Túl
gyorsan történt minden… az egyik pillanatban még a lányokkal hülyéskedtünk a
vízben, a következőben pedig egy óriási hullám úszott be a képbe. A szemem sarkából
még láttam, hogy a parton is kitört a káosz. Tovább nem bírtam követni az
eseményeket, mert a sötétség hamar elborított. Nos, azt hozzá kell tennem, hogy
nem vagyok valami jó úszó, sőt a partra vetett hal effektushoz tudnám
hasonlítani magam. Olykor átvészelem a durvább viszontagságokat, míg máskor
oxigén nélkül maradok…
Az
őrangyalom ismételten immáron nem is merem számolni hanyadjára mentett meg.
A
fekete tincsei nedvesen lógtak az arcába, a csodás kék szemei bevörösödtek a
sós víznek hála, a sápadtságával simán beállhatna a következő Edward Cullennek.
A mellkasa hihetetlen tempóban emelkedett fel és alá. A reakciójából könnyen
kikövetkeztettem, hogy megint a halál torkából húzott vissza. Most, hogy jobban
megfigyeltem tűnt fel a felrepedt szemöldöke. Mibe keveredhetett? Felültem, és
heves köhögés közepette kiürítettem a szervezetemből a lenyelt folyadékot.
Türelmesen simogatta a hátamat várva, mikor múlik el a roham. Időközben egy
ismeretlen lány képe úszott be a látóterembe. Vastag törülközőt borított rám,
ami rettentő jól esett, mivel a fogaim kieséssel fenyegettek a vacogás miatt.
Andyre néztem, és bólintottam, hogy ne aggódjon még nincs itt a végső búcsú
ideje. Mielőtt felálltam volna alaposan kicsavartam a hajam, habár az ázott
kutya stílus még ettől függetlenül megmaradt.
- Mi
történt veled? – nyögtem ki hosszú percek után. A testem végre kezdett újra
magához térni, és a fülledt meleg szép lassan ismét bekúszott a bőröm alá.
- Ugyanezt
kérdezhetném én is – Hoppá - hoppá most szarban vagyok? Nem emlékszem, hogy
rosszfát tettem volna, a tűzre… hacsak nem hagyj ki az agyam, akkor nem rémlik
semmi ilyesmi.
- Hé,
Heaven minden rendben? – A két barátnőm szinte egymást taposva igyekezett
megtudakolni megérem-e a következő naplementét.
– Láttuk, hogy eltűntél, és a következő
vágásban már a pasid karjaiban vagy. Ő valamiféle szuperhős vagy mi? – Az édes
kis Barbara annyira butácska néha, hogy az egyesek számára már fizikai
fájdalmat okoz. – Mert nagyon állat volt, ahogy megmentett… - Azt hiszem, a romantikus
nyáladzás fázisba léphetett, amit a réveteg tekintete egyértelműen lebuktatott.
- Én
vagyok Batman – vágta ki dagadó mellkassal. Vajon mióta várta, hogy elsüsse ezt
a poént? Reménytelen…
-
Komolyan? – leesett állal tátott szájjal, kikerekedett szemekkel bámult rá.
- Jézusom,
Barbie! – dörzsölgettem meg a halántékomat jelezve mennyire is fárasztó
jelenség. – Csodálkozom, hogyan vagy képes egyszerre járni és beszélni… -
Caitlyn egyetértően bólogatott mellettem. – Nem okoz nehézséget? – szólásra
nyitotta a száját, de legyintettem még mielőtt még nagyobb bódult baromságot
ejtene ki, mint eddig.
- Nem –
rázta meg a fejét halál komolyan. – Egyébként Heaven mik azok a hegek a
karodon? – Szinte egész este fedetlen volt a karom, de most tűnt fel neki.
- Ne is
törődj vele! – sóhajtottam, mint ha csak egy kis semmiség lenne, hogy
összeszabdaltam magam. – Menjünk – fordultam Andyhez megelőzve a további
esetlegesen kínosan érinthető kérdéseiket. – Később beszélünk rendben, csajok?
– vagy soha napján, kis kedden, nem is érdekel igazán. Ők már nagyon nem az én
világomhoz tartoznak, és ezt rövidtávon tudomásul is vettem.
-
Felhívsz? – nézett rám hatalmas boci szemekkel Caitlyn. Szerintem titkon
sejtette, hogy most következik a végső búcsú pillanata, de nem merte kimondani.
Tűnhet akármennyire is kicsit butuska lánynak, egyáltalán nem az.
- Igen
persze – nyeltem le a torkomban a gombócot. Hirtelen felindulásból megöleltem
mindkettőjüket ezzel ágyőt intve a régi barátságoknak.
- Jól vagy? – kérdezte miközben a Sunseten
sétálgattunk.
- Fizikálisan
vagy lelkileg? – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. Megdörzsöltem a
halántékom, és ha már ott jártam kibogoztam a gubancot a hajamból.
-
Mindkettő.
- Igen meg
leszek, azt hiszem… – bólintottam próbálva meggyőzni magamat is, hogy igaz
szavakat ejtek ki a számon.
- Én azért
szeretném, ha bemennénk a kórházba, hogy tényleg minden rendben van-e – az
örökké aggódó édes srác.
- Felőlem
– vontam meg a vállam.
- Tényleg
ki lehetsz készülve, ha ennyire könnyen bele egyezel – Hát, még se sikerült
lepleznem milyen szarul vagyok?
- Nem
mennénk inkább haza? – Semmi kedvem a váróteremben kuksolni órákig, hogy aztán
egy sor lelettel a kezemben bebizonyítsák, tényleg megmaradok. Gyorsan
elhussant az előbbi engedékenységem.
- Dehogynem
– átkarolta a vállamat, és így haladtunk tovább.
Nem messze
a menedzser által kijelölt háztól rohamos léptek ütötték meg a fülemet. A pánik
azonnal elöntött és sikeresen csatakosra vert a víz a másodperc tört része
alatt. Valaki a barátom nevét kiáltotta, és reméltem, hogy nem egy
sorozatgyilkos igyekszik így könnyebben lépre csalni. Andy maga mögé tessékelt,
és hála a 194 centijének teljesen el is takart. Az izmaim megfeszültek, készen
álltam a harcra.
- Jennifer?
– villant fel a felismerés aprócska lángocskája benne. Időközben a lányzó
közelebb ért, így jobban szemügyre vehettem. A magasságunk hasonló, a
testalkatunk szintén, de az ő mellei szinte már bántóan hatalmasak. A haja a
most divatos lila és kék színben pompázott kecses fonatban aláhullva a hátára.
A szemei mogyoró barnák, a piercingjeiből meg hirtelen hatot számoltam meg,
csak az arcán. A lenge öltözékének hála a tetoválásai is jól kivehetővé váltak.
Összességében tipikusan az a nő, aki tökéletesen passzolna a pasimhoz, ha a
külső adottságokat vesszük figyelembe.
- Ha azt
merészeled mondani, hogy egy újabb exed, én isten bizony agyoncsaplak
mindkettőtöket – szűrtem a szavakat a fogaim között ügyelve arra, hogy az
idegen csaj ne hallja meg.
- Dennis –
a liba szabályosan a nyakába borult, majd csontropogtató ölelésbe vonta. Durva
feltételezni, hogy ez az apróság darabokra törhetné, de nagyon úgy festett. –
Jól van a barátnőd? Elég sápadt szegénykém… - Kezdett ez nekem túl sok lenni
éreztem, hogy a szédülés lassan eluralkodik rajtam. Andybe kapaszkodtam, hogy
ne arccal fogjam fel a betont. – Szerintem kórházba kellene vinned, mert elég
rosszul fest… - valódi aggódás látszódott rajta.
- Csak le
kell pihennem egy kicsit… - nehezebbnek bizonyult beszélnem, mint azt
gondoltam.
- Nem
messze innen parkolok, szóval bevihetem – erősködött tovább.
- Jól
vagyok – egyenesedtem ki, habár bele szédültem kicsit. A büszkeségem nem
engedte, hogy egy ismeretlen, nem mellesleg elég csinos nőci pátyolgasson. –
Komolyan – próbáltam meggyőzni. Felálltam, megigazítottam a ruhám, próbáltam
azt a látszatot, mintha az előbbi meg se történt volna. – Inkább együnk valamit
– tereltem el gyorsan a témát. Tartottam attól, hogy Andy felkap a vállára és
erőszakkal cipel be a sürgősségire.
-
Pindurka, biztos semmi baj? – a barátom továbbra sem engedett el. – Szerintem
csak színleled, hogy minden rendben.
- Ismerek
a közelben egy jó pizzériát – folytattam figyelembe se véve az előbbi mondatát.
-
Pindurkának hívod? Jaj, ez olyan kis cukorfalat – felvont szemöldökkel néztem a
rocker libára. A mellkasára tette a kezét és olvadozó pillantásokat vetett
kettőnkre. Csak nem egy romantikus külső veszett el a zord külső alatt? Milyen
megható!
- Heaven
bemutatom az unokahúgomat, Jennifert – Valószínűleg azt hihette megint csúnya
gondolatok járnak a fejemben, és nem is járt túl messze tőle. – Jennifer, ő itt
a barátnőm, Heaven – a kézfogás elmaradt, de udvariasan biccentettünk
egymásnak.
- Itt
egyenesen, majd a következő saroknál balra kell fordulni – navigáltam
ujjmutogatás kíséretében.
- Oh, én
is imádom azt a helyet. A Don Pepében nagyon finom tésztát sütnek és iszonyú
édesek a felszolgáló lányok – Ismét az - az álmodozó kifejezés ült ki az
arcára, mint mikor meghallotta a becenevemet. – Képzeld Dennis, a múltkor az
egyikük megadta a telefonszámát. Elvittem vacsorázni, de kiderült, hogy nem
egyezik az ízlésünk – elszomorodott a puszta emlékidézéstől is.
-
Leszbikus vagy? – esett le a tantusz. Igen bunkómódon vágtam ki a kérdést, de
nem tehettem róla, mert csak úgy kibukkant belőlem.
- Igen, és
rohadt büszke vagyok rá – kidüllesztette a nem létező melleit. Pont valami
vicceset akartam benyögni, mikor a telefonom csörgése kiszakított a
gondolatmenetemből. Irina számát írta ki, amitől rögtön görcsbe rándult a
gyomrom.
- Tessék –
szóltam bele elhaló hangon.
- Heaven,
most azonnal rakd be a segged egy kicseszett taxiba! – úgy üvöltött, hogy el
kellett tartanom a mobilt a fülemtől, ha nem akartam megsüketülni. – Ha öt
percen belül nem vagytok itt, én anyám sírjára megesküszöm, hogy az egész orosz
KGB-t rátok küldöm, de abban nem lesz köszönet! – Rendesen kiakadhatott, ha már
idáig jutottunk. – Add, a banános fiút beszélni akarok vele! – kicsit lejjebb
vett a hangerőből, de addigra már lőttek a dobhártyámnak. – Irina, keres–
nyújtottam át a kagylót remegő kézzel. Kevesen képesek megrémíteni, de a
bérgyilkos nőnek sikerült elérnie a legszívesebben sikítva rohannék szintet. Leültem
a padka szélére és lopva figyeltem körbe, hátha tényleg felbukkan a beígért
delegáció.
- Gyere –
rántott fel Andy egy erős kézmozdulattal. – Azt mondta, ha nem viszlek vissza
időben, feldugja nekem a kedvenc fegyverét, és kattanásig üríti a tárat.
- Csak nem
félted azt a formás popódat? – incselkedtem gonosz vigyor kíséretében.
- Az a nő
nem normális – rágyújtott, majd megragadta a kezemet, és húzni kezdett. –
Jennifer, ígérem, még bepótoljuk, viszont most le kell szállítanom a
királylányt, különben jön a tűzokádó sárkány.
- Ja,
értem – a depresszió hulláma söpört át rajta. A szívem megszakadt érte, de
jelenleg nem sokat tehettem az ügy érdekében.
A szegény
taxis instant szívrohamot kapott, mikor a hős lovag szabályosan a kocsi
szélvédőjének csapódott. Bárgyú mosoly kíséretében mormogtam sűrű
bocsánatkéréseket az idősúrnak. Megrázta a fejét ezzel jelezve, hogy nem a
barátom az első idióta, akivel a munkája során találkozott. A fejem Andy
vállára hajtva bámultam ki a koszos ablaküvegen. Próbáltam kiüríteni az
agyamat, de kudarcba fulladt a tervem. Viszont a bácsika kiérdemelte minden
tiszteletem, hiszen átvágva néhány közlekedési szabályt tett le minket záros
időn belül a kijelölt háznál. Borsos borravalót kapott tőlem, amiért elviselte
az egész úton szentségelő pasimat. Elbúcsúzott, és azt mondta emlékeztetőm a
nem rég elveszített unokájára. Valószínűleg a hormonok hibája, hogy kis híján
sírva fakadtam, Andy meg csak bámult rám, hogy vajon mi lelhetett, amire csak
legyintettem. Megpuszilta a homlokom, majd magára vállalta a szerepet,
miszerint az kapja az első pofont, aki belép az ajtón. A villámgyors
reflexeinek köszönhetően kitért a pörgő rúgás elől, viszont a földre kerülést
már nem sikerült kicseleznie. A kezemet tördelve álltam és tétlenül bámultam,
ahogy Irina a másodperc tört része alatt hátracsavarja a karját. A lányos
sikkantás automatikusan kitört belőlem. Cselekednem kellett, így a cicaharc
szabályaihoz híven indokolatlanul a hátára ugrottam. Szinte meg sem érezte a
súlyomat, így a tőle tanult fogással szorítottam át a nyakát. Szerintem
mindössze két csapással a túlvilágra küldhetett volna, de helyette elengedte a
hős szerelmest, és megölelt. Értetlenül álltam a kialakult helyzet előtt, és
nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek-e örömömben, mert nem alulról szagolom az
ibolyákat.
- Olyan
büszke vagyok, hogy emlékszel a fogásra, amit tanítottam – El se akartam hinni,
de a könnycseppeket törölgette a szeme alól. Andy végre feltápászkodott, és nem
tudta eldönteni mi miatt jajveszékeljen jobban, hogy tropára ment a háta vagy,
hogy hajszálhíján nyakig gipszben végezte. – Ne haragudj, de felment bennem a
pumpa! – elengedett, és békejobbot ajánlott neki.
-
Bekaphatod – beintett. Hatalmas szégyenfolt esett a becsületén, mert egy nő
lefegyverezte. Könyörgöm Irina a cicis Terminátor, mégis mit várt? Kifújtam a
bent tartott levegőt, és semmibe véve az előbbi szeretetáradatát elmeséltem,
hogy nem az ő hibája a kései elmaradás.(Persze kihagytam azt a részt, mikor kis
híján vízi hullává változtam.) Andyt nem sikerült kiengesztelnie még a
felajánlott pizzával sem, így elrángatva az „ellenség” mellől vonultunk fel a
nekünk kijelölt szobába. Amúgy a házban nincs semmi különös teljesen átlagos,
olyan, mint amilyet szinte minden amerikai filmben láthattok. Tágas hálók, nappali,
két fürdőszoba, kandalló, alaposan felszerelt konyha, gondozott hátsó kert.
Semmi kedvem nem volt körbe járkálni, és megcsodálni a semmit, így inkább
elvonultam tele engedni a kádat forró vízzel. Kicsit furcsállottam, hogy a fiúk
már nyugovóra tértek (ezt a fülsüketítő horkolásokból következtettem ki), de
nem érdekelt különösképpen. Igénybe vettem az egyik éjjeli-nappali étterem
szolgáltatását, és rendeltem kaját. Ismerve az itteni kiszállítás „gyorsaságát”
még simán bele fér a hosszú pancsikolás.
- Van
kedved jönni? – invitáltam a törülközővel a kezemben. Ruhástul kinyúlt az
ágyon, és valószínűleg még mindig magában morgott az elszenvedett vereség
miatt. – Persze, nem muszáj, csak kérdezem… - fokozva az élvezeteket lejjebb
toltam kicsit a ruhám pántját.
- Utána dugunk? – Hiper sebességgel kilábalt az
előbbi sajnálkozásából. Felpattant, és a karját a derekam köré fonva cirógatta
a hátam. Örültem, hogy kihúztam a depressziójából, és egy jó kis együttlét soha
nem megvetendő.
- Mennyire
közönséges vagy! – megjátszottam a makrancos hölgy szerepét. – Azt
szeretkezésnek hívják, drágaságom – az oldalába csíptem büntetésként, mert
csúnyán beszélt.
- Na, jó
szóval szeretkezünk utána, kedvesem? – A kék szemeivel az enyémekbe bámult,
miközben édesen elmosolyodott.
- Hát, nem
is tudom… - nehezen bírtam ki röhögés nélkül, de uralkodtam magamon.
- Oh, te
kis szemét! – Felkapott a vállára, és a fenekemre csapott, mikor ismételten
megkínoztam a körmeimmel. Óvatosan letett az ágyra, majd a baljával lefogta a
kezeimet a fejem fölött. Felhúzta a ruhám alját, és a melleimtől lehaladva apró
puszikat lehelt az időközben felforrósodott testemre. A bugyimhoz érve a
fogával meghúzta a gumit, hogy az apró fájdalmat okozva csattanjon vissza. –
Megkérdezzem újra? – felvont szemöldökkel kéjesen nézett rám, és én abban a
pillanatban elvesztem.
- Nem kell
– nyögtem ki nagy nehezen alig találva a szavakat.
- Helyes –
bólintott, majd elengedett. Peckesen előre indult a fürdő irányába.
- Most mi
van, nem dugunk? – ott ültem csalódottan egyszerre mérgesen, és felindulva.
- Ne légy
közönséges drágaságom, azt szeretkezésnek hívják! – az ajtóból visszafordulva
vigyorgott rám.
- Rohadék!
– hozzávágtam a legközelebbi párnát. Kölcsön ki nyír visszavág, igaz? Ügyesen
használta ellenem az előbbi kacérkodásomat. – Szeretlek – elmosolyodtam.
- Én is
szeretlek – visszadobta az elkapott párnát. Remélem, a futár késni fog, és még
bele fér egy jó hosszú szex maraton is.
Úúúúúú milyen rég vártam már erre a részre :333
VálaszTörlésMég mindig imádom, anyuci <3
Irina halál nagy arc, Andy meg ismét Batman XD Hát na, mit meg nem adnék érte hogy ilyen pasim legyen :| Heaven egy rohadt mázlista.
Viszont nem kaptam infót a picúrról, remélem, vele minden oké :D Mini Andy :D
Puszi és pacsi,
Hűséges csodálód és olvasód, fogyasztód, lányod :3
<3
Drága kislányom! :)
TörlésIrina a cicis Terminátor xD
Andy meg imádnivaló, ez nyílt titok. :)
A következő részben minden kiderül. :D
Csókol,
Anyuci