Kibaszott kórházak! A frászt hozzák rám kezdve a fertőtlenítő
szagától, bezárólag a sokszor idegesítő nővérkékig. Ha ide hoznak, annak szinte
sosincs jó jel, nem is említve az esetleges végkimenetelt. Én ismételten itt
találtam magam. Infúzió csöpögött a bal karomba, az orromban cső, a mellkasomon
kötés. Gyorsan sikerült összeraknom a történteket, és kikövetkeztettem, hogy az
első útjuk velem, ide vezetett. Szerintem elég lett volna néhány öltés, de azt
hiszem, a golyó miatt nem akartak kockáztatni.
- Kicsim, hát felébredtél? – az ágyam melletti széken olvasgatott.
Az inge meggyűrődött, a szeme alatt sötét karikák, de legalább felvidult. Az
éjjeli szekrényre rakta a Times egy agyon olvasott példányát. A szemüvegét a
zsebébe süllyesztette, és láttam rajta, hogy legszívesebben rágyújtana. Vegyes
érzelmek kavarogtak bennem, és nem igazán tudtam, hogyan kezdjem a
beszélgetést. – Jól vagy?
- Fogjuk rá – megvontam a vállam. Kicsit feljebb csúsztam. –
Kérhetek egy kis vizet? – köszörültem meg a torkom.
- Persze – kiszolgált az odakészített kancsóból. Igyekeztem nem
rögtön ledönteni az ízetlen folyadékot, és inkább kortyolgattam. – Biztos
rengeteg kérdésed van.
- Te loptad el a gyémántot? Miattad halt meg anya? – szinte
egyetlen szusszal hadartam el.
- Frederick világ életében egy alattomos simlis féreg volt, akit
nem bírtam lerázni – a szekrényhez támasztott aktatáskájáért nyúlt. Átlátszó
mappát vett elő, majd az ölembe helyezte. – Eredetileg Vincent bízta meg, hogy
menjen el az aukcióra – kihúztam a papírokat. Az árverés hivatalosan
dokumentált adás-vétel szerződését tartottam a kezemben. Az irat szerint a kő
új tulajdonosa Vincent Benedict Cortez, a megbízó Frederick Montgomery, a
teljesítő a Karlston & Laurens cég. – Az a gennyláda lelépett a gyémánttal
együtt, és mire észbe kaptunk bottal üthettük a nyomát. Három héttel később
találtunk rá Mexikóban. Nora pedig a tűzharc közben halálos lövést szerzett.
Frederick a mai napig engem hibáztat, holott én önvédelemből cselkedtem –
próbáltam kiszúrni a hazugság legapróbb jelét, de úgy tűnt igazat mond. - Ha
nem hiszel nekem, szívesen felhívom Vincentet, hogy alátámassza a tényeket.
- Nem szükséges – visszaadtam a papírokat. Nem is igazán tudtam,
hogyan reagáljak, de azt hiszem valami most megtört bennem. Korábban úgy tűnt
rendeződni látszódnak a dolgok, viszont ez egyre bonyolultabb. Anya halála
körül a rejtély sokkal ködösebbé vált, és remélem fény fog kiderülni arra, mi
is történt valójában.
- Andy nincs itt véletlenül? – tereltem más vizekre a témát.
- Korán kellett ma munkába mennie, de azt üzeni, talán ebédidőben
el bír szakadni – ismételten automatikusan a cigis dobozához nyúlt. – Egyébként
nagyot nőtt a fiú a szememben – felkaptam a fejem. A múltkori kis jelenetük
rettentően meghatott, ám nem dőlök be könnyen. – Az eltűnésed után rögtön
felhívott. Azt mondtam innentől intézzük – aprócska mosoly jelent meg a szája
sarkában. – Andrew ragaszkodott hozzá, hogy velünk tartson.
- Hidd el, nekem jó srác! – újabb kortyot nyeltem el.
- Olyan mintha kicserélték volna, mióta együtt vagytok. Korábban
borzasztóan irritált, mikor Nova körül legyeskedett, de mindenkinek megadatik a
második esély, nem? – rám nézett.
- Végül is igen – hiába tűnik úgy, hogy nagy az egyetértés
közöttünk, ezen az apa-lány kapcsolaton még rengeteg javítgatnivaló akad.
- Hagylak pihenni, kicsim! – állt fel. Megpuszilta a homlokomat. –
Meredith is halálra aggódta magát! – megvontam a vállam, mert nem igazán
érdekelt. – Második esély, kicsim. Emlékszel? – kacsintott rám.
- Ja-ja persze – bólogattam. Per pillanat a mostoha anyucim a
legkisebb problémám.
Később benézett a kezelő orvosom. Szerinte piszok nagy szerencsém
van, ugyanis a golyó két bordám között hatolt be, és távozott is a hátamnál. A
műtét során összeöltötték a sebet, és maradandó sérülés nélkül megúsztam. Azt
mondta ma még bent fognak megfigyelésre, de holnap már haza mehetek. Az
ügyeletes nővérke kicserélte a kötésem, majd simán leragasztotta. Hozott a
reggelinek csúfolt fél szelet pirítósból, meg a kis darab vajból. Az egész
leöblítéséhez mindössze egy pohár natúr joghurtot mellékeltek. Köszönjük szépen,
amerikai közegészségügy!
- Andy – vidultam fel rögtön, mikor pár óra múlva felbukkant. Nem
az étterem egyenruháját viselte, szóval feltételeztem, hogy mára már végzett. A
szívem rögtön nagyobb tempóra kapcsolt, mikor megláttam. Félre pakoltam a
húsgombócos ragut meg a zöld zselét. Inkább marad az éhínség, mint ez az
ebédnek, vagy minek csúfolt ragacsos moslék.
- Szia, Pindurka – cuppanósat nyomott a számra. Megfogtam a
nyakát, és közelebb húztam. Arrébb fészkelődtem, így szűkösen elfértünk az
ágyon. (Valószínűleg ellenkezik a szabályokkal, viszont hol izgat ez engem?) A
fejem a mellkasára hajtottam, és a szívverése ütemes dobogása megnyugvással
töltött el. – Hogy vagy? – gyengéden kisimította az arcomba hullott vörös
tincseimet.
- Most, hogy itt vagy sokkal jobban – a kezemmel benyúltam a
szürke pulóvere alá. Apró köröket írtam le a köldöke környékén. – Apa szerint,
azonnal siettél a megmentésemre.
- Soha nem hagynálak cserben! – közelebb húzott magához. –
Egyébként hihetetlenül bátran viselkedtél, és a tetejébe még Novát is kihoztad.
Honnan merítettél ekkora erőt?
- Ösztönösen cselekedtem, ennyi az egész – vontam meg a vállam. –
Azt hiszem az élni akarásom győzött – feljebb csúsztattam a kezem. – Plusz mi
lenne veled, nélkülem? – elmosolyodva néztem fel a meseszép kék szemeibe.
- Keresnék valaki mást, aki boldogíthat – bele csíptem az oldalába
segítségül hívva a körmeimet. – Csak vicceltem – vigyorgott. – Mikor engednek
ki? – váltott témát.
- Holnap – sóhajtottam. Feljebb csúsztam az ágyon.
- Kár, mert este koncertet adunk… - félbe hagyta a mondatot. A
váratlanul kitáruló ajtó szakította félbe. Az ügyeletes nővérke sétált be és
összehúzott szemekkel, vékonnyá préselt szájjal mérte fel a helyzetet.
- Fiatalember ez egy kórház, ha nem tudná, nem pedig hotel – az
idegesítő öregasszony kategóriába sorolnám, aki rosszul van, ha nem
kommentálhat valamit. Biztosan ti is ismeritek az ilyen típust. – Különben is
vége van a látogatási időnek! – csípőre tett kézzel próbált hatást adni a
szavainak.
- Később hívlak, rendben? – felkelt, és megpuszilt. Válaszul
bólintottam, és átkoztam a zsarnok nagyit, mert félbe szakított minket. – Amúgy
neked hoztam – emelte fel a szekrény mellől a papírzacskót és tette az ölembe.
– Anya csomagolt kaját, mikor meghallotta mi történt. Mellette meg egy kis
ajándék tőlem – oh, megöl a kíváncsiság!
- Köszönöm – mosolyodtam el. Ebben a pillanatban döntöttem el,
hogy lelépek innen, és ha törik, ha szakad, ott leszek a koncerten. Talán nincs
ott rám szüksége, de ennyit megérdemel.
Fapofával tűrtem a banya kioktatását, és visszanyeltem a káromkodás
sorozatot, ami kikívánkozott belőlem. Megvártam, hogy eltűnjön, majd gyorsan
befaltam a paradicsomos csirkét. (Mellesleg kis plüss pingvint találtam az étel
mellett.) Megkerestem a mobilom, és tárcsáztam Caroline számát. Tömören
összefoglaltam mi a helyzet, miért szeretnék megpattanni. Először vehemensen tiltakozott,
de a jó meggyőző képességemnek hála, azt ígérte, úgy egy óra múlva itt lesz.
Csak nem, ma van a szerencse napom? Felöltöztem a szekrénybe pakolt ruháimba.
Oh, a francba! A bebarnult vértócsa változatlanul a lila színbe ékelődve
virított. Eltakartam a kezemmel, és a recepcióhoz sunnyogtam. A lehető
leghalkabban közöltem a nagyban kérődző pasival, hogy a saját felelősségemre
távozok, ha hajlandó volna, odaadni az aláírandó papírokat.
- Az ügyeletes orvos beleegyezése szükséges hozzá – közölte monoton
hangon, fel sem pillantva a monitorról.
- Oké, leszarom – még mielőtt kommentálná vagy visszatartana,
gyorsan eltűztem onnan.
Az épület előtt dideregve topogtam. A lélegzetem apró felhő
pamacsokat rajzolt körém. A hőmérséklet a fagypont alá süllyedt szóval, ha a
barátnőm nem siet élő hóemberré dermedek. A mellettem elsétáló emberek felvont
szemöldökkel bámultak meg. Gunyorosan rájuk vigyorogtam, és beintettem.
Elismerem, hogy ismételten nagy faszságot csináltam, de ez van, és nincs az a
pénz, amiért visszamegyek. Basszus Caroline hol a fenében vagy? Elég volt csak
rágondolnom a kocsija már is bekanyarodott a sarkon. Szabályosan feltéptem az
ajtót, mikor leparkolt előttem. Feljebb tekertem a fűtést, és a kicsapódó hővel
igyekeztem felmelegíteni, az elgémberedett ujjaimat.
- Andy meg fog ölni, ugye tisztában vagy vele? – láttam rajta
mennyire húzza a száját.
- Igazad van, hagyjuk a fenébe! – kiszálltam. A szél hatalmas
erővel fújt át rajtam, és ismételten az vetődött fel bennem, mekkora baromságot
művelek.
- Heaven, tüdőgyulladást fogsz kapni! – hajolt ki a kormány mögül
tovább járatva a motort. – Legalább engedd meg, hogy haza vigyelek! – én
nyertem. Nem így terveztem, de megteszi. Elégedetten ültem vissza. A kis
műsorom segített a célom elérésében.
- Megkérhetlek, hogy ne oktass ki? Semmi kedvem veszekedni… -
hátra dőltem az ülésben. Mérhetetlen fáradtság zuhant rám, amit köszönhettem a
belém diktált bogyóknak.
- Legalább elárulod miért kerültél kórházba? – kérdezte egérke
hangon.
- Az apám kétes üzleteket folytat, és miatta szarba kerültem.
Hőssé váltam, golyót kaptam, és ennyi – zártam rövidre a mondókámat.
- Na, melletted sem unatkozik az ember lánya! – nézett rám
megdöbbenve, kikerekedett szemekkel.
- Valami olyasmi – kieresztettem a bent tartott levegőt, és
próbáltam kényelmesen elhelyezkedni. Mi lenne, ha csak pár másodpercre engednék
a sötétségnek? Úgy sem sikerül elaludnom…
- Heaven, megérkeztünk! – az érintésétől automatikusan
összerezzentem. Oh, a picsába! Még is csak elszunyókálhattam. Mennyi idő
telhetett el? A műszerfalon levő digitális óra 13:46-ot mutatott. Hatalmasat
nyújtózkodtam, és éreztem, hogy még bőven szükségem lesz a pihenésre.
- Kösz a fuvart! – nyomtam el az ásítást. – Este 19:30-kor értem
jössz?
- Úgy festesz, mint akibe hálni jár a lélek. Nem kellene inkább… -
mért végig aggódva.
- 19:30 – ismételtem meg erőteljesebben. – Vagy te, vagy a busz,
választhatsz!
- Jól van, 19:30 – biccentett. Szerintem legszívesebben elküldene
a halál faszára, de igyekszik toleráltan viselkedni. Valószínűleg nála is kiverem,
a frász kerülget tőled faktort, viszont türelmesen tűri, ergo jár a piros pont.
- Köszi – elmosolyodtam.
- Vigyázz magadra! – sóhajtott.
- Itthon nem hiszem, hogy bármi baj történne, de ha még is hívlak!
– sikerült megint a sápadtságot előhoznom belőle. – Vicceltem! – böktem oldalba.
- Pocsék a humorérzéked! – ütött vissza vigyorogva.
- Te vagy az első, aki ezt mondja – nevettem. Kiszálltam a
kocsiból, és meg vártam, míg látható távolságon kívülre kerül, majd átsétáltam
a kapun. A lábtörlő alatti kulcsot használva jutottam be a házba, és hálát
adtam az égnek, hogy senkivel nem találkoztam a szobámba menet. Ledobáltam a
ruháimat, lehalkítottam a telefonom, és szabályosan bezuhantam az ágyba. Szinte
azonnal álomba merültem, mihelyst a kis párnámhoz ért a fejem.
Este hat is elmúlt, mikor verejtékben úszva riadtam fel. Ismét
azok a régi képek kísértettek a temetőből, és most a tetejében Frederick is
megjelent, egyenként lelőve a szeretteimet. A kurva életbe! A szekrényen levő
Ventolinért nyúltam, és mélyeket szippantottam belőle. Megdörgöltem a
halántékom, majd felkeltem. Az oldalam sajgott, de biztosan találok
fájdalomcsillapítót, ami segíthet. Bevánszorogtam a fürdőbe. Viszonylag gyorsan
lezuhanyoztam ügyelve a kötésre. Megszárítottam a hajam, és tanakodva
ácsorogtam a nyitott gardróbom előtt. Hosszas tépelődést követően világos farmer,
sima fekete pulóver és fekete bokacsizma mellett döntöttem. Feldobtam némi
sminket, hogy elfedjem a szemem alatti sötét karikákat. A végeredmény nem lett
tökéletes, de az elfogadhatóval is beértem. Lesattyogtam a konyhába, majd csináltam egy
szendvicset. Kicsit furcsállottam, hogy a ház változatlanul üresen ácsingózik. Puszta
megérzésből ránéztem a telefonomra. 26 nem fogadott hívást, és 12 SMS-t
jelzett. Ooops! Megoldódott a rejtély: mindenki engem keresett. Rohamtempóban
pötyögtem az üzeneteket, hogy ne riadóztassák a kommandót, mert jól vagyok,
csak időközben haza jöttem. Pont mire elkészültem érkezett meg Caroline is.
Felkaptam a kabátom, és kisiettem a házból. Szerencsémre kissé hipochonder a
barátnőm, így mindig tart magánál néhány bogyót, vészhelyzet esetére. Bekaptam
egyet, és némi vízzel leöblítve vártam a varázslatos hatását. Lepisszegtem,
mikor arra hívta fel a figyelmemet, hogy mennyire nyúzottnak tűnök.
- Csak el akarok jutni a koncertre. Megoldható lenne, hogy közben
ne viselkedj úgy, mint egy basáskodó nagymama? – az oldalamra szorított kézzel
a fogaim között szűrtem a szavakat.
- Miért vagy ilyen makacs? – sóhajtott. Beindította a motort, és
kifarolt a kocsibejárónkról.
- Csak úgy – vontam meg a vállam. Bekapcsoltam a rádiót. Igyekeztem
nem megint elmerülni a hívogató sötétségbe. Az ügyeletes Dj hangja legalább
ébren tartott. Boldoggá teszem a barátomat, és remélem immáron sokadjára is
megbocsátja a hülyeségemet, ez lebegett a szemeim előtt.
Nem emlékszem rá, hogy legutóbb is ekkora tömeg lett volna a
Siberia előtt. A sor egészen az utca közepéig kígyózott, és senkit nem érdekelt
a cudar időjárás.
- Lemaradtam valamiről? – fordultam a barátnőm felé. – Ingyen van
a citromos süti? Bevették a bandába Justint Biebert? Mi a szart keres itt,
ennyi ember? – intettem a több ezernyi rockker, emo meg faszom se tudja milyen
irányzatú nép felé.
- A legutóbbi videójuk a Youtube-on hatalmas nézettséget termelt.
Azt rebesgetik, hogy lemezszerződést ajánlanak nekik – kissé idegesen
vakargatta az állát. Mellesleg ő is kiöltözött, és nem törődve a mínuszokkal
miniszoknyát húzott. – Viszont, ha ez megnyugtat, még mindig bevihetlek a
titkos úton – kacsintott rám megspékelve egy 500 Wattos mosollyal. Rossz
előérzetem támadt, de elhessegettem a gondolatot. Mi baj történhetne? Ránk
szakad az épület? Kizárt dolog, mivel nem egy elbaszott katasztrófa filmben
játszunk főszerepet.
A hátsó bejárathoz furakodtunk elengedve a fülünk mellett a durva
káromkodásokat. Leküzdöttem a feltörekvő pánikrohamomat, és azt sugalltam
magamnak, hogy minden rendben lesz. Említettem már a borzalmas tájékozódási
képességemet, igaz? Na, ennek hála ismételten hallgattam Carolinera, és megint a
backstageben lyukadtunk ki. Szerintem a múltkor is szándékosan vezetett ide, de
nem említettem meg, mert most örültem, hogy nem az őrült rajongók közé
préselődtünk. A tekintettemmel rögtön Andyt próbáltam felkutatni. A barátnőm
hűen követett, miközben körbe-körbejárkáltam. Két hatalmas hangszóró mögül
különös beszélgetés ütötte meg a fülemet. „Értsd
már meg, hogy nem vagyunk együtt… elhagytál a karriered miatt… mégis mi a faszt
vársz tőlem?.. tovább léptem, és már nem létezik olyan, hogy te meg én.” Csúnya
dolog hallgatózni, de hasznos főleg, ha a pasid az egyik fél.
- Pindurka? – váratlanul lepleződtem le. Andy ott állt velem
szemtől-szemben. Az arcáról egyértelmű megdöbbenés tükröződött vissza.
- Ki ez a picsa? Valami rajongód? Küld el, nem vagyok rá kíváncsi!
– szólalt meg a mellette álló 20 körüli csaj. Oldalt felnyírt rövid szőkésbarna
haj, enyhén duci termet, kb. 175 cm, sötét szemek. Az erős smink meglepően
illett a szakadt pólójához, a fekete kalapjához, és a rojtos szoknyájához.
Életemben nem találkoztam nála ellenszenvesebb lánnyal, és engem méregetett
lángoló tekintettel, csípőre tett kézzel.
- Kit nevezel te picsának? – fakadtam ki viszonozva az előbbi
kedvességét. Andy megérezve a levegőben pattogó feszültség szikrákat kapkodta a
fejét közöttünk.
- Nyugi Pöttöm Panna! – nevetett rajtam. Oké, kezdi bepöccenteni
az agyamat! – Nem megmondtam, hogy tűnj
el? – váltott vissza az előbbi stílusába komolyra véve a figurát. Fenyegetőleg
előre lépett. Ökölbe szorult kézzel indultam meg felé. A pasim mellettem
termett, és átölelte a derekam. Tudta, ha nem avatkozik közbe, akkor újabb
cicaharcba fogok keveredni. Caroline ijedt nyusziként húzódott a háttérbe.
- Heaven ő itt a volt barátnőm, Juliet – szólalt meg. – Juliet, bemutatom
Heavent – az illedelmes kézfogás elmaradt. Újabb vernivaló, hülye ribanc a múltjából.
Óriási! Nem elég, hogy el kell viselnem Nova rohamait, a tetejébe még, itt van
ez a némber is. Ölni tudnék tekintettel viszonyultunk egymáshoz. Nem
megmondtam, hogy rossz előérzetem támadt?
Áááááááh Imádom Heavent,istenem. Nemrég még a kórházban feküdt, most meg mint aki teljesen jól van, nekiesik Juliettnek :D Hajrá, Heaven, egy hajszála se maradjon! :D
VálaszTörlésCaroline milyen cuki, bírom őt nagyon. :D Egyetlen egy belekötni valóm van: Hiányolom az Ashley - Andy párbeszédeket XD
A történet eredeti szála egyébként pedig nagyon izgalmas, kíváncsi vagyok mi lett az anyjával, és hogy az apja végül igazat mondott-e :O
Gyorsan hozd a kövit!! :D
Puszi és pacsi,
Első számú vásárlód. *-*
Ahhhhhhhhhhhh:O
VálaszTörlésÚgy sikerült, ahogy gondoltam.
Tetszik Caroline baráti köteléke, amit Heaven felé táplál.
A kis butus Heaven felé. De most komolyan. Pihente volna ki magát:D nem, amúgy imádom, és ebben a szituációban én is ezt csináltam volna.
Ez a Juliet. Fú bakker. Felcseszte az agyam.
Képzelj most a következő szavaim után fura hangnemet:
175 centi, felnyírt haj, barna szem, az eredeti hajszínem szőkés barna
Azt hittem engem gyülöltetsz ki:DDDDDD jó, én nem vagyok olyan picsa, mint Juliet, de a karakter formázásra tök olyannak tűnik, mint énxd
Oké, véletlen egybeesés de ez tök vicces:D
Várom a következőt!
Puszi
Vivien :*
Szia Shinachan! :)
VálaszTörlésHeaven az igazi! XD Meglövik, erre elmegy a barátja koncertjére. XD Ne aggódj, hamarosan lesz Ashley-Andy, csak most jelenleg nem illettek a részbe. :D
Folytatás elméletben Hétfőn! :)
Puszil,
A dealered Evangeline
Szia Vivien! :)
Esküszöm, hogy nem te vagy Juliet. XD Őt utálom, téged nem. :D Caroline igazi jó barát, még ha Heaven egy gonosz picsa is néha. ;)
Véletlen egybeesés! :D Egyébként boszorkány vagyok, mondtam már? XD XD
Puszillak,
Evangeline