19. rész

Három teljes nap telt el a koncert óta. Andyvel csak telefonon tudtunk beszélni, mivel folyamatosan túlóráznia kellett, és esténként hullafáradtan zuhant haza. Rettentően hiányzott az érintése, de megértettem, hiszen a megélhetéséhez szükséges pénz nem az égből potyog le. Igyekeztem hát én is lefoglalni magam, így jutottam odáig, hogy besegédkezzek Meredith muffin üzletébe. Óránként húsz dolcsit perkált érte, szóval befoghattam a számat. Apa pedig nem győzött hálálkodni, hogy végre elkezdtem építgetni a kapcsolatot a mostoha anyucimmal. (Nem akartam lelombozni, ergo eltitkoltam előtte az igazságot.) Természetesen Nova hatalmas ívben került, és ha véletlenül össze is találkoztunk félúton abban a pillanatban irányt változtatott. Legszívesebben rárúgnám az ajtót, hogy legalább egy köszönömfélét kierőszakoljak belőle. Viszont úgy döntöttem ráérek később is behajtani az adósságát, mert nem fogja megúszni az biztos (szerintem pont, ettől rettegett). Lényegében minden nyugisnak tűnt, míg nem péntek délelőtt rejtélyes fehér boríték érkezett a nevemre. Izgatottan bontottam ki, de a mosoly azonnal lehervadt az arcomról. „Vincent Cortez és felesége szeretettel meginvitálja önt, valamint partnerét a Téli Bálra. Az esemény December 31-én kerül megrendezésre este hét órától. Belépés csak, és kizárólag ezzel a meghívóval. Üdvözlettel, a Cortez család.” A míves aranybetűk, és a papír minősége arról árulkodott, hogy ez nem átverés. Hitetlenkedve forgattam az ujjaim között a meghívót. Többször is elolvastam, hátha attól megváltozik a szöveg, vagy csak kiderül rossz címre küldték. Hosszú agóniával telt percekkel később megkerestem az apámat, és kérdőre vontam.

- Oh, igen a Téli Bál – sóhajtott vigyorogva. – Sok szép kellemes emléket idéz fel bennem! – kissé réveteg tekintettel elmélázhatott, mert csak a köhintésem hozta vissza a valóság talajára.

- És én mégis mit keresnék ott? – néztem rá csodálkozóan.

- Szerintem szeretné neked személyesen is megköszönni, hogy segítettél Frederick kézre kerítésében – rágyújtott, majd felém tartotta a dobozt. Elfogadtam, és tüzet csiholtam az ezüst Zippo gyújtóval. – Elég jól vagy, ahhoz hogy el gyere? – váltott át apai stílusba.

- Tulajdonképpen igen… - a sebem már nem fájt, csak az olykor bele nyilalló tompa sajgás adott emlékeztetőt a történtekről.

- Remek kicsim – szakított félbe hatalmas mosollyal az arcán. – Kérd meg Mereditht, hogy vegyetek valami szép ruhát a városban – kinyitotta a bőrtárcáját, és platinum kártyát nyújtott át.

- De… - próbáltam visszakozni.

- Csináltasd meg a hajad, vagy mit tudom én ilyen lányos szarságokat, amikre szükséged van – vonta meg a vállát. A telefonjáért nyúlt, és a részéről lezártnak tekintette a beszélgetést. Azt hiszem, feleslegesen vitáznék tovább. Végül is furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mit akarhat tőlem Vincent, szóval mi rossz sülne ki belőle? Ajaj, dejavum van! Bár a latin közmondás szerint: ”Dum spiro spero” (Amíg élek remélek)

A botox Barbie szabályos ujjongásba tört ki, mikor elmondtam neki apa tervét. Izgatottan várta, hogy felöltözzek, aztán bezsuppolt a kocsiba, és indított. Őszintén bevallom, kezdem megkedvelni a csajt, mert lényegében egész normális. Vajon ez annak köszönhető, hogy kevésbé vagyok antiszociális vagy csak nyitottabbá váltam a dolgokra? Na, mindegy. Gondolnátok, mennyire imád vásárolni? Soha, mi? Meg sem merem számolni hányadik üzletbe szédültünk be, mire megtaláltuk a megfelelő ruhát, és a kiegészítőket. A túrát bezárólag kértünk időpontot Rodrigez szalonjába, majd ettünk egy közeli kis spanyol étteremben. Elismerem, hogy elég jól éreztem magam, és ez az én számból hatalmas dicsőség.

A későbbi órákban úgy döntöttem meglepem a barátomat. Elbuszoztam a Noláig, majd leültem az étteremmel szembeni padra. Los angelesi mivoltom ellenére szép lassan kezdtem hozzá szokni a hideg időjáráshoz. Különösképpen már nem zavart sem a szállingózó hó, sem az enyhén csípős szél. Kényelmesen hátra dőltem, és azon gondolkoztam mennyire megváltozott az életem mióta New Orleansba jöttem. Ugyan még mindig akadnak sötét pillanataim, és a rémálmok sem kerülnek el, de mindent összefoglalva egész tűrhető a helyzet. Ráadásul itt van nekem ez a csodás srác, aki bármit megtenne értem, szóval néhány zökkenőtől eltekintve nem nagyon panaszkodhatok.

- Mit keresel itt? – utálatos hang szakított ki az elmélyülésemből. Elpöcköltem a cigit, és felemeltem a tekintetem. Juliet állt előttem a melle alatt keresztezett karokkal eléggé felpaprikázva. A vérvörös szoknyájából, meg a magas sarkú csizmájából kikövetkeztettem, hogy nem véletlenül választás a kihívó öltözék. Egyértelműen annak a pasinak akart imponálni, akire én is epekedve vágyakoztam.

- Te mit keresel itt? – felálltam, és lesöpörtem a nadrágomra tapadt havat. Jó egy fejjel tornyosul fölém, de ez nem akadályozott meg abban, hogy farkasszemet nézzünk. A pumpa bennem is azonnal felszaladt.

- Andyvel van beszédem nem veled, Pöttöm Panna – továbbra is a lehető legbunkóbban viselkedett. Azt hiszem nem érezte azt, hogy ugyanabban a súlycsoportban lennénk.

- Szerintem a múltkor világossá tette a számodra, hogy ne gyere a közelembe! – nem félek tőle, félre értés ne essék, de valami azt suttogta képes a végletekig harcolni. Őrültnek tűnt, aki nem adja fel egy könnyen, és ez kicsit megrémisztett.

- Fogalmam sem volt arról, hogy itt vagy! – őszintének látszott. Úgy fest a mostani csak egy véletlenül balul sült el találkozás. – Mit szólnál hozzá, ha itt és most lerendeznénk? – a hirtelen téma váltása meglepett. Az előbb említett téboly jelent meg a sötét szemeiben. 

- Felőlem – vontam meg a vállam leszarom stílusban. Tartottam attól, hogy esetleg felszakadhat a sebem, de ha meg visszakozok, akkor gyávának hinne, azt meg nem engedhettem meg. Mire feleszméltem már hatalmas puffanással terültem el a földön. A váratlan becsapódás kiszorította belőlem a szuszt. Gyorsan megráztam a fejemet, és láttam, hogy fölém hajol. Egy másodpercig sem haboztam, és ököllel orrba vágtam. Éles hangon felsikoltott a fájdalomtól, engem pedig az elégedettség töltött el. Reszkető kézzel igyekezett felfogni a kidőlő vért. Andy természetesen ezt a pillanatot választotta a felbukkanáshoz. Csodás látványt nyújthattunk! Ő két ujjával fogta az orrát, én meg mélyeket szippantottam az inhalálómból. Sajgott a hátam, és a fejem az eséstől, de nincs az a pénz, amiért kimutatnám, hogy megsérültem a harc során.

- Ti meg mi a jó büdös faszt csináltok? – fakadt ki dühösen kapkodva a tekintetét közöttünk.

- Ő kezdte! – vágtuk rá kórusban a másikra mutatva (vicces orrhangot adott ki, mint aki ép egy súlyos megfázás kellős közepében lenne benne).

- Jól vagy? – fordult előbb felém. Bólintottam. – És te?

- A ribansz elbörte az orrobat – alig értettük mit mond. Próbáltam nem fetrengeni a röhögéstől, mert, az egyértelműen rossz színben tűntetne fel Andy előtt. Legjobb öröm a káröröm, nem igaz? Velejéig romlott vagyok, muhahaha!

- A rohadt életbe! – ezt csak úgy magának motyogta nem címezte senkinek. Idegesen bele túrt a hajába, majd rágyújtott. – Be kell, hogy vigyelek a kórházba, szóval mindketten a kocsiba – észrevette a habozásunkat. Egyikünk sem igazán akart újra közös légtéren osztozni. – Most! – szólt ránk erényesebben. 

Juliet a hátsó ülésen szórta a szitkait, én elől a barátom mellett. Andy kussban vezetett, és hatalmasakat sóhajtva tekergette a kormányt. A sürgősségin a kegyetlen időjárás miatt megnőtt a balesetet szenvedettek száma. A káoszt a Vészhelyzet egyik epizódjához bírnám hasonlítani. A dokik fejvesztve rohangáltak a nővérkékkel a nyomukban. Erős a gyanúm, hogy a szépen eltervezett estémet hármasban fogjuk eltölteni a jajgató emberek társaságában. Köszönjük szépen, Juliet! Lopva felé sandítottam, miközben a papírokat töltötte, és a bedagadt orra ellenére is öntelten vigyorgott. Eszembe jutott, hogy ha még jobban megverném, akkor legalább helyben vagyunk, ha ápolásra lenne szüksége. Gonosz, de egyben émelyítően kellemes gondolatok!

- Nem hagyhatnánk csak, így itt egyszerűen? – vetettem fel az ötletet a második agóniázással töltött óra után.

- Szerinteb mi vadok ed kivert kuta? – szólt közbe felháborodottan az érintett személy.

- A hasonlat tökéletesen megfelel! – vágtam vissza gúnyosan.

- Felhívom Ashleyt! – fújta ki a bent tartott levegőt vagy ezredjére. Már átestünk a kiosztásán, és azóta magában fortyogott, szóval örültem, hogy végre visszatért közénk. – Ha lehet, addig ne nyírjátok ki egymást! – felkelt és előhúzta a mobilját.

- Nem ígérhetek semmit! – vontam meg a vállam.

- Légy szíves viselkedjetek! – söpörte hátra az arcába hulló hajtincseit. Kedvesen már-már mézesmázosan kérte, amiből arra következtettem, hogy rettentően elege lehet belőlünk. – Öt perc és jövök! – sejtem ennyi idő után, mennyire vágyhatott egy megnyugtató cigire. Megpuszilt, majd felkapva a dzsekijét a kijárat felé indult.

- Mi a fasznak erőlködsz? – végre kiengedhetem a visszatartott mérgemet. – Évek óta nem vagytok együtt, és mégis úgy viselkedsz, mint ha nem történt volna semmi – a szemeim valószínűleg villámokat szórhattak. A vékonnyá préselt ajkaiból sejtettem, hogy belőle is kikívánkoznak az indulatok. – Pont ugyanolyan szánalmas vagy, mint a nővérem. Tényleg kurva nehéz felfogni a csökött agyatokkal, hogy vége van, és Andy már tovább lépett?

- Szeretem őt, és ő is engem! – nagy nehezen préselte ki az értelmes mondatot.

- Hát persze Juliet! Ringasd csak magad ebbe az álomba, és egy szép nap talán el is hiszed! – lenézően végig mértem, majd további kommentár nélkül dühösen elcsörtettem megkeresni a barátomat.

A kijárat melletti falnak támaszkodott nagyban az ég felé eregetve a füstkarikákat. Egyetlen szó nélkül felém nyújtotta a Marlboros dobozt. A nikotin ugyan kicsit marta a meggyötört tüdőmet, de ez engem nem igazán hatott meg. Mellé dőltem, mire rögtön átölelt a hosszú karjával.

- Honnan szedted ezeket a buggyant tyúkokat? – kérdeztem a fejemmel az épület felé intve.

- Azt hiszem, balszerencsés vagyok a párkapcsolatokban – elmosolyodott. – Persze téged kivéve – egészítette ki gyorsan, megelőzve a közbevetésemet. – Rólad az első perc óta tudom, hogy különbözöl tőlük. Elismerem, hogy könnyen szerelembe esek, de tetszett, hogy érted meg kellett küzdenem. Kihívást jelentettél a számomra, és ez tett vonzóvá többek között a szépséged mellett.

- Örülök, hogy aznap este rám találtál – ha már őszinteségi roham tombol, akkor én sem maradhatok ki. Most először nyögtem ki valami köszönetfélét, és ez nálam hatalmas előrelépés.

- Én is – olyan érzelmesen csókolt meg, ahogy csak egy szerető férfi képes a szíve választottját.

Hál isten Ashley befutott úgy jó negyed óra múlva. Kipirult arca, és borzas haja arról árulkodott, hogy feltételezhetően az ágyból ugraszthattuk ki. Félre gombolta az ingét, és kb. két napos borosta feketéllet az állán. Viszont Juliet láttán rögtön kipattantak a véreres szemei, majd villámsebességgel megigazította a ruháját. Kezdtem rájönni mi állhat a rajongása hátterében… reménytelenül szerelmes a lányba. Értetlenül megböktem a barátom válaszra várva mi a fene ez, de megvonta a vállát, hogy ő sem tudja. Oké, egyelőre akkor jegeljük a témát. Mivel a némbernek most már akadt társasága, így nem kellett tovább babysitterkedni felette, ergo végre távozhattunk a megtört szívek klubjából.

Nem sokkal később már egy cuki kis olasz étteremben ültünk a Francia negyedben. Spagettit rendeltünk ő kólával, én vörös borral. A várakozás közben meséltem a meghívómról, és hogy szeretném, ha velem tartana. Nem repesett az örömtől, mert mint kiderült utál öltönyben flangálni, mert az mindig a gimis éveire emlékezteti, ami pedig nem idéz fel benne túl kellemes érzéseket. Ha már témánál voltunk megkérdeztem, hogy ennek ellenére, mégis az utált ruhadarabot viselte, a megismerkedésünk napján. Az édesapja szülinapját ünnepelték, és gondolta akkor egyszer más ember látszatát fogja kelteni. Végig néztem rajta, és az első benyomás alapján egy agyontetovált, piercinges rockernek tűnt helyes pofival, meg lenyűgöző kék szemekkel. Engem minden esetre már az első másodpercben elkápráztatott, szóval ennyit az előítéletekről. A vacsora után haza fuvarozott, és holnap este hétre beszéltük meg, hogy értem jön.

Reggel örültem, hogy megúsztam a rémálmokat, szóval már jól indult a napom. Lemásztam a konyhába, és meglepődve tapasztaltam, hogy síri csönd van az egész házban. Megvontam a vállam, majd kényelmesen elhelyezkedve elfogyasztottam a nikotin, és a koffein adagomat. Mellőztem a főzőcskézést, de éheztem, így fahéjas müzli meg tej mellett döntöttem. Bedugtam a fülesem, és végig táncolva az üres folyosókat ugrándoztam vissza a szobámba. Annyira elmerültem a vidám dallamokban (na jó bevallom, Britneyt hallgattam, de psszt erről senkinek egy szót sem), hogy szabályosan infarktust kaptam, mikor megcsörrent a mobilom. Andy képe villódzott fel, amitől megdobbant a szívem.

- Szép jó reggelt, Pindurkám! – szólt bele.

- Neked is – pihegve rogytam le az ágyamra.

- Drágaságom, megtennéd, hogy beengedsz?  Kb. 20 perce itt fagyoskodok az ajtó előtt – kissé idegesnek tűnt. Oopsz!

 - Ja, persze. Ne haragudj! – válaszoltam szórakozottan. Felkapva a lila köntösöm lerobogtam a lépcsőn. A kezemmel lesimítottam az elaludt szénaboglyát, és mosollyal az arcomon fordítottam el a kilincset. – Szia! – a nyakába ugrottam. Irtó dögösen festett, mint mindig. Sötét farmert, fekete pulóvert viselt, az elmaradhatatlan motoros csizma mellett. Mélyen beszívtam a fűszeres parfümjét, és már a puszta jelenléte beindította a libidómat. – Kerülj beljebb! – kaptam észhez, majd arrébb léptem.

- Hoztam reggelit! – mutatta fel a barna kissé zsíros papírzacskót. Nem akartam eltiporni a kedvességét, szóval eltitkoltam, hogy már ettem.

- Köszi szépen, ez aranyos tőled! – felpipiskedve cuppanósat nyomtam a hidegtől kivörösödött arcára. A borotvaszesz illata arról árulkodott, hogy valószínűleg nem rég borostamentesített. A konyhába kísértem.

- Van kávétok? – kérdezte leülve a fekete márvány konyhapulthoz. Ledobta a kabátját, és feltűrte a pulóvere ujját.

- Ühüm. Megmelegítsem? – a porcelán kiöntő alján még néhány korty lötyögött. Válaszul bólintott, így bögrébe töltöttem, és beraktam a mikróba. Megvártam a pityegést, majd kivettem. – Cukor?

- Kettő – rágyújtott közelebb húzva a kerámia hamutálat. – Nincs itthon senki? – kémlelt körbe.

- Nem hiszem – letettem elé a bögrét. Lehuppantam mellé, és kibontottam a zacskót. A rózsaszín mázas kerek fánkok ínycsiklandóan kacsintottak rám, szóval nem hagyhattam ki. – De bunkó vagyok! Kérsz te is? – kérdeztem lenyelve egy nagyobb falaltot.

- Nem, edd meg nyugodtan! – mosolygott rám. Hát, nem kellett kétszer mondania. Szinte pillanatok alatt eltüntettem.

- Egyébként minek köszönhetem a látogatásodat? – a cigis dobozához nyúltam. – Szabad? – biccentett. A Batmanes gyújtóját használtam, amit tőlem kapott karácsonyra.

- Ma nem dolgozok, és túl korán keltem a kicseszett ébresztőórám miatt, szóval gondoltam benézek – leverte a hamut. – Elvigyelek valahova? – bele kortyolt a kávéjába.

- Rodrigeznél a fodrászomnál van jelenésem 11:30-kor, szóval igen, azt megköszönném.

- Rendben.

- Akkor megyek is öltözni – pattantam fel. Kidobtam az üres zacskót, kezet mostam, és megint cuppanósat nyomtam az arcára, mikor elhaladtam mellette.

- Pindurka! – szólt utánam.

- Tessék – fordultam meg.

- Változatlanul borzalmas a hangod! – vigyorgott.

- Bekaphatod! – beintettem, majd felrohantam a lépcsőn. Istenem, hogy én mennyire imádom ezt a pasit futott át az agyamon, miközben a szekrényemben kutattam.

A nap hátralevő része viszonylag hamar elröppent. Andytől délután búcsúztam el a készülődésre hivatkozva. Lefürödtem, szőrtelenítettem, málnás testápolóval kényeztettem a testem, majd leültem sminkelni. Magamhoz mérve is rettentő sokáig pepecseltem. 18:55-kor elégedetten szemléltem a tükörképemet, és nem akartam elhinni, hogy ez tényleg én vagyok. A rókavörös hajam lágyhullámokban omlott a hátamra a megfelelő helyeken eltűzve. Az aprócsepp alakú gyémánt fülbevaló (anyu utolsó karácsonyi ajándéka. Szerinte minden lánynak szüksége van egy ilyenre, hiszen Marilyn Monroet idézve: „Diamonds are girls best friends” ) ragyogott a neon lámpa fényére reagálva. A bokáig érő sötétlila mellrésznél fodrozott selyemruha kiemelte a sápadtságom. A strassz kövekkel díszített szandál jó tíz centivel emelte meg a magasságomat. A karomon levő sebhelyek láthatóak maradtak, de úgy döntöttem nem rejtegetem őket, és büszkén felvállalom, hogy igenis voltak rossz időszakok az életemben. Végül vastag vattacukor illatú parfümfelhőbe burkolóztam, majd letipegtem a földszintre. Andy másodpercre pontosan érkezett, és ugyanazt a fekete öltönyt viselte, mint mikor megismertem. A piercingjeitől meg a nyakán levő indiánfej tetoválástól eltekintve úgy festett akárcsak egy vérbeli szívdöglesztő modell. Mosolyogva nyújtottam felé a kezemet.

- Gyönyörű vagy! – mért végig alaposan.

- Köszönöm – feleltem vigyorogva. A kocsijához kísért, és úriember módjára kinyitotta előttem az ajtót. Beindította a motort, és kifarolva a beállóról elindultunk a bálra, ami valószínűleg meglepetések egész sorozatát tárja, majd elém.