag hamar rájött, hogy a vallás nem áll igazán közel hozzá, így a mai napig ateistának tartja magát. Kicsit érdekes az ellentét, de ez legyen a legkevesebb, ha megértik a másikat. Szerencsés srác, hogy ilyen családban nőhetett fel. Nem mellesleg, az anyukája tündéri nőszemély. Rögtön úgy viselkedett velem, mintha ezer éve ismernénk egymást, és néhány perc múlva már a családi fotóalbumot mutogatta. Meg kellett állapítanom, hogy Andy elragadóan, bájos kisbaba volt a hatalmas kék szemeivel, és alig pár naposan már nagyban mosolygott a világra. Láttam őt büszke kisiskolásként egyenruhában, lázadó kamaszként emo korszakát élve, de a hosszú hajával meg a bőrszerkóival, nem tudtam megbarátkozni, ami egy kemény heavy-metalos benyomását keltette. A harmadik vastag album után szólt közbe Chris, hogy ő is rajong a képekért, de ha így megy tovább, rövid időn belül az éhhalál küszöbére kerül. Andy rám kacsintott, és én kedvesen eltoltam az újabb fotókat, hogy később ráérünk még gyönyörködni bennük.

- Mondd, csak csillagom neked, hol vannak a szüleid? – kérdezte tőlem Amy mosogatás közben. Amúgy az étel isteni finom volt, és nem mintha a seggnyalás lenne a célom, de nem győztem dicsérni a menyei falatokat.

-  Apa, otthon a mostohaanyámmal és a nővéremmel, anya meg… - nehezen találtam a megfelelő szavakat. - egy jobb helyen – egészen eddig a pillanatig sikerült megfeledkeznem róla, de a felidézése emlékeztetett a fájó űrre, amit a szívemben hagyott.

- Oh, sajnálom, kincsem – megsimogatta a hátamat. Ösztönösen összerezzentem a szeretetteljes mozdulattól. – Valami baj, van? – vizslatott aggódó szemekkel.

- Nem… csak… - leraktam az eltörölt tányért. – levegőznöm kell egy kicsit – hadartam el. Szerintem a frászt hoztam rá, de ez nem az ő hibája.

A fogasról lekapva a kabátomat siettem ki az ajtón. Leültem a hideg hólepte lépcsőre, átöleltem a térdemet, és hiába próbáltam visszatartani a könnyeimet, nem sikerült. Tudtam, hogy nehéz lesz nélküle, de azt nem, hogy ennyire. Soha senkinek nem kívánom azt a fájdalmat, amin keresztül kell mennem.

- Pindurka, gyere, menjünk be, mert meg fogsz fázni – Andy hangja ütötte meg a fülemet. Kedvesen szólt hozzám, ahogy mindig szokott, ha látja, hogy a szomorúság kezd maga alá temetni. Felálltam, és a nyakába borultam. A mellkasába fúrva az arcomat sírtam tovább, hiszen rajta kívül nincs senki, aki megértene. – Vagy inkább menjünk hozzám?

- Los Angelesbe akarok menni – szipogtam. – Virágot vinni a sírjára, és… - teljesen eldugult az orrom, és a tüdőm is egyre jobban szorított.

- Kitalálunk valamit, rendben? – próbált megnyugtatni.

- Az anyukád nagyon aranyos, és mond meg neki, hogy sajnálom. Tönkretettem a családi karácsonyt – akadozva beszéltem, de ennek ellenére sikerült értelmesen megfogalmaznom.

- Nem tettél tönkre semmit – mosolygott, és megsimogatta az arcomat. – Ülj be a kocsiba, mindjárt jövök én is – bólintottam.

Borzalmasan éreztem magam, és hogy eltereljem a gondolataimat bekapcsoltam a rádiót. Hiába tekergettem az adókat, mindenhol ünnepi zenék szóltak. A Jingle Bells és a Last Christmas különféle feldolgozásokban csendült fel. A csönd per pillanat rettentően zavart, szóval ha valami szól a háttérben, az jelenleg a legjobb. Halkan dudorászva ütögettem a ritmust, és nem törődtem azzal, hogy ha valaki esetleg erre jár, hülyének nézhet. Andy pár perc múlva tért vissza. A hátsó ülésre néhány ételhordót, meg két alaposan becsomagolt dobozt pakolt be.

- Minden rendben?  - beült és beindította a motort. A hangulatingadozásaim még engem is kiakasztottak, és csodálkoztam, ő hogyan képes elviselni a rohamaimat.  

- Fogjuk rá! – megvontam a vállam, és lehúztam a lábam a műszerfalról. Leporoltam azt a részt, ahol összekoszolta a cipőm. – Nem énekelsz velem? – néztem rá boci szemekkel. Az én hangom borzalmas, de az övé kárpótol a fars szólamokért.

- Dehogynem – odahajolt, és megpuszilt. Hihetetlen, hogy ez a pasi képes rá, hogy mindig mosolyt varázsoljon az arcomra, legyen akármilyen szar kedvem is. A klasszikus dalokból hamar rockosított slágerek születtek, és üvöltve adtuk tudtára mindenkinek, hogy mennyire jól szórakozunk.

- Duót kellene alapítanunk – lökte meg a vállam viccesen a liftben. – Hidd el nekem, vennék a lemezünket! – nevetett tiszta szívéből.

- Ja, képzelem – végre elmúlt a szomorúságom. – főleg, ha engem lehúznak, és te kerülsz a középpontba. A tini lányok megörülnének érted, és az orgazmusig sikoltoznák a nevedet.

- Ugyan már Pindurka, ha más nem, legalább a borítón dögösen mutatnál – vigyorgott.

- Szóval, azt mondod, szar a hangom? – háborodtam fel jogtalanul, mivel ez az igazság.

- Kicsit, de ne aggódj, ha más nem én imádom! – bele csípett a fenekembe. – Bocs, ezzel tartóztam a múltkori után! – a manós fotó elkészültére utalt. Mihelyst kinyílt a lift, már neki is estem. Csikiztem, ahol értem, ő meg alig talált bele a kulcslyukba. – Rossz emberrel kezdtél ki, édesem! – felkapott, én meg visongva kapálóztam.

- Hé, menjetek szobára! – Ashley alakja rajzolódott ki előttem, fejjel lefelé. Pár centire tőle a fasztarisznya Jinxx állt. Mindketten Mikulás sapkát viseltek, és feltételezhetően tojáslikőrt ittak, rénszarvasos műanyag pohárból. Andy gyorsan letett, így normál nézetből megállapítottam, hogy rettentő röhejesen festenek.

- Lelépett a Télapó titeket, meg itt hagyott, hogy riogassátok szegény gyerekeket?  - kérdeztem gúnyosan.

- Pindurka, nem szabad, így beszélned, különben kizárnak a Manók Tisztességes Egyesületéből – vágott vissza Ashley.

- Manó? – nézett rá furcsán Jinxx. Ashley előkapta a mobilját, és sejtettem, hogy az áruházi képet mutogatja fülig érő szájjal. – Oh, már értem!

- Mi a faszt kerestek itt? – szólalt meg Andy. A háta közepére nem kívánta ezt a két vadbarmot, ez tisztán látszott rajta.

- Jinxx összeveszett a barátnőjével – sóhajtott. - megint. A repülőjáratokat, meg lefújták a hóvihar miatt, szóval itt ragadtam – tárta szét a karját.

- Szuper, akkor mi lépünk le! – fogta meg a kezem Andy és húzott az ajtó felé.

- Mi bajotok van? – kérdezte értetetlenül Ashley. Őt nem hibáztatom, de az a fasztarisznya ezek szerint, nem csak engem irritált.

- Semmi azon kívül, hogy a múltkor rám akartál mászni – válaszoltam, dühösen visszafordulva.

- Ne haragudj, kérlek! Ha iszom, egy seggfej vagyok, ezt ti is tanúsíthatják! – megerősítést várva, nézett a két barátjára.

- Amúgy is egy fasz vagy, de akkor még nagyobb – bólintott Ashley. Lehúzta a maradék likőrt, és újra töltötte.

- Viszont, tudom, hogyan tehetném jóvá! – szólt közbe Jinxx. Lerakta a poharát, és rágyújtott. – Segíthetek, a barátnődnek – bökött a fejével felém. – Ashley mesélte, hogy elveszítetted az édesanyádat…

- Soha, nem bírod tartani, azt a lepcses pofádat, mi? – szidta le Andy a barátját. A nagy nőcsábász csak megvonta a vállát, és egy hajtóra lehajtotta az italát.

- Semmi közöd hozzá – rivalltam rá mérgesen. Nagy nehezen sikerült kivernem a gondolatát, erre ez a fasztarisznya megint emlékeztet rá.

- Segíthetnék, neked, ha meghallgatnál… - próbálkozott tovább kedvesen.

- Kösz, de nem kérek belőle! – feleltem szinte ordítva. Éreztem, hogy a mellkasom megint elkezd szorítani, és a könnyek szorították a torkomat.

- Kb. ugyanennyi idős voltam, mint te, mikor meghaltak a szüleim – nem is figyelt rám. - Rosszul szigetelték a házunkat, és a széndioxid mérgezés az álmukban végzett velük. Nem tudtam felébreszteni őket, miután egy átbulizott éjszakát követően estem haza. A mentősök szerint szerencsésnek mondhatom magam, de a mai napig úgy érzem, ha akkor nem megyek el, megelőzhettem volna a tragédiát. Évek kellettek hozzá, hogy megtanuljam legyőzni a bűntudatomat, de ma már jól vagyok – az arca szenvtelennek tűnt, de tapasztalatból tudom, mekkora fájdalommal jár. Nekem is megfordult a fejemben, hogy mit tehettem volna, ha aznap én is ott vagyok anyuval. Talán engem is vele együtt megölnek, de mi van, ha sikerült volna segítséget hívnom? Ezerszer lejátszottam már a lehetséges forgatókönyveket, de természetesen ezek csak hiú ábrándok, hiszen a múltat nem változtathatjuk meg. – Menjünk le a parkba, és mutatok valamit, amitől könnyebb lesz.

- Óriási tévedésben vagy, ha azt hiszed, megyek veled bárhova is, miután úgy letámadtál – továbbra is ellenségesen viselkedtem. Meghatott a története, de ennek ellenére a szimpátiámat és a bizalmamat még nem nyerte el. Azért picit furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mi olyat tehet értem, amitől elviselhetőbb lesz a gyászom.

- Természetesen, hozhatod a babaképűt is – intett Andy felé.

- Hé, engem se hagyjatok itthon! – nyúlt a kabátjáért Ashley.

- Egy próbát, megér nem? – nézett rám a barátom.

- Talán… - egyeztem bele.

Négyesben sétáltunk végig a kihalt utcákon. Ilyenkor mindenki a családjával ünnepel a meleg lakásában, vagy ha mégsem az ítéletidő, akkor is a négy fal közé, száműzi az embereket. A hóvihar csípte az arcunkat, szaggatta a ruhánkat, és hamar a tüdődig hatolt a hideg. A fáztam az enyhe kifejezés, mivel konkrétan készültem hó angyallá változni. Senki nem beszélt a másikhoz, és kivételesen a két idióta sem húzta egymást.

- Itt tökéletes – torpant meg Jinxx két szomorúfűz között. Bele nyúlt a zsebébe, és a legnagyobb megdöbbenésünkre egy piros leeresztett lufit húzott elő. Nem kommentálta a dolgokat, csak felfújta és aranyszínű madzaggal kötötte be a végét. A szél erősen tépázta a pehelysúlyú általában parti kellékként szolgáló léggömböt. – A lufi jelképezi azt a lelket, akit elveszítettünk, és ha el tudod engedni, az-azt jelenti, hogy képes vagy tovább lépni, és élni az életedet – átnyújtotta nekem.

- Baromság! – ciccegtem.

- Akkor miért nem ereszted el? – kérdő tekintettel meredt rám. Hosszú másodpercekig csak hipnotikusan bámultam, és elsőre ugyan nem hittem benne, de kezdett egyre elkeseredettebbé válni a helyzet.

- Gyerünk, kicsim, meg tudod csinálni! – Andy átölelt hátulról, és édesen súgott a fülembe.

- Nem… - a látásom homályossá vált, az akaratlanul is kibuggyant könnyektől.

- Én hiszek benned! – biztatott, mint mindig.

- Szeretlek anya, és soha nem foglak elfeledni történjék bármi is! – az ég felé néztem. – Emlékszel? A holdnál és a csillagoknál is jobban… – elengedtem, majd Andyhez bújtam a mellkasába fúrva az arcomat. - Soha nem foglak elfeledni…- ismételgettem halkan.

Pár órával később sokkal oldottabb lett a hangulat. Ashley kitalálta, hogy rendezzünk saját karácsonyi partit. Haza fele menet, bevásárolt egy éjjel-nappali italboltban és vígan dalolva vezette a menetet. Persze a másik két bandatag nem bírta ki, és alapos fürdetésben részesítette, a ház melletti hatalmas hókupacban. Jót aszaltam rajtuk, míg ki nem találták a szívassuk a kicsit dolgot, és én sem úsztam meg, hogy ne ázzon el még a bugyim is. Iszonyú jó kedvvel léptünk be a lakásba, majd a Szentestét pizzával, és töménytelen alkohollal zártuk. Kellemes karácsonyt anya! Tudom, hogy mindig velem vagy, még ha nem is láthatlak téged, mindig a szívemben leszel örökkön-örökké.