20. rész

A rész erőszakot tartalmaz! 

A Rose rezidencia semmi ehhez a kicseszett kastélyhoz képest. Szerintem van vagy száz szobájuk, külön foci pálya, uszoda, mozi komplexum meg még egyéb szórakozást nyújtó objektum. Biztos vagyok benne, hogy két hónap kevés lenne az egész hely feltérképezéséhez. Több fekete öltönyös fülessel rendelkező, izmoktól duzzadó testőrt is kiszúrtam, akik ezt a monstrumot védték. Azt sejtettem, hogy Vincent gazdag, de ennek a palotának az árából évekig jól lakna az egész éhező harmadik világ. Az érkező vendégek közül szinte mindenki egy puccos limuzinból szállt ki (a Mustang ócska tragacsnak tűnt mellettük). Megböktem Andyt, aki szintén nehezen ocsúdott fel a bámészkodásból.

- Biztos, hogy be akarsz menni? – nézett rám kétségek között vergődve. Feszengett, ezt tisztán láttam rajta. Önző módon egy másodpercre se gondoltam bele, hogy mekkora szívességet tesz nekem a jelenlétével. Ha a megérzésem nem csal, bárhol szívesebben lenne, mint itt a felső tízezer kellős közepébe csöppenve. –  Ezek kibaszottul fent hordják az orrukat – bökött a fejével feléjük. - és ha nincs több millió a számládon, szarba se vesznek – hátra túrta a haját, ami nála a feszültség levezetésének valamiféle megnyilvánulása.

- Igazából én is szívesebben tölteném máshol a Szilvesztert, de egyszerűen a kíváncsiság nem hagy nyugodni – vontam meg a vállam.

- Természetesen titeket, lányokat részben ez tart életben – mosolygott. – Szóval, ha valakit kinyírok az este, mert felbassza az agyamat annak a halála a te lelkeden fog száradni.

- Vállalom a felelősséget! – bólintottam vigyorogva, majd bele karoltam a kinyújtott karjába.

- Jössz nekem eggyel, ezt ne felejtsd el! – bökött oldalba gyengéden.

- Ha ez az ára, hogy meg tudjam, mit akar Vincent tőlem, akkor hát legyen! – feleltem határozottan.

Rettentő drága festmények a falon, értékes szobrok, kristály csillár a plafonon, aranyozott lépcsőkorlát és ez csak a nappali. Hatalmas faragott faajtó vezetett a bálterembe. Mellette szmokingos öregúr ácsorgott (csak nem az inasuk? Valahogy rohadtul nem illett ide, de mindegy nem számít.), akinek mindössze az a feladata, hogy leellenőrizze rajta vagyunk-e a meghívottak listáján. Andy újra megpróbált visszatartani, de csak legyintettem. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy mi van, ha ráhallgatok, de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Felöltve a pókerarcom léptem be a puccos társaságba. (Emlékszem anyának kétszer sikerült elrángatnia ehhez hasonló eseményre, és én is hasonlóan éreztem magam, mint most Andy. ) A legtöbb ember csak a filmben lát ehhez hasonlóan pompás luxust. A fényt több a plafonról lecsüngő gyönyörű csillár szolgáltatta, a márvány padló érdekes alakzatok egész sorát adta ki. Fehér abroszos négy személyes asztalokat pakoltak egészen hátulra, az óriási ablakokat vörös damaszt függöny fedte, és kiszúrtam még néhány óriási tükröt is a falakon. A zenekar vontatott klasszikus zenét játszott, aminek hallatán a fiúm felvont szemöldökkel ajándékozott meg. Bárgyún vigyorogtam rá a vállamat vonogatva. Előre sejtem, hogy nem lesz könnyű maradásra bírnom, de megbirkózok a kockázattal.

- Az nem apád és a felesége? – kérdezte a terem közepe felé mutatva. Én is azonnal felismertem a családomat. Meredith tojáslikőr színű csipkés estélyit viselt, apa drága öltönyben feszített. A kezükben pezsgős pohár. Elmélyedve beszélgettek az est házigazdájával, és feltételezhetőleg az asszonykájával.

- Menjünk oda! – mintha csak észrevették volna, hogy figyeljük őket, és megfordultak. Feléjük biccentettem. – Ígérem nem maradunk sokáig! – pusziltam meg felpipiskedve a nyugtalankodó barátomat.

- Mi lenne, ha inkább… - a szót egy colos izmos srác fagyasztotta belé, aki megkocogtatta a vállát.  Focista alkatnak tűnt, a szmokingja meg szétrepedéssel fenyegetett. A vörös haját rövidre nyíratta, az apró barna gombszemei Andyre fókuszáltak. Erősen napbarnított bőre arról árulkodott, hogy valószínűleg az év 365 napjából a legtöbbet a nap által kibocsájtott, UV sugarak alatt töltötte.

- Csak nem Andy Biersack? – az akcentusa angol származásáról árulkodott.

- Isaac Hamilton – szűrte a fogai között a nevét. A srác vagy jó egy fejjel magasodott fölé, ami nem semmi ahhoz képest, hogy a pasim sem egy kerti törpe.

- Mi van veled, haver? Nem láttalak a gimi óta – elég közlékenyen viselkedett, amiből azt a következtetetést vontam le, hogy valóban nem vadidegenek egymásnak. Kicsit értetlenül kapkodtam a fejem közöttük a magyarázatot várva, hogy mi a helyzet. Andy arca elsötétült és a kék szemei a gyűlöletet tükrözték, ahogy ránézett. A barátom heves reakciója alapján rossz előérzetem támadt.

 - Mi a faszt érdekel az téged? – förmedt rá magából kikelve.  Engem automatikusan a háta mögé húzott. – Pokollá tettétek az életemet, szóval ne most próbálj meg jó pofizni nekem, mert azzal már elkéstél.

- Nyugi, haver! – tette fel a kezét védekezőleg. – Hátrább az agarakkal! Nem akarlak bántani, csak gondoltam elbeszélgethetnénk a régi szép időkről – számomra úgy tűnt valóban nem hátsó szándékkal próbál közlekedni felé. Andy viszont megingathatatlannak látszott.

- Baszd meg Hamilton! – a keze automatikusan ökölbe szorult. Az egész teste megfeszült, mint aki csak arra a pillanatra vár, hogy mikor ugorhasson rá.  

- Látom semmit nem változtál! – csóválta meg a fejét. Gonosz mosoly költözött az arcára, ami szerint az előbb túl hamar ítéltem meg. – Ugyanaz az emos köcsög vagy, akit imádtunk szívatni, és nem érdemled meg ezt a dögös macát sem – mutatott rám. Andy abban a másodpercben pöccent, ahogy elhangzott a mondat. Tiszta erőből megütötte, amitől a rohadéknak felrepedt az alsó ajka. Akaratlanul is felsikkantottam a váratlan erőszaktól, és elkaptam a pasim karját. Természetesen rögtön sikerült felhívnunk a figyeltem, és rengeteg szempár meredt ránk. Alig pár perce érkeztünk, és máris mi vagyunk a cirkuszi látványosság, hát ez óriási!

- Még egy szó, és megöllek, te kibaszott fasszopó! – éreztem a megfeszült izmait, amik felkészültek a lehetséges verekedésre. Nem szerettem volna, ha idő előtt kidobnak minket, így muszáj lesz hatnom a még megmaradt józan eszére.

- Gyere, szívjunk egy kis friss levegőt! – igyekeztem visszafogni a remegésemet. Nem féltem tőle erről szó sincs, csak az adrenalin engem is felpörgetett. Bevallom legszívesebben, behúznék egyet az öntelt képébe, de a mostani nem az én harcom.

- Hallgass a macádra, és menj el szépen! – megtörölte a száját. A kaján vigyorát nehezen tüntette el, mivel a mostanit győzelemként könyvelte el.

Két gorilla bukkant fel a hátunk mögött felénk tartva a walkie-talkiejukba motyogva. A vészreaktorom nyomban bekapcsolt, és elkezdtem a kijárat felé húzni a hevemensen tiltakozó barátomat. Végül szerencsére beadta a derekát, mikor a biztonságiak alig két méterre voltak tőlünk. Az a tetű meg összefont karokkal elégedetten bámult minket. Beintettem neki, és Andyt rángatva ott hagytuk (na, nem mintha lenne esélyem a pasimmal szemben, de az elhatározás nagyúr).

- Mi a fasz volt ez? – kérdeztem a ház udvarán. Oh, mellesleg a kert igazi menyei Paradicsomként is megállná a helyét. Aranyhalas óriási tó (a tél ellenére nincs befagyva, ezen meglepődtem), kerub szobor kompozíció, rózsa lugas, csicsás üvegház, minden ami, csak szem-szájnak ingere. Gyorsan felvakartam az államat a földről, és Andyre meredve vártam a magyarázatát.

- Emlékszel meséltem, hogy a sulimban kívülálló voltam – bólintottam. Remegő kézzel gyújtott rá, és vagy ötödjére túrta hátra a fekete tincseit. – Nos, Hamilton az egyik a sok srác közül, akik folyamatosan gúnyoltak, megaláztak a megjelenésem miatt. A legtöbbször próbáltam kizárni őket, de tudod Pindurka, ez nyomot hagy az emberben… - nagyot sóhajtott, majd mélyen beleszívott a cigijébe. A vörösen felizzó parázs gyönyörű megvilágításba helyezte az arcát. – Évek óta nem találkoztam ezzel a seggfejjel, és most, hogy megláttam feltépte a régi sebeket.

- Oh, akkor már értem miért estél neki… - sejtettem korábban is, de most már teljes a kép. Őszintén sajnáltam őt a sok szarság miatt, és velem együtt csak kevesen tudják milyen, a múlt fájdalmával élni. Közelebb léptem hozzá, majd a dereka köré fontam a karomat. Az állát a fejemre támasztotta, és hallottam a szívverésén, hogy még mindig az események hatása alatt van.

- Bocs, hogy így kellett látnod… - megsimogatta a hajamat. – Nem haragszol rám, igaz?

- Megértelek, már mondtam – felé fordultam, és azokba a lehetetlenül kék szemekbe néztem.

- Annak idején a zenébe menekültem a sok szarság elöl, az mentett meg, és adott erőt, hogy ne vagdossam fel az ereimet – a bűntudat hullám azonnal elöntött. A könnyebbik utat akartam választani, gyáván elfutni a gondok elöl, és emiatt most először éreztem lelkiismeret furdalást. – Nem ítéllek el, soha nem is tettem – mintha csak bele látott volna a gondolataimba. Felemelte a bal karomat, és végig húzta az ujjait a hegeken. – Te így küzdötted le a fájdalmadat, ennyi.

- Menjünk vissza! – húzódtam el hirtelen. – Kiderítem, mit akar Vincent, utána lelépünk, rendben? – kezdett nagyon elegem lenni a helyből, főleg az előbbi incidens miatt is. És ha átvészeltük felmegyünk hozzá, részegen lelkizünk, és másnapra kialusszuk az egészet.

- Csak ne tartson sokáig, mert a faszom ki van ettől a háztól! – egyezett bele a száját húzva.

- Ja, egyet értek!

Hál isten Isaac nem került újra az utunkba, így könnyebben megközelíthettek Cortezt. Egyedül maradt, szóval nem kellett az apámnak magyarázkodni Andy kifakadása miatt. (Bár, szerintem nem fogom megúszni, de emiatt rá érek később is aggódni.) Az öreg azt tanácsolta vonuljunk félre, és akkor csendesebb környezetben vitathatjuk meg a dolgokat. Kicsit ideges voltam, de igyekeztem ennek ellenére is normálisan viselkedni. Némán követtük ki a bálteremből, végig a folyósokon, és ahogy távolodtunk a puccos társaságtól egyre inkább nőtt a nyugtalanságom. Andy biztatólag rám mosolygott, jelezve, hogy történjék bármi is ő itt lesz mellettem.

- Hova tartunk? – szólaltam meg az alagsorba vezető lépcsőknél.

- A meglepetésedhez – kacsintott rám Vincent. – Rettentő hálás vagyok, amiért visszakerült hozzám a kedvenc gyémántom, szóval azzal foglak megajándékozni, amire a legjobban vágysz – a szavai sejtelmesen hatottak. Honnan a fenéből tudhatná, egy számomra ismeretlen ember mire áhítozom? Egyre különösebb az egész, és a bizonytalanság nem hat rám túl pozitívan.

- Ami mi is lenne? – kérdeztem kíváncsian.

- Itt is vagyunk – torpant meg váratlanul. Biccentett a két gorilla felé, akik egy hatalmas elfüggönyözött ablak előtt álltak őrt. – Jackson, kérlek megtennéd, hogy feltárod mi rejlik a vörös bársony mögött? – elégedettnek tűnt. Andy megfogta a kezem, és láttam rajta, hogy ő is olyan tanácstalan, mint én. Az agyam egy része azt súgta fuss innen messzire, majd meg se állj hazáig, a másik maradásra késztetett.

- Természetesen uram! – felelt a morgósan mély hangján. Az aranyszínű madzaghoz nyúlt és gyors mozdulattal megrántotta. Elsőre semmi különöset nem észleltem. Hófehérre festett falak, tágas tér, diófa dohányzó asztal és egy férfi a székhez bilincselve. A harmincas évei közepén járhatott, a szőkés haja erősen hullott a homlokánál, az arcán az elpattant hajszálerek alkoholizmusról árulkodtak, a kerek szemüvege mögött szürke szempár ült. Has tájékon eléggé meghízott, a sötétzöld kötött pulóverét jó néhány helyen cigi csikk okozta égés nyom díszítette, a fekete cipője megkopott az orránál, a barna nadrágját viszont élére vasalta. Azt mondanám egy kiélt agglegényre hasonlít, aki az italba fojtotta a bánatát. Kiüresedett tekintettel bámulta a szemközti falat, mintha tudná mi vár rá.

- Kedves Heaven – szólalt meg Vincent nyájasan. – emlékszel miről csevegtünk, mikor először találkoztunk?

- Azt mondta megkeresi az anyám gyilkosát… - suttogtam remegő hangon. A felismerés hatalmas súllyal zuhant le rám. A mellkasom azonnal elszorult, a szívverésem a fülemben dobogott, és automatikusan zihálni kezdtem. – Ugye nem ő… - nehezen formáltam a szavakat.

- Ölte meg? – fejezte be helyettem elégedetten a mondatot. – De igen – bólintott. Az érzelmek olyan hirtelen csaptak le rám, hogy megszédültem, és ha a barátom nem kap el, összeesek. Anya arca úszott be elém, ahogy puszit ad nekem azon a végzetes reggelen, a következő pillanatban meg a boncasztalon fekszik három golyó ütötte sebbel a mellkasán. Azt mondták az első lövés a szívét érte és azonnal megölte. A jegyzőkönyv szerint ismeretlen tettes követte el a halálos kimenetelű bűncselekményt. Számtalan narkotikumokkal tele tömött éjszakám azzal töltöttem, hogy azt tervezgettem, hogyan fogom elkapni azt, aki ingyen belépőt adott át neki a másvilágra. A bosszú volt az, ami a nehéz percekben vigaszt nyújtott a számomra. Sokszor ez segített, hogy megőrizzem a józan eszemet. Sophien a volt szobatársamon kívül soha senkinek nem meséltem róla, milyen gonosz gondolatok kavarognak bennem.

- Honnan olyan biztos benne, hogy ez a férfi tette? – kérdezte Andy.

- Frederick az életéért cserébe elárulta a nevét annak, akit megbízott a ház felkutatásával. Innentől már gyerekjáték volt az egész. Megkerestettem és némi vallatás után bevallotta. Ja, és ha ez nem lenne bizonyíték, megtaláltuk a gyilkos fegyvert a hálószobájában – annak idején letagadta, hogy maffiózó volna most pedig elismerte, hogy az alvilág szabályai alapján dolgozik. A magyarázat alatt teljesen ridegen festett, és egyetlen arcizma sem rándult miközben kiejtette a száján a halálos ítéletet. – Jackson – csettintett a gorillának, mint a kutyáknak szokás. A kopasz pasas zakója alatt a vállára szíjazott tok egy Magnumot takart. Kihúzta és felém nyújtotta. Hipnotikusan bámultam rá. – Tied a megtiszteltetés, hogy bosszút állj, és eldöntsd megérdemli-e a kegyelmet, ez a mocskos féreg! – az oly hőn dédelgetett álmom megvalósult. Én fogom betölteni a halál angyalának a szerepét. Mindenféle teketóriázás, habozás nélkül a pisztolyért kaptam, de váratlanul Andy úszott be elém.

- Pindurka, nem csinálhatod ezt! – fogta meg a jobb kezemet, ami a pisztolyhoz akart érni. – Ugyanolyan akarsz lenni, mint ő? Nézz csak rá! – fordította erőszakkal a fejemet a férfi felé, akinek köszönhetően soha többé nem láthatom viszont, a hőn imádott anyámat. Teljesen nyugodtan ült, dudorászva, mint aki már elfogadta a sorsát, és sejti, hogy nem éri meg a következő napfelkeltét. Nem tanúsított megbánást, semmit az ég adta világon, csak közönyt, ami még jobban felbaszott. – Neki már mindegy, de előtted még itt áll az egész élet, és ha lelövöd, akkor talán nem ma, viszont a későbbiekben bele fogsz roppanni miatta. Te nem vagy gyilkos kicsim! – kedvesen suttogta az utolsó mondatot a fülembe, majd letörölte az akaratlanul is kibuggyanó könnycseppet.

- A francba, ezzel a nyáladzással! Ha te nem, majd én! – Vincent kirántotta Jackson kezéből a Magnumot. Egyetlen tökéletes az üvegen áthatoló lövéssel fejbe lőtte a férfit. Ijedten felsikkantottam, és elkerekedett szemekkel meredtem, a néhány másodperce még lélegző ember felé. Éreztem, hogy innentől kezdve, semmi sem állíthatja meg a feltörő asztma rohamot. Andy azonnal hozzám ugrott és kétségbeesetten hajolt fölém.

- Szeretlek – fogalmam sincs, hogyan szedtem össze elég erőt a vallomáshoz. Megsimogattam az arcát, és ezzel elbúcsúztam tőle. Meg sem próbáltam harcolni csak egyszerűen engedtem a sötétség csábításának.

-Pindurka, ne add fel, kérlek! – parfüm és cigi illat csapta meg az orromat. Valószínűleg ott fent úgy döntöttek, hogy még nem jött el az én időm. – Szeretlek, hallod? – elcsuklott a hangja. Kinyitottam a szemem, és az ő elhomályosult kékségébe néztem. – Csak a kedvemért jó? – a Ventolinomat tartotta a jobb kezében, a ballal ülő helyzetben tartott. – Háromig számolok, rendben? – bólintottam. Hosszú, keserves köhögésekkel kísért szenvedésem és négy befújással később, viszonylag újra normálisan kaptam levegőt. A mellkasom fájt, de tudtam ez annak a jele, hogy még élek. Megpróbáltam felállni, de az előbbi roham rengeteg energiát vett ki belőlem. Látva a gyengeségem óvatosan felemelt, és lágy csókot lehelt az ajkaimra. A zaklatott szívverését hallgatva nyomott el az álom.