Három teljes nap telt el a koncert óta. Andyvel csak telefonon
tudtunk beszélni, mivel folyamatosan túlóráznia kellett, és esténként
hullafáradtan zuhant haza. Rettentően hiányzott az érintése, de megértettem,
hiszen a megélhetéséhez szükséges pénz nem az égből potyog le. Igyekeztem hát
én is lefoglalni magam, így jutottam odáig, hogy besegédkezzek Meredith muffin
üzletébe. Óránként húsz dolcsit perkált érte, szóval befoghattam a számat. Apa
pedig nem győzött hálálkodni, hogy végre elkezdtem építgetni a kapcsolatot a
mostoha anyucimmal. (Nem akartam lelombozni, ergo eltitkoltam előtte az
igazságot.) Természetesen Nova hatalmas ívben került, és ha véletlenül össze is
találkoztunk félúton abban a pillanatban irányt változtatott. Legszívesebben
rárúgnám az ajtót, hogy legalább egy köszönömfélét kierőszakoljak belőle. Viszont
úgy döntöttem ráérek később is behajtani az adósságát, mert nem fogja megúszni
az biztos (szerintem pont, ettől rettegett). Lényegében minden nyugisnak tűnt,
míg nem péntek délelőtt rejtélyes fehér boríték érkezett a nevemre. Izgatottan
bontottam ki, de a mosoly azonnal lehervadt az arcomról. „Vincent Cortez és felesége szeretettel meginvitálja önt, valamint
partnerét a Téli Bálra. Az esemény December 31-én kerül megrendezésre este hét
órától. Belépés csak, és kizárólag ezzel a meghívóval. Üdvözlettel, a Cortez
család.” A míves aranybetűk, és a papír minősége arról árulkodott, hogy ez
nem átverés. Hitetlenkedve forgattam az ujjaim között a meghívót. Többször is
elolvastam, hátha attól megváltozik a szöveg, vagy csak kiderül rossz címre
küldték. Hosszú agóniával telt percekkel később megkerestem az apámat, és
kérdőre vontam.
- Oh, igen a Téli Bál – sóhajtott vigyorogva. – Sok szép kellemes
emléket idéz fel bennem! – kissé réveteg tekintettel elmélázhatott, mert csak a
köhintésem hozta vissza a valóság talajára.
- És én mégis mit keresnék ott? – néztem rá csodálkozóan.
- Szerintem szeretné neked személyesen is megköszönni, hogy
segítettél Frederick kézre kerítésében – rágyújtott, majd felém tartotta a
dobozt. Elfogadtam, és tüzet csiholtam az ezüst Zippo gyújtóval. – Elég jól
vagy, ahhoz hogy el gyere? – váltott át apai stílusba.
- Tulajdonképpen igen… - a sebem már nem fájt, csak az olykor bele
nyilalló tompa sajgás adott emlékeztetőt a történtekről.
- Remek kicsim – szakított félbe hatalmas mosollyal az arcán. –
Kérd meg Mereditht, hogy vegyetek valami szép ruhát a városban – kinyitotta a
bőrtárcáját, és platinum kártyát nyújtott át.
- De… - próbáltam visszakozni.
- Csináltasd meg a hajad, vagy mit tudom én ilyen lányos
szarságokat, amikre szükséged van – vonta meg a vállát. A telefonjáért nyúlt,
és a részéről lezártnak tekintette a beszélgetést. Azt hiszem, feleslegesen
vitáznék tovább. Végül is furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mit akarhat
tőlem Vincent, szóval mi rossz sülne ki belőle? Ajaj, dejavum van! Bár a latin
közmondás szerint: ”Dum spiro spero”
(Amíg élek remélek)
A botox Barbie szabályos ujjongásba tört ki, mikor elmondtam neki
apa tervét. Izgatottan várta, hogy felöltözzek, aztán bezsuppolt a kocsiba, és
indított. Őszintén bevallom, kezdem megkedvelni a csajt, mert lényegében egész
normális. Vajon ez annak köszönhető, hogy kevésbé vagyok antiszociális vagy
csak nyitottabbá váltam a dolgokra? Na, mindegy. Gondolnátok, mennyire imád
vásárolni? Soha, mi? Meg sem merem számolni hányadik üzletbe szédültünk be,
mire megtaláltuk a megfelelő ruhát, és a kiegészítőket. A túrát bezárólag kértünk
időpontot Rodrigez szalonjába, majd ettünk egy közeli kis spanyol étteremben. Elismerem,
hogy elég jól éreztem magam, és ez az én számból hatalmas dicsőség.
A későbbi órákban úgy döntöttem meglepem a barátomat. Elbuszoztam
a Noláig, majd leültem az étteremmel szembeni padra. Los angelesi mivoltom
ellenére szép lassan kezdtem hozzá szokni a hideg időjáráshoz. Különösképpen
már nem zavart sem a szállingózó hó, sem az enyhén csípős szél. Kényelmesen
hátra dőltem, és azon gondolkoztam mennyire megváltozott az életem mióta New
Orleansba jöttem. Ugyan még mindig akadnak sötét pillanataim, és a rémálmok sem
kerülnek el, de mindent összefoglalva egész tűrhető a helyzet. Ráadásul itt van
nekem ez a csodás srác, aki bármit megtenne értem, szóval néhány zökkenőtől
eltekintve nem nagyon panaszkodhatok.
- Mit keresel itt? – utálatos hang szakított ki az elmélyülésemből.
Elpöcköltem a cigit, és felemeltem a tekintetem. Juliet állt előttem a melle
alatt keresztezett karokkal eléggé felpaprikázva. A vérvörös szoknyájából, meg
a magas sarkú csizmájából kikövetkeztettem, hogy nem véletlenül választás a
kihívó öltözék. Egyértelműen annak a pasinak akart imponálni, akire én is
epekedve vágyakoztam.
- Te mit keresel itt? – felálltam, és lesöpörtem a nadrágomra
tapadt havat. Jó egy fejjel tornyosul fölém, de ez nem akadályozott meg abban,
hogy farkasszemet nézzünk. A pumpa bennem is azonnal felszaladt.
- Andyvel van beszédem nem veled, Pöttöm Panna – továbbra is a
lehető legbunkóbban viselkedett. Azt hiszem nem érezte azt, hogy ugyanabban a
súlycsoportban lennénk.
- Szerintem a múltkor világossá tette a számodra, hogy ne gyere a
közelembe! – nem félek tőle, félre értés ne essék, de valami azt suttogta képes
a végletekig harcolni. Őrültnek tűnt, aki nem adja fel egy könnyen, és ez
kicsit megrémisztett.
- Fogalmam sem volt arról, hogy itt vagy! – őszintének látszott. Úgy
fest a mostani csak egy véletlenül balul sült el találkozás. – Mit szólnál
hozzá, ha itt és most lerendeznénk? – a hirtelen téma váltása meglepett. Az
előbb említett téboly jelent meg a sötét szemeiben.
- Felőlem – vontam meg a vállam leszarom stílusban. Tartottam
attól, hogy esetleg felszakadhat a sebem, de ha meg visszakozok, akkor gyávának
hinne, azt meg nem engedhettem meg. Mire feleszméltem már hatalmas puffanással
terültem el a földön. A váratlan becsapódás kiszorította belőlem a szuszt.
Gyorsan megráztam a fejemet, és láttam, hogy fölém hajol. Egy másodpercig sem
haboztam, és ököllel orrba vágtam. Éles hangon felsikoltott a fájdalomtól,
engem pedig az elégedettség töltött el. Reszkető kézzel igyekezett felfogni a
kidőlő vért. Andy természetesen ezt a pillanatot választotta a felbukkanáshoz.
Csodás látványt nyújthattunk! Ő két ujjával fogta az orrát, én meg mélyeket szippantottam
az inhalálómból. Sajgott a hátam, és a fejem az eséstől, de nincs az a pénz,
amiért kimutatnám, hogy megsérültem a harc során.
- Ti meg mi a jó büdös faszt csináltok? – fakadt ki dühösen
kapkodva a tekintetét közöttünk.
- Ő kezdte! – vágtuk rá kórusban a másikra mutatva (vicces
orrhangot adott ki, mint aki ép egy súlyos megfázás kellős közepében lenne
benne).
- Jól vagy? – fordult előbb felém. Bólintottam. – És te?
- A ribansz elbörte az orrobat – alig értettük mit mond. Próbáltam
nem fetrengeni a röhögéstől, mert, az egyértelműen rossz színben tűntetne fel
Andy előtt. Legjobb öröm a káröröm, nem igaz? Velejéig romlott vagyok,
muhahaha!
- A rohadt életbe! – ezt csak úgy magának motyogta nem címezte
senkinek. Idegesen bele túrt a hajába, majd rágyújtott. – Be kell, hogy
vigyelek a kórházba, szóval mindketten a kocsiba – észrevette a habozásunkat.
Egyikünk sem igazán akart újra közös légtéren osztozni. – Most! – szólt ránk
erényesebben.
Juliet a hátsó ülésen szórta a szitkait, én elől a barátom
mellett. Andy kussban vezetett, és hatalmasakat sóhajtva tekergette a kormányt.
A sürgősségin a kegyetlen időjárás miatt megnőtt a balesetet szenvedettek
száma. A káoszt a Vészhelyzet egyik epizódjához bírnám hasonlítani. A dokik
fejvesztve rohangáltak a nővérkékkel a nyomukban. Erős a gyanúm, hogy a szépen
eltervezett estémet hármasban fogjuk eltölteni a jajgató emberek társaságában.
Köszönjük szépen, Juliet! Lopva felé sandítottam, miközben a papírokat
töltötte, és a bedagadt orra ellenére is öntelten vigyorgott. Eszembe jutott,
hogy ha még jobban megverném, akkor legalább helyben vagyunk, ha ápolásra lenne
szüksége. Gonosz, de egyben émelyítően kellemes gondolatok!
- Nem hagyhatnánk csak, így itt egyszerűen? – vetettem fel az
ötletet a második agóniázással töltött óra után.
- Szerinteb mi vadok ed kivert kuta? – szólt közbe felháborodottan
az érintett személy.
- A hasonlat tökéletesen megfelel! – vágtam vissza gúnyosan.
- Felhívom Ashleyt! – fújta ki a bent tartott levegőt vagy
ezredjére. Már átestünk a kiosztásán, és azóta magában fortyogott, szóval
örültem, hogy végre visszatért közénk. – Ha lehet, addig ne nyírjátok ki
egymást! – felkelt és előhúzta a mobilját.
- Nem ígérhetek semmit! – vontam meg a vállam.
- Légy szíves viselkedjetek! – söpörte hátra az arcába hulló
hajtincseit. Kedvesen már-már mézesmázosan kérte, amiből arra következtettem,
hogy rettentően elege lehet belőlünk. – Öt perc és jövök! – sejtem ennyi idő
után, mennyire vágyhatott egy megnyugtató cigire. Megpuszilt, majd felkapva a
dzsekijét a kijárat felé indult.
- Mi a fasznak erőlködsz? – végre kiengedhetem a visszatartott
mérgemet. – Évek óta nem vagytok együtt, és mégis úgy viselkedsz, mint ha nem
történt volna semmi – a szemeim valószínűleg villámokat szórhattak. A vékonnyá
préselt ajkaiból sejtettem, hogy belőle is kikívánkoznak az indulatok. – Pont
ugyanolyan szánalmas vagy, mint a nővérem. Tényleg kurva nehéz felfogni a
csökött agyatokkal, hogy vége van, és Andy már tovább lépett?
- Szeretem őt, és ő is engem! – nagy nehezen préselte ki az
értelmes mondatot.
- Hát persze Juliet! Ringasd csak magad ebbe az álomba, és egy
szép nap talán el is hiszed! – lenézően végig mértem, majd további kommentár
nélkül dühösen elcsörtettem megkeresni a barátomat.
A kijárat melletti falnak támaszkodott nagyban az ég felé eregetve
a füstkarikákat. Egyetlen szó nélkül felém nyújtotta a Marlboros dobozt. A
nikotin ugyan kicsit marta a meggyötört tüdőmet, de ez engem nem igazán hatott
meg. Mellé dőltem, mire rögtön átölelt a hosszú karjával.
- Honnan szedted ezeket a buggyant tyúkokat? – kérdeztem a
fejemmel az épület felé intve.
- Azt hiszem, balszerencsés vagyok a párkapcsolatokban –
elmosolyodott. – Persze téged kivéve – egészítette ki gyorsan, megelőzve a
közbevetésemet. – Rólad az első perc óta tudom, hogy különbözöl tőlük.
Elismerem, hogy könnyen szerelembe esek, de tetszett, hogy érted meg kellett
küzdenem. Kihívást jelentettél a számomra, és ez tett vonzóvá többek között a
szépséged mellett.
- Örülök, hogy aznap este rám találtál – ha már őszinteségi roham
tombol, akkor én sem maradhatok ki. Most először nyögtem ki valami
köszönetfélét, és ez nálam hatalmas előrelépés.
- Én is – olyan érzelmesen csókolt meg, ahogy csak egy szerető
férfi képes a szíve választottját.
Hál isten Ashley befutott úgy jó negyed óra múlva. Kipirult arca,
és borzas haja arról árulkodott, hogy feltételezhetően az ágyból ugraszthattuk
ki. Félre gombolta az ingét, és kb. két napos borosta feketéllet az állán.
Viszont Juliet láttán rögtön kipattantak a véreres szemei, majd
villámsebességgel megigazította a ruháját. Kezdtem rájönni mi állhat a
rajongása hátterében… reménytelenül szerelmes a lányba. Értetlenül megböktem a
barátom válaszra várva mi a fene ez, de megvonta a vállát, hogy ő sem tudja.
Oké, egyelőre akkor jegeljük a témát. Mivel a némbernek most már akadt
társasága, így nem kellett tovább babysitterkedni felette, ergo végre
távozhattunk a megtört szívek klubjából.
Nem sokkal később már egy cuki kis olasz étteremben ültünk a
Francia negyedben. Spagettit rendeltünk ő kólával, én vörös borral. A várakozás
közben meséltem a meghívómról, és hogy szeretném, ha velem tartana. Nem
repesett az örömtől, mert mint kiderült utál öltönyben flangálni, mert az
mindig a gimis éveire emlékezteti, ami pedig nem idéz fel benne túl kellemes
érzéseket. Ha már témánál voltunk megkérdeztem, hogy ennek ellenére, mégis az
utált ruhadarabot viselte, a megismerkedésünk napján. Az édesapja szülinapját
ünnepelték, és gondolta akkor egyszer más ember látszatát fogja kelteni. Végig
néztem rajta, és az első benyomás alapján egy agyontetovált, piercinges
rockernek tűnt helyes pofival, meg lenyűgöző kék szemekkel. Engem minden esetre
már az első másodpercben elkápráztatott, szóval ennyit az előítéletekről. A
vacsora után haza fuvarozott, és holnap este hétre beszéltük meg, hogy értem
jön.
Reggel örültem, hogy megúsztam a rémálmokat, szóval már jól indult
a napom. Lemásztam a konyhába, és meglepődve tapasztaltam, hogy síri csönd van
az egész házban. Megvontam a vállam, majd kényelmesen elhelyezkedve
elfogyasztottam a nikotin, és a koffein adagomat. Mellőztem a főzőcskézést, de
éheztem, így fahéjas müzli meg tej mellett döntöttem. Bedugtam a fülesem, és
végig táncolva az üres folyosókat ugrándoztam vissza a szobámba. Annyira
elmerültem a vidám dallamokban (na jó bevallom, Britneyt hallgattam, de psszt
erről senkinek egy szót sem), hogy szabályosan infarktust kaptam, mikor
megcsörrent a mobilom. Andy képe villódzott fel, amitől megdobbant a szívem.
- Szép jó reggelt, Pindurkám! – szólt bele.
- Neked is – pihegve rogytam le az ágyamra.
- Drágaságom, megtennéd, hogy beengedsz? Kb. 20 perce itt fagyoskodok az ajtó előtt –
kissé idegesnek tűnt. Oopsz!
- Ja, persze. Ne haragudj!
– válaszoltam szórakozottan. Felkapva a lila köntösöm lerobogtam a lépcsőn. A
kezemmel lesimítottam az elaludt szénaboglyát, és mosollyal az arcomon
fordítottam el a kilincset. – Szia! – a nyakába ugrottam. Irtó dögösen festett,
mint mindig. Sötét farmert, fekete pulóvert viselt, az elmaradhatatlan motoros csizma
mellett. Mélyen beszívtam a fűszeres parfümjét, és már a puszta jelenléte
beindította a libidómat. – Kerülj beljebb! – kaptam észhez, majd arrébb léptem.
- Hoztam reggelit! – mutatta fel a barna kissé zsíros
papírzacskót. Nem akartam eltiporni a kedvességét, szóval eltitkoltam, hogy már
ettem.
- Köszi szépen, ez aranyos tőled! – felpipiskedve cuppanósat
nyomtam a hidegtől kivörösödött arcára. A borotvaszesz illata arról árulkodott,
hogy valószínűleg nem rég borostamentesített. A konyhába kísértem.
- Van kávétok? – kérdezte leülve a fekete márvány konyhapulthoz.
Ledobta a kabátját, és feltűrte a pulóvere ujját.
- Ühüm. Megmelegítsem? – a porcelán kiöntő alján még néhány korty
lötyögött. Válaszul bólintott, így bögrébe töltöttem, és beraktam a mikróba.
Megvártam a pityegést, majd kivettem. – Cukor?
- Kettő – rágyújtott közelebb húzva a kerámia hamutálat. – Nincs itthon
senki? – kémlelt körbe.
- Nem hiszem – letettem elé a bögrét. Lehuppantam mellé, és
kibontottam a zacskót. A rózsaszín mázas kerek fánkok ínycsiklandóan
kacsintottak rám, szóval nem hagyhattam ki. – De bunkó vagyok! Kérsz te is? –
kérdeztem lenyelve egy nagyobb falaltot.
- Nem, edd meg nyugodtan! – mosolygott rám. Hát, nem kellett
kétszer mondania. Szinte pillanatok alatt eltüntettem.
- Egyébként minek köszönhetem a látogatásodat? – a cigis dobozához
nyúltam. – Szabad? – biccentett. A Batmanes gyújtóját használtam, amit tőlem
kapott karácsonyra.
- Ma nem dolgozok, és túl korán keltem a kicseszett ébresztőórám
miatt, szóval gondoltam benézek – leverte a hamut. – Elvigyelek valahova? –
bele kortyolt a kávéjába.
- Rodrigeznél a fodrászomnál van jelenésem 11:30-kor, szóval igen,
azt megköszönném.
- Rendben.
- Akkor megyek is öltözni – pattantam fel. Kidobtam az üres
zacskót, kezet mostam, és megint cuppanósat nyomtam az arcára, mikor elhaladtam
mellette.
- Pindurka! – szólt utánam.
- Tessék – fordultam meg.
- Változatlanul borzalmas a hangod! – vigyorgott.
- Bekaphatod! – beintettem, majd felrohantam a lépcsőn. Istenem,
hogy én mennyire imádom ezt a pasit futott át az agyamon, miközben a
szekrényemben kutattam.
A nap hátralevő része viszonylag hamar elröppent. Andytől délután
búcsúztam el a készülődésre hivatkozva. Lefürödtem, szőrtelenítettem, málnás
testápolóval kényeztettem a testem, majd leültem sminkelni. Magamhoz mérve is
rettentő sokáig pepecseltem. 18:55-kor elégedetten szemléltem a tükörképemet,
és nem akartam elhinni, hogy ez tényleg én vagyok. A rókavörös hajam
lágyhullámokban omlott a hátamra a megfelelő helyeken eltűzve. Az aprócsepp alakú
gyémánt fülbevaló (anyu utolsó karácsonyi ajándéka. Szerinte minden lánynak
szüksége van egy ilyenre, hiszen Marilyn Monroet idézve: „Diamonds are girls best friends” ) ragyogott a neon lámpa fényére
reagálva. A bokáig érő sötétlila mellrésznél fodrozott selyemruha kiemelte a
sápadtságom. A strassz kövekkel díszített szandál jó tíz centivel emelte meg a
magasságomat. A karomon levő sebhelyek láthatóak maradtak, de úgy döntöttem nem
rejtegetem őket, és büszkén felvállalom, hogy igenis voltak rossz időszakok az
életemben. Végül vastag vattacukor illatú parfümfelhőbe burkolóztam, majd
letipegtem a földszintre. Andy másodpercre pontosan érkezett, és ugyanazt a
fekete öltönyt viselte, mint mikor megismertem. A piercingjeitől meg a nyakán levő
indiánfej tetoválástól eltekintve úgy festett akárcsak egy vérbeli
szívdöglesztő modell. Mosolyogva nyújtottam felé a kezemet.
- Gyönyörű vagy! – mért végig alaposan.
- Köszönöm – feleltem vigyorogva. A kocsijához kísért, és úriember
módjára kinyitotta előttem az ajtót. Beindította a motort, és kifarolva a
beállóról elindultunk a bálra, ami valószínűleg meglepetések egész sorozatát
tárja, majd elém.
tyúúúúú még mindig imádom :D
VálaszTörlésSzegény Andy, milyen peches, hogy épp a cicaharc kellős közepére csöppent XDXD Juliett egy ribanc, remélem Ashley hamar közbelép és elfelejtik egymást.:D
Nagyon érdekel, hogy mi lesz a bálon, bár fura hogy ma egész nap nem hallottunk se Nováról se a családról. :D remélem nem rabolták el őket. XD
Megint fantasztikus rész volt! Andy ismét hiperszuper cuki lett, Heaven pedig pokolian édes a beszólásaival "Honnan szedted ezeket a buggyant tyúkokat?" Imádom XD
Hozd gyorsan a kövit! Megöl a kíváncsiság a bál miatt! :D
Puszi és Pacsi,
Fogyasztód & Leányod :3
Szia kislányom! :)
VálaszTörlésÚgy örülök, hogy tetszett.:D
Na, igen ez egy Rose családmentes rész volt, kivéve Meredith-t. ;)
Andy bírja a gyűrödést XD Heaven meg elintézte Julietet XD Az Ashley és a ribanc kapcsolat meg egyelőre maradjon rejtély. ;)
Én már tudom mi lesz a bálon, muhahahha XDXD
Puszil,
a te anyucid és egyben dealered, Evangeline
Szia!.:)
VálaszTörlésVáltozatlanul borzalmasan jó lett a rész, megöl a kíváncsiság a bál miatt!.:D
Csak így tovább, várom a részt!.^^
Puszi.:)
Szia Vanda! :)
VálaszTörlésÚgy örülök, hogy mindig itt vagy, és hogy ennyire szereted a történetemet. :D
Puszillak,
Evangeline
Baszki.baszki.baszki.
VálaszTörlésNagyon-nagyon jó lett ez a rész is, és wáó:O
Végre Heaven elintézte azt a kis ribancot, most akkor mondjunk el a nevére három Miatyánkot, meg ilyenek!:D
Andy még mindig álompasi (in my opinion), és egyszerűen durva, hogy ilyen jól tudja kezelni a helyzetet.
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a bálon! Remélem, azért nem valami halálos eset meg ilyenek:O
Ölel,
A hírterjesztő ügynökséged vezérigazgatója,
Viven.^^
Szia Vivien! :)
VálaszTörlésÚgy örülök, hogy itt vagy.:D
Juliet már nagyon megérdemelte, azt az orrba vágást XD Andy meg természetesen helyt állt, mind mindig és a tetejébe Heaven is hozta a Superwoman énjét. :)
Puszillak,
Evangeline a Hírterjesztő ügynökség mozgatórugója