Epilógus

Kereken fél év telt el a los angelesi koncert óta…

A halott férfi valóban Wilson volt, ezt a halottkém is megállapította. A hírekben napokig főszerepet játszott a gyilkos maffiózó. Feltételezem, sokan felsóhajtottak az otthonaikban, hogy a világ ismét megszabadult egy rohadéktól. Engem személyesen is érintett az ügy, így a megkönnyebbülés az én lelkemben nagyobb nyomott hagyott, mint másoknál. Irina szerencsére viszonylag könnyebb sérülésekkel megúszta. A jólétét az is megerősítette, hogy Ashleyt tökön vágta, mikor Csipkerózsikásat akart vele játszani. Mi csak jót aszaltunk rajta, és sejtettük, hogy előbb vagy utóbb, de kialakul majd közöttük valami.

 Az szerintem nem titok, hogy a srácok hamar óriási sikereket értek el. Gyanítom, hogy a barátom kisfiús képe nagy szerepet játszott a rajongótábor növekedésében. Pillanatok alatt felkapták a bandát, és azt rebesgették ők az év új felfedezettjei. Az álmuk valóra vált, és a jövő héten adják ki a debütáló albumukat a Black Veil Brides-ot. Tizenegy új szám, rengeteg fotózás, turnék, és ez még csak a kezdet, ami rájuk vár az elkövetkező időkben. Én mindenesetre mindig a színfalak mögül csápolok a kedvenc barátnőm Caroline oldalán, akinek automatikusan kijárt a VIP megtiszteltetés. Igaz, a későbbiekben kevesebbet fogom látni Andyt, de megígérte, hogy ha kell azonnal repülőre száll vagy elkocsikázik hozzám a Batmobillal, ha bármi baj lenne.

Apa először nagyon kiakadt, mikor közöltük vele, hogy babát várok, de három felessel később már jobb kedvben gratulált. Ugyan mi nem ragaszkodtunk az esküvőhöz, ám ő nagyon is. Előkotorta anya régi ruháját, kicsit felújítatta, és már állhattam is az oltár elé hatalmas pocakkal feldagadt lábakkal. És tudjátok mi a legmeglepőbb? Novát felkértem koszorúslánynak, és képzeljétek igent mondott. Bár egyesek megsúgták, hogy előtte a depressziótól napokig ki sem tette a lábát a szobájából, de idővel úgy fest megbékélt. Mindent tökéletesen megrendeztek, a torta roskadozott a máztól, a virágok ragyogtak a fényben, a kibérelt terem pedig színben harmonizált a hagyományokkal. (Andyvel feketét szerettünk volna, de pár szavazat híján elbuktunk, így maradtak a dolgok a szervező tünci cica baba óhaja szerint.) A vőfély Ashley seggrészegre itta magát, és az utolsó daloknál már nagyon nehezen találta a megfelelő oktávokat, viszont ettől eltekintve jól sikerült az egész ceremónia (habár a vendégek negyedét nem ismertem).

Végül utoljára hagytam a legfontosabb beszámolót…

Büszkén jelenthetem, hogy Szeptember 24-én megszületetett a kislányom. 3780 grammot nyomott, és a Lisa Beverly Biersack nevet kapta. Rettentően kimerültem, de a boldog apuka szabályosan ugrált örömében, mikor először a kezébe foghatta a kicsit, és ez kárpótolt a fájdalomért. Mellesleg örökölte a gyönyörű kék szemeit, tőlem pedig a dús barna hajat. Hiába áhítozott utánam a békét áhítozó sötétség, látni akartam, hogy rendben vannak-e a dolgok, és csak ezek után engedhettem utat az óhajának.

Napokkal később engedtek ki minket. Egyelőre egy kis garzonlakást béreltünk ki, és szenteltük fel, mint az új otthonunk. A gyerek szobát közösen rendeztük be, ahol Lisa nyugodtan aludhatta immáron az igazak álmát. Bár, azt megemlíteném, hogy a kiságy összeszerelésében nem engedték meg a segédkezésem, de legalább én jót röhögtem, miközben a banda egymást ölte az útmutatóban leírtak miatt. Felvettem videóra szóval, ha a baba idősebb korba lép, lesz min nevetnie a szomorú perceiben. A vidámság olykor a nehéz pillanatokban sokat segíthet, ez személyes tapasztalat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az élet mindig kegyelmes hozzánk. Ha majd felnő a lányom, mesélni fogok neki a nagymamájáról, és még ha sírok is közben, tudni fogom ő mindig mellettem lesz, történjék bármi is.

 VÉGE

29. rész

Nincs is annál jobb, mint mikor a bacon szalonna isteni illata csiklandozza kora reggel az orrodat. Rögtön kipattant a szemem, és a korgó gyomrom rögtön cselekvésre késztetett. Betakargattam a még mélyen alvó barátomat, köntösbe bújtam, majd lecsattogtam a lépcsőn. Előre elképzeltem, milyen mennyei kényeztetésnek teszem ki az ízlelőbimbóimat, ha eszek akár csak egy-két falatot is belőle. A sülő zsír szag a konyhából áradt, a szakács szerepében pedig CC tetszelgett. Fogalmam sincs honnan, de még kötényt is sikerült kerítenie. Kicsit furcsán hatott a fejkendős hosszú hajú rockertől, hogy a kezeivel a serpenyőt bűvöli. Kettőnkön kívül úgy tűnt más nem döntött a korai ébredés mellett.

- Hát, a többiek? – kérdeztem lehuppanva az asztalhoz.

- Irina valamikor hajnalban elment futni, a többiek meg gondolom, még az igazak álmát alusszák – vonta meg a vállát. – Jó étvágyat! – felszolgálta a szalonnát rántotta kíséretében. Szedett magának is, majd leült velem szemben. – Remélem, nem csesztem el nagyon – kacsintott rám.

- Ezt nem lehet elcseszni – Ha anyu most látná, hogy tele szájjal beszélek, most biztos leszidna, és sokszor azt kívánom, bárcsak megtenné. – Vagy igen? – felvont szemöldökkel néztem rá. Letöröltem a szám széléről a zsírt, mert azért egy jó disznónak is jár némi illem.

- A múltkor Jinxx nálam maradt éjszakára – sóhajtott a halántékát dörzsölve. – Megkértem, hogy vigyázzon a kajára, míg elintézek egy telefonhívást. Ha nem érek vissza időben, az a seggfej leégeti az egész konyhámat. A szomszéd néni meg ütemesen verte a tam-tamot az ajtómon, hogy mi az a kurva büdös füst szag, és kidobat a házból, mert elege van belőlem, meg a szarságaimból. Jelezném, az-az öregasszony senkit sem bír elviselni, és még a saját macskája is akkor megy a közelébe, mikor az éhhalál szélén lebeg – Annyira belelovalta magát a történetmesélésbe, hogy nem bírtam ki röhögés nélkül. A számban levő falatok pedig a szélrózsa minden irányába beterítették az asztalt, CC meg vigyorogva szedegette ki a tojásdarabokat a loboncából.

- Egyél szépen Pindurka, különben elveszem a maradékot – Ash úszott be a képbe. Borostás kép, szívecskés boxer, borzas haj és monokli a szeme alatt. A farkát vakargatva ásítozott, ami enyhén szólva is lerombolta a szexuális vágyaimat.

- Szívesen bemosnék, de látom valaki megelőzött – vigyorogtam elégedetten. Eltoltam a tányért, majd felkeltem és töltöttem a szíverősítőből.

- Szar éjszakám volt – fintorodott el. Ön kiszolgálta magát, és letelepedett széttett lábakkal, hogy biztos legyen a belátás a szőrös golyóihoz. Na, nem mintha megcsodáltam volna, de automatikusan odatévedt a tekintetem. Azt hiszem, jó időre elment a kedvem a szextől, ezt zsigerből érzem.

- Mégis mi a fenét vártál, mikor hajnalok hajnalán bemásztál az ágyamba, és kéjesen a fülembe suttogtál? – a hangforrás Irinától érkezett. Valószínűleg elég korán kelhetett, mert futóruhát viselt, a testén pedig izzadtságcseppek csillogtak.

- Mondjuk nem egy olyan ütést, amitől padtól fogok? – durcásan bámult rá.

- Én kiheréltem volna – vontam meg a vállam belekortyolva a kávémba.

- Szerencséd, hogy jó passzban találtál különben most szívószállal kellene enned a hamburgert – kinyitotta a hűtőt, majd egy húzóra eltűntette a literes narancslé felét.

- Kurva nagy mázlid van, haver, hidd el nekem! – csatlakozott be Andy a beszélgetésbe. Az alsógatya, és a rendetlen haj nála is befigyelt. Elhaladva mellettem megpuszilt, majd ő is kitöltötte a reggeli koffeinadagját. Rágyújtott, és lazán a pultnak támaszkodott. Nem tudtam nem észrevenni a lilásvöröses hatalmas foltot a lapockájától alig pár centire. A kedvenc bérgyilkos nőnk enyhén szólva is kegyetlenül elbánt vele tegnap, ez tagadhatatlan nyomot hagyott. – Én leléptem a barátnőmmel, és kis híján kinyírtak, te meg megúsztad a monoklival, szóval fogd be a pofád, és ne sírj, mint egy kibaszott óvodás – oltotta le rövidtávon.

- Hát, senki sem áll mellettem? – fakadt ki a nőcsábász gitárosunk.

- Fogalmam sincs miről van szó, de a válasz egyértelmű nem – Jinxx volt az egyetlen, aki teljes indulásra kész öltözetben jelent meg.

- Bekaphatjátok mindannyian! – beintett, majd fogva a tányérját dühösen elviharzott. Senki sem törődött vele különösképpen, és a reggeli után mindenki ment a saját útján.

Andy rávett, hogy bevigyen a kórházba ellenőrzésre minden rendben van-e. A melegre való tekintettel egy édes rövid lenge lila ruha mellett döntöttem. (Szeretném kiélvezni az utolsó nem bálnaként töltött napjaimat, mivel a szexi öltözködésnek hamarosan búcsút inthetek.) Irina természetesen nem engedett el minket kettesben, így még a mosdóban sem szabadulhattam meg tőle. Sajnos akármennyire is bántam az isteni baconos rántottát elvitte a toilet kacsa. Viszont megfogadtam CC tanácsát, és a klinika felé vezető úton alaposan bevásároltam a sóskekszből, ami szerinte csodákat művel a hányingerrel folytatott harcban. (Ha azt mondom, utálok terhesnek lenni az enyhe kifejezés!) Ráadásul a sürgősségi is dugig tömve volt, és mivel nem életmentő beavatkozásra van szükségem nem vettek előre a sorban. Kőkemény három óra várakozás után hívtak be, hogy megállapítsák az égvilágon semmi bajom. A barátom megnyugodott, nekem meg nem kellett tovább hallgatnom a nyaggatását, szóval végre ezen is továbbléphettünk. Legszívesebben kikapcsolódtam volna némi bolyongással a szülővárosomba, de a felvigyázóm szigorú házi őrizetre ítélt. Megérdeklődtem tőle, hogy a nyomkövető szondát mikor óhajtja feldugni a seggembe, mire leordított, hogy az egész az én érdekemben történik, szóval ne basztassam állandóan. Durcásan elvonultam a laptopom társaságában. Andy a fiúkkal a stúdióban tartott megbeszélést, így teljesen egyedül maradtam az online világba bekebelezve. Unalmamban giccsesen romantikus filmek mellett adtam le a voksomat, mint például a Dirty dancing.

Will a menedzser késő délután telefonált, hogy leszervezett egy ingyenes nyílt téri koncertet a John Anson Theatreben. Andy teljesen felpörögve ért haza én meg egy lelki roncs voltam hála a Csillagainkban a hiba című drámának. Viszont iszonyú cukin reagálta le a helyzetet, mivel átölelt és megkérdezte szeretnék-e még fagyit (két Ben&Jerry’s dobozt ürítettem ki). A könnyeimmel áztatott pólója a mellkasára tapadt, de csak annyit mondott, hogy szeret a megbolondult hormonjaim ellenére is, amivel ismét beindította a sírógépezetet.

- Pindurka zuhanyozz le – puszilta meg a homlokomat, majd kisimította az arcomra tapadt nedves hajtincseimet.

- Minek? – szó szerint semmi kedvem, a még az élethez sem kicsit talán erős, de komolyan még felkelni sincs energiám. A punnyadás, és a bőgés tökéletes programnak bizonyult az est hátralevő részére. Ismeritek az érzést, mikor a mackónadrág a legkényelmesebb viselet a világon, és a csoki fagyi a mennyei mannával egyenlő, nos én most ezt a fázist preferáltam.

- A banda nem igazán léphet fel énekes nélkül, szóval siess különben el fogunk késni, és azt nagyon nem szeretném. Fontos, hogy támogass a háttérből, kicsim tehát díjaznám, ha felemelnéd a formás hátsódat az ágyról, és megmozdulnál.

- Kapok csokit? – felkeltem, majd hatalmasat nyújtóztam.

- Akármit csak még az idén készülj el – átvette a helyem, és szabályosan szétterült esélyt sem adva, hogy én is elférhessek mellette.

- Szemét! – úgy tettem, mintha köhögéssel leplezném a szitokszót.

- Ja-ja Pindurka, én is szeretlek – elmosolyodott. Sikeresen elnyomott egy ásítást, és bekapcsolta a tévét.

Kb. tizenöt perc alatt elkészültem, de a hangulatom cseppet sem változott meg. Ja, és meg sem említem, hogy volt képe elaludni, míg én puccba vágtam magam. Visszafogtam a feltörekvő hisztimet, és ahelyett, hogy elküldtem volna a k… anyjába inkább a fiúkra bíztam az ébresztést. Letipegtem a konyhába a hűtőből kiloptam az utolsó epres tortaszeletet, és egy pohárnarancslé társaságában kényelmesen elhelyezkedtem az asztalnál. A hangokbból, meg a puffanásból könnyen kikövetkeztethettem, hogy szabályosan kiborították az ágyból, feltételezhetőleg matracostól. Feldúltan zilált hajjal került elő, míg én alig bírtam visszafogni a röhögést. Dühös kék szemeivel engem vizslatott, mint főkolompost, de lesütött pillákkal csak annyit rebegtem, hogy szeretlek drágám, és most egyenlítettünk a korábbiért. Átkarolta a vállam, majd kivezetett a házból, mielőtt esetleg vissza találnék fordulni. Bevallom őszintén megfordult a fejemben, de inkább jó pofit vágtam, és a basszátok meg mind felszólítással elhagytam a házat.

A Black veil Brides New Orleansban dicső hírnévre tett szert, talán a Youtubenak köszönhetően még páran ismerhették őket, és azt gondoltam itt be is zárul a kör. Ám el kell ismernem, hogy tévedtem, ugyanis a rajongók szokatlanul nagy létszámban jelentek meg. A közönség sorai főképp tinédzserlányokból épült fel, viszont akadtak fiúk is szép számban. A srácok neveit skandálva izgatottan várták, hogy kezdetét vegye a másfélórányi tömény fejrázás. Engem természetesen rögtön a színpad mögé tereltek, hogy még véletlenül se essen bántódásom, és szem előtt lehessek. Irina hűséges dobermann kutyaként lihegett a sarkomban, ami rohadtul idegesített, mert levegőt se kaptam tőle. Kb. két percre sikerült leráznom, és egy hatalmas szívességbe Ashleynek, hogy eltereljem a figyelmét. Félrehúztam Andyt, majd egy hosszas csókcsatát követően sok sikert kívántam nekik. Persze később a színfalak mögé tessékeltek, amihez cseppet sem fűlött a fogam. A dobermannomtól eltekintve teljesen egyedül maradtam, és arra gondoltam mennyire hiányzik most Caroline. Emlékszem, mikor először osontunk be az első BVB koncertünkre. Olyan, mintha mindez vagy ezer éve történt volna, de az-az igazság, hogy az én életem változott meg azóta. Az agyam máshol kalandozott miközben a szemem le se bírtam venni a színpadon tomboló srácokról. Ismét abba a transzba estem, és valószínűleg ennek hála nem vettem elég korán észre a körülöttem történő eseményeket.

Az utolsó számnál tartottak, mikor váratlanul kitört a Los Angelesben viszonylag ritkának számító fákat szaggató vihar. Szinte mindenki fejvesztve menekült a szélrózsa összes irányába, de én hirtelen azt se tudtam mihez kezdjek. Az emberek próbáltak védeni magukat az évszázad természeti csapásától, míg én szabályosan lebénultam. Nem hallottam Irina kiabálását, de a szája mozgásából és a heves gesztikulálásából könnyen levettem, hogy hatalmas a baj. A karomat megragadva igyekezett biztonságos helyre vonszolni, holott ez szinte teljességgel lehetetlen küldetés a nyílt téren, ahol jelenleg tartózkodunk. Váratlanul löktek meg minket hátulról, és ennek köszönhetően szakadtam el az orosz szépségtől. Kétségbeesetten igyekeztem ismerőst találni, akibe kapaszkodhatok. A sötétségnek és a vastag függönyként lezuhanó esőnek hála a látási viszonyok szinte nullára csökkentek. Egyetlen hang szűrődött felém, amitől hirtelen kitisztult a kép… a fegyver a fülem mellett sült el. Megfordulni is alig mertem nem, hogy megmozdulni. Ott állt Irina talpig véresen előtte pedig holtan feküdt az életem megkeserítője, Wilson. Fel sem bírtam fogni, ami történt, és az egyetlen normális reakcióval reagáltam, elterültem én is. Vége lenne az egésznek? Lehetséges egyáltalán? 

28. rész

Túl gyorsan történt minden… az egyik pillanatban még a lányokkal hülyéskedtünk a vízben, a következőben pedig egy óriási hullám úszott be a képbe. A szemem sarkából még láttam, hogy a parton is kitört a káosz. Tovább nem bírtam követni az eseményeket, mert a sötétség hamar elborított. Nos, azt hozzá kell tennem, hogy nem vagyok valami jó úszó, sőt a partra vetett hal effektushoz tudnám hasonlítani magam. Olykor átvészelem a durvább viszontagságokat, míg máskor oxigén nélkül maradok…

Az őrangyalom ismételten immáron nem is merem számolni hanyadjára mentett meg.

 A fekete tincsei nedvesen lógtak az arcába, a csodás kék szemei bevörösödtek a sós víznek hála, a sápadtságával simán beállhatna a következő Edward Cullennek. A mellkasa hihetetlen tempóban emelkedett fel és alá. A reakciójából könnyen kikövetkeztettem, hogy megint a halál torkából húzott vissza. Most, hogy jobban megfigyeltem tűnt fel a felrepedt szemöldöke. Mibe keveredhetett? Felültem, és heves köhögés közepette kiürítettem a szervezetemből a lenyelt folyadékot. Türelmesen simogatta a hátamat várva, mikor múlik el a roham. Időközben egy ismeretlen lány képe úszott be a látóterembe. Vastag törülközőt borított rám, ami rettentő jól esett, mivel a fogaim kieséssel fenyegettek a vacogás miatt. Andyre néztem, és bólintottam, hogy ne aggódjon még nincs itt a végső búcsú ideje. Mielőtt felálltam volna alaposan kicsavartam a hajam, habár az ázott kutya stílus még ettől függetlenül megmaradt.

- Mi történt veled? – nyögtem ki hosszú percek után. A testem végre kezdett újra magához térni, és a fülledt meleg szép lassan ismét bekúszott a bőröm alá.

- Ugyanezt kérdezhetném én is – Hoppá - hoppá most szarban vagyok? Nem emlékszem, hogy rosszfát tettem volna, a tűzre… hacsak nem hagyj ki az agyam, akkor nem rémlik semmi ilyesmi.   

- Hé, Heaven minden rendben? – A két barátnőm szinte egymást taposva igyekezett megtudakolni megérem-e a következő naplementét.

 – Láttuk, hogy eltűntél, és a következő vágásban már a pasid karjaiban vagy. Ő valamiféle szuperhős vagy mi? – Az édes kis Barbara annyira butácska néha, hogy az egyesek számára már fizikai fájdalmat okoz. – Mert nagyon állat volt, ahogy megmentett… - Azt hiszem, a romantikus nyáladzás fázisba léphetett, amit a réveteg tekintete egyértelműen lebuktatott.

- Én vagyok Batman – vágta ki dagadó mellkassal. Vajon mióta várta, hogy elsüsse ezt a poént? Reménytelen…

- Komolyan? – leesett állal tátott szájjal, kikerekedett szemekkel bámult rá.

- Jézusom, Barbie! – dörzsölgettem meg a halántékomat jelezve mennyire is fárasztó jelenség. – Csodálkozom, hogyan vagy képes egyszerre járni és beszélni… - Caitlyn egyetértően bólogatott mellettem. – Nem okoz nehézséget? – szólásra nyitotta a száját, de legyintettem még mielőtt még nagyobb bódult baromságot ejtene ki, mint eddig.

- Nem – rázta meg a fejét halál komolyan. – Egyébként Heaven mik azok a hegek a karodon? – Szinte egész este fedetlen volt a karom, de most tűnt fel neki.

- Ne is törődj vele! – sóhajtottam, mint ha csak egy kis semmiség lenne, hogy összeszabdaltam magam. – Menjünk – fordultam Andyhez megelőzve a további esetlegesen kínosan érinthető kérdéseiket. – Később beszélünk rendben, csajok? – vagy soha napján, kis kedden, nem is érdekel igazán. Ők már nagyon nem az én világomhoz tartoznak, és ezt rövidtávon tudomásul is vettem.

- Felhívsz? – nézett rám hatalmas boci szemekkel Caitlyn. Szerintem titkon sejtette, hogy most következik a végső búcsú pillanata, de nem merte kimondani. Tűnhet akármennyire is kicsit butuska lánynak, egyáltalán nem az.

- Igen persze – nyeltem le a torkomban a gombócot. Hirtelen felindulásból megöleltem mindkettőjüket ezzel ágyőt intve a régi barátságoknak.

 - Jól vagy? – kérdezte miközben a Sunseten sétálgattunk.

- Fizikálisan vagy lelkileg? – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. Megdörzsöltem a halántékom, és ha már ott jártam kibogoztam a gubancot a hajamból.

- Mindkettő.

- Igen meg leszek, azt hiszem… – bólintottam próbálva meggyőzni magamat is, hogy igaz szavakat ejtek ki a számon.

- Én azért szeretném, ha bemennénk a kórházba, hogy tényleg minden rendben van-e – az örökké aggódó édes srác.

- Felőlem – vontam meg a vállam.

- Tényleg ki lehetsz készülve, ha ennyire könnyen bele egyezel – Hát, még se sikerült lepleznem milyen szarul vagyok?

- Nem mennénk inkább haza? – Semmi kedvem a váróteremben kuksolni órákig, hogy aztán egy sor lelettel a kezemben bebizonyítsák, tényleg megmaradok. Gyorsan elhussant az előbbi engedékenységem.

- Dehogynem – átkarolta a vállamat, és így haladtunk tovább.

Nem messze a menedzser által kijelölt háztól rohamos léptek ütötték meg a fülemet. A pánik azonnal elöntött és sikeresen csatakosra vert a víz a másodperc tört része alatt. Valaki a barátom nevét kiáltotta, és reméltem, hogy nem egy sorozatgyilkos igyekszik így könnyebben lépre csalni. Andy maga mögé tessékelt, és hála a 194 centijének teljesen el is takart. Az izmaim megfeszültek, készen álltam a harcra.

- Jennifer? – villant fel a felismerés aprócska lángocskája benne. Időközben a lányzó közelebb ért, így jobban szemügyre vehettem. A magasságunk hasonló, a testalkatunk szintén, de az ő mellei szinte már bántóan hatalmasak. A haja a most divatos lila és kék színben pompázott kecses fonatban aláhullva a hátára. A szemei mogyoró barnák, a piercingjeiből meg hirtelen hatot számoltam meg, csak az arcán. A lenge öltözékének hála a tetoválásai is jól kivehetővé váltak. Összességében tipikusan az a nő, aki tökéletesen passzolna a pasimhoz, ha a külső adottságokat vesszük figyelembe.

- Ha azt merészeled mondani, hogy egy újabb exed, én isten bizony agyoncsaplak mindkettőtöket – szűrtem a szavakat a fogaim között ügyelve arra, hogy az idegen csaj ne hallja meg.

- Dennis – a liba szabályosan a nyakába borult, majd csontropogtató ölelésbe vonta. Durva feltételezni, hogy ez az apróság darabokra törhetné, de nagyon úgy festett. – Jól van a barátnőd? Elég sápadt szegénykém… - Kezdett ez nekem túl sok lenni éreztem, hogy a szédülés lassan eluralkodik rajtam. Andybe kapaszkodtam, hogy ne arccal fogjam fel a betont. – Szerintem kórházba kellene vinned, mert elég rosszul fest… - valódi aggódás látszódott rajta.

- Csak le kell pihennem egy kicsit… - nehezebbnek bizonyult beszélnem, mint azt gondoltam.

- Nem messze innen parkolok, szóval bevihetem – erősködött tovább.

- Jól vagyok – egyenesedtem ki, habár bele szédültem kicsit. A büszkeségem nem engedte, hogy egy ismeretlen, nem mellesleg elég csinos nőci pátyolgasson. – Komolyan – próbáltam meggyőzni. Felálltam, megigazítottam a ruhám, próbáltam azt a látszatot, mintha az előbbi meg se történt volna. – Inkább együnk valamit – tereltem el gyorsan a témát. Tartottam attól, hogy Andy felkap a vállára és erőszakkal cipel be a sürgősségire.

- Pindurka, biztos semmi baj? – a barátom továbbra sem engedett el. – Szerintem csak színleled, hogy minden rendben.

- Ismerek a közelben egy jó pizzériát – folytattam figyelembe se véve az előbbi mondatát.

- Pindurkának hívod? Jaj, ez olyan kis cukorfalat – felvont szemöldökkel néztem a rocker libára. A mellkasára tette a kezét és olvadozó pillantásokat vetett kettőnkre. Csak nem egy romantikus külső veszett el a zord külső alatt? Milyen megható!

- Heaven bemutatom az unokahúgomat, Jennifert – Valószínűleg azt hihette megint csúnya gondolatok járnak a fejemben, és nem is járt túl messze tőle. – Jennifer, ő itt a barátnőm, Heaven – a kézfogás elmaradt, de udvariasan biccentettünk egymásnak.

- Itt egyenesen, majd a következő saroknál balra kell fordulni – navigáltam ujjmutogatás kíséretében.

- Oh, én is imádom azt a helyet. A Don Pepében nagyon finom tésztát sütnek és iszonyú édesek a felszolgáló lányok – Ismét az - az álmodozó kifejezés ült ki az arcára, mint mikor meghallotta a becenevemet. – Képzeld Dennis, a múltkor az egyikük megadta a telefonszámát. Elvittem vacsorázni, de kiderült, hogy nem egyezik az ízlésünk – elszomorodott a puszta emlékidézéstől is.

- Leszbikus vagy? – esett le a tantusz. Igen bunkómódon vágtam ki a kérdést, de nem tehettem róla, mert csak úgy kibukkant belőlem. 

- Igen, és rohadt büszke vagyok rá – kidüllesztette a nem létező melleit. Pont valami vicceset akartam benyögni, mikor a telefonom csörgése kiszakított a gondolatmenetemből. Irina számát írta ki, amitől rögtön görcsbe rándult a gyomrom.

- Tessék – szóltam bele elhaló hangon.

- Heaven, most azonnal rakd be a segged egy kicseszett taxiba! – úgy üvöltött, hogy el kellett tartanom a mobilt a fülemtől, ha nem akartam megsüketülni. – Ha öt percen belül nem vagytok itt, én anyám sírjára megesküszöm, hogy az egész orosz KGB-t rátok küldöm, de abban nem lesz köszönet! – Rendesen kiakadhatott, ha már idáig jutottunk. – Add, a banános fiút beszélni akarok vele! – kicsit lejjebb vett a hangerőből, de addigra már lőttek a dobhártyámnak. – Irina, keres– nyújtottam át a kagylót remegő kézzel. Kevesen képesek megrémíteni, de a bérgyilkos nőnek sikerült elérnie a legszívesebben sikítva rohannék szintet. Leültem a padka szélére és lopva figyeltem körbe, hátha tényleg felbukkan a beígért delegáció.

- Gyere – rántott fel Andy egy erős kézmozdulattal. – Azt mondta, ha nem viszlek vissza időben, feldugja nekem a kedvenc fegyverét, és kattanásig üríti a tárat.

- Csak nem félted azt a formás popódat? – incselkedtem gonosz vigyor kíséretében.

- Az a nő nem normális – rágyújtott, majd megragadta a kezemet, és húzni kezdett. – Jennifer, ígérem, még bepótoljuk, viszont most le kell szállítanom a királylányt, különben jön a tűzokádó sárkány.

- Ja, értem – a depresszió hulláma söpört át rajta. A szívem megszakadt érte, de jelenleg nem sokat tehettem az ügy érdekében.

A szegény taxis instant szívrohamot kapott, mikor a hős lovag szabályosan a kocsi szélvédőjének csapódott. Bárgyú mosoly kíséretében mormogtam sűrű bocsánatkéréseket az idősúrnak. Megrázta a fejét ezzel jelezve, hogy nem a barátom az első idióta, akivel a munkája során találkozott. A fejem Andy vállára hajtva bámultam ki a koszos ablaküvegen. Próbáltam kiüríteni az agyamat, de kudarcba fulladt a tervem. Viszont a bácsika kiérdemelte minden tiszteletem, hiszen átvágva néhány közlekedési szabályt tett le minket záros időn belül a kijelölt háznál. Borsos borravalót kapott tőlem, amiért elviselte az egész úton szentségelő pasimat. Elbúcsúzott, és azt mondta emlékeztetőm a nem rég elveszített unokájára. Valószínűleg a hormonok hibája, hogy kis híján sírva fakadtam, Andy meg csak bámult rám, hogy vajon mi lelhetett, amire csak legyintettem. Megpuszilta a homlokom, majd magára vállalta a szerepet, miszerint az kapja az első pofont, aki belép az ajtón. A villámgyors reflexeinek köszönhetően kitért a pörgő rúgás elől, viszont a földre kerülést már nem sikerült kicseleznie. A kezemet tördelve álltam és tétlenül bámultam, ahogy Irina a másodperc tört része alatt hátracsavarja a karját. A lányos sikkantás automatikusan kitört belőlem. Cselekednem kellett, így a cicaharc szabályaihoz híven indokolatlanul a hátára ugrottam. Szinte meg sem érezte a súlyomat, így a tőle tanult fogással szorítottam át a nyakát. Szerintem mindössze két csapással a túlvilágra küldhetett volna, de helyette elengedte a hős szerelmest, és megölelt. Értetlenül álltam a kialakult helyzet előtt, és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek-e örömömben, mert nem alulról szagolom az ibolyákat.

- Olyan büszke vagyok, hogy emlékszel a fogásra, amit tanítottam – El se akartam hinni, de a könnycseppeket törölgette a szeme alól. Andy végre feltápászkodott, és nem tudta eldönteni mi miatt jajveszékeljen jobban, hogy tropára ment a háta vagy, hogy hajszálhíján nyakig gipszben végezte. – Ne haragudj, de felment bennem a pumpa! – elengedett, és békejobbot ajánlott neki.

- Bekaphatod – beintett. Hatalmas szégyenfolt esett a becsületén, mert egy nő lefegyverezte. Könyörgöm Irina a cicis Terminátor, mégis mit várt? Kifújtam a bent tartott levegőt, és semmibe véve az előbbi szeretetáradatát elmeséltem, hogy nem az ő hibája a kései elmaradás.(Persze kihagytam azt a részt, mikor kis híján vízi hullává változtam.) Andyt nem sikerült kiengesztelnie még a felajánlott pizzával sem, így elrángatva az „ellenség” mellől vonultunk fel a nekünk kijelölt szobába. Amúgy a házban nincs semmi különös teljesen átlagos, olyan, mint amilyet szinte minden amerikai filmben láthattok. Tágas hálók, nappali, két fürdőszoba, kandalló, alaposan felszerelt konyha, gondozott hátsó kert. Semmi kedvem nem volt körbe járkálni, és megcsodálni a semmit, így inkább elvonultam tele engedni a kádat forró vízzel. Kicsit furcsállottam, hogy a fiúk már nyugovóra tértek (ezt a fülsüketítő horkolásokból következtettem ki), de nem érdekelt különösképpen. Igénybe vettem az egyik éjjeli-nappali étterem szolgáltatását, és rendeltem kaját. Ismerve az itteni kiszállítás „gyorsaságát” még simán bele fér a hosszú pancsikolás.

- Van kedved jönni? – invitáltam a törülközővel a kezemben. Ruhástul kinyúlt az ágyon, és valószínűleg még mindig magában morgott az elszenvedett vereség miatt. – Persze, nem muszáj, csak kérdezem… - fokozva az élvezeteket lejjebb toltam kicsit a ruhám pántját.

-  Utána dugunk? – Hiper sebességgel kilábalt az előbbi sajnálkozásából. Felpattant, és a karját a derekam köré fonva cirógatta a hátam. Örültem, hogy kihúztam a depressziójából, és egy jó kis együttlét soha nem megvetendő.

- Mennyire közönséges vagy! – megjátszottam a makrancos hölgy szerepét. – Azt szeretkezésnek hívják, drágaságom – az oldalába csíptem büntetésként, mert csúnyán beszélt.

- Na, jó szóval szeretkezünk utána, kedvesem? – A kék szemeivel az enyémekbe bámult, miközben édesen elmosolyodott.

- Hát, nem is tudom… - nehezen bírtam ki röhögés nélkül, de uralkodtam magamon.

- Oh, te kis szemét! – Felkapott a vállára, és a fenekemre csapott, mikor ismételten megkínoztam a körmeimmel. Óvatosan letett az ágyra, majd a baljával lefogta a kezeimet a fejem fölött. Felhúzta a ruhám alját, és a melleimtől lehaladva apró puszikat lehelt az időközben felforrósodott testemre. A bugyimhoz érve a fogával meghúzta a gumit, hogy az apró fájdalmat okozva csattanjon vissza. – Megkérdezzem újra? – felvont szemöldökkel kéjesen nézett rám, és én abban a pillanatban elvesztem.

- Nem kell – nyögtem ki nagy nehezen alig találva a szavakat.

- Helyes – bólintott, majd elengedett. Peckesen előre indult a fürdő irányába.

- Most mi van, nem dugunk? – ott ültem csalódottan egyszerre mérgesen, és felindulva.

- Ne légy közönséges drágaságom, azt szeretkezésnek hívják! – az ajtóból visszafordulva vigyorgott rám.

- Rohadék! – hozzávágtam a legközelebbi párnát. Kölcsön ki nyír visszavág, igaz? Ügyesen használta ellenem az előbbi kacérkodásomat. – Szeretlek – elmosolyodtam.

- Én is szeretlek – visszadobta az elkapott párnát. Remélem, a futár késni fog, és még bele fér egy jó hosszú szex maraton is. 

27. rész

Vegyes érzelmekkel szálltam fel az Angyalok városába tartó járatra, három nappal később. Nem a repüléstől féltem, hanem a rám váró eseményektől. A fiúknak nem kellett mélyebben magyarázni az okot, amiért csatlakoztam hozzájuk, hiszen Andy barátnőjeként ez szinte kötelező. Ashley továbbra is tüntetőleg fújt rám, és feltűnően került, ez kicsit sértette az önbecsülésemet. Viszont legalább vigasztalódathatott Irinával (apa ragaszkodott, hogy a személyi testőröm is jegyet váltson), aki türelmesen viseltetett a hódítási fortélyaival szemben. Titkon azt a pillanatot vártuk mindannyian, mikor az orosz szépség istenesen bele térdel a férfiasságába, és elküldi a halál faszára, de persze ezt nem osztottuk meg vele. Lényegében minden normálisnak tűnt, csak engem emésztettek a gondok. A pasim próbált jó kedvre deríteni, amit nagyra becsültem, de legbelül ennek ellenére ordítottam. Aggódtam a jövőm miatt, hogy ha megszülöm a babát jó anyává válok-e, rettegtem Wilkinstől, meg a csatlósaitól, és akkor még meg sem említem a BVB esetleges feloszlását (a seggfej bogarat ültetett a fülembe). Fizikailag jelen voltam, de lelkiekben több ezer mérföld távolságra a külvilágtól.

- Heaven – feltételezhetőleg a mellettem ülő dobos jó ideje szólongathatott, mert furcsán nézett rám, mikor rá emeltem a tekintetem.

- Tessék – köszörültem meg a torkom, hogy visszajöjjön a hangom.

- Beszélgettünk Andyvel… - a barátom bocsánat kérőleg vonogatta a vállát. – és azt mondta, hogy babát vársz.

- Nem bírtad tartani a lepcses szádat? – torkolltam le azonnal. – Muszáj volt nagydobra verned, mi? – villámló szemekkel vártam a válaszát.

- Most mi van? CC odajött és megkérdezte mi nyomja a vállam, és kibukott belőlem. Nem szándékosan csináltam, nem akartam semmi rosszat – a tekintetében őszinte megbánást tükrözött vissza.

 - Nézd csak – vette elő a telefonját gyorsan megelőzve a kirobbanni készülő háborút. Megnyitott egy mappát, és szabályosan az orrom alá nyomta a mobilt. A képen egy édes hiányos fogsorú kisfiú mosolygott a balján fekete spániel kölyökkel. Hasonlított rá, szóval nem nehéz kitalálni a rokoni kapcsolatot. – Ő a fiam, Kyle – szolgált magyarázattal. – Az idén múlt hat éves, és lassan iskolába megy. Az anyjával mindössze egyetlen éjszakát voltunk együtt, viszont a kicsit mindennél jobban imádom. Aktívan részt veszek a nevelésében, anyagilag támogatom és hétvégenként mindig én vigyázok rá. Arra akarok kilyukadni, hogy Kyle nem tett tönkre semmit, csak színt hozott az unalmas életembe. Ashley faszságokkal tömte tele a fejedet, mert be van rezelve. Számára csak a banda létezik, és nincs vészterve a későbbiekre, ha nem jönne össze. Jelenleg téged hibáztat, de ugyanúgy lehetnék én vagy bárki más a hibás, ha bele köpünk a levesébe. Érted, mire szeretnék rávilágítani?

- Azt, hogy a kicsi nem jelenti azt, hogy vége a világnak? – kérdeztem vissza.

- Pontosan – bólintott.

- Tudod, hogy támogatni foglak egész végig, szóval nem kell, hogy bármi miatt is fájjon a fejed – Andy az ujjait összekulcsolta az enyémekkel, és kedvesen mosolygott.

- Rendben – amennyire az ülés korlátozottsága engedte közelebb bújtam hozzá. Lehunytam a szemem, és reméltem, hogy sikerül átaludnom a maradék órákat.

Az óceánnak köszönhetően párás levegőbe szippantva azonnal tudtam, haza tértem. A bensőmet melegség töltötte el, a szívem sajgása emlékeztetőül szolgált az átélt borzalmakra, amik a legutóbbi itt tartózkodásom alatt történtek. Egyszerre akartam elszaladni, és a keblemre ölelni a város nyújtotta életérzést. Andy mellettem pöfékelt, de megszorította a kezemet, hogy bizonyítsa, nem vagyok egyedül. A banda már elindult a kijelölt házba, amit a menedzser bérelt nekik arra az időre, amíg zajlanak a próbafelvételek. Kettesben, vagyis hármasban maradtunk (Irina az árnyékomként követett, hiszen ezt a parancsot kapta az apámtól) a reptér bejáratánál. Tőlem várták az útba mutatást hogyan tovább, és én egyelőre tanácstalanul meredtem a semmibe. A lenge szellő bele kapott a fehér nyakba kötős ruhámba (a kegyetlen tél után a szervezetem rögtön áthangolódott a jól megszokott szinte állandó 20-30 fokra, így az öltözködésben is alkalmazkodtam). A szoknyámat megigazítva telepedtem le a kitüremkedő padka szélére. A térdemre támaszkodva bámulta ki a fejemből, és próbáltam minden gondolatomat kizárni. Korábban mindennél jobban vágytam arra, hogy ellátogathassak anyuhoz, szóval úgy döntöttem legyen ez az első megálló. Elkaptunk egy taxit, majd Irina bediktálta a célirányt.

Őszintén bevallom, a hideg kiráz a temetőktől, szó szerint. Nem a halott lelkektől félek, vagy talán mégis fogalmam sincs, de nehezen magyaráztam a már-már fóbiába átcsapó érzést. Remegő kézzel markolásztam a korábban vásárolt fehér rózsa csokrot. A tüskéket gondosan levagdosták, ám én találtam egyet és észrevétlenül azzal karcolászgattam a mutatóujjam, míg ki nem buggyant a vérem.

- Nyugi, nincs semmi baj – persze kiszúrta, mit csinálok, és rögtön akcióba lépett. Bekopogtatott a sofőr ablakán. Megérdeklődte van-e sebtapasza az elsősegély ládában. Az ócska piros doboz legalján rejlett egy, amit hosszas kutakodás után átnyújtott a barátomnak. Megfogta a kezemet, megpuszilta a sebes ujjam, majd leragasztotta. – Szeretnéd, hogy veled menjek? – valószínűleg leolvashatta a rettegést rólam, ezért váltott át a kedves, őrangyal szerepébe.

- Egyedül kell végig csinálnom – hosszas töprengés után döntöttem így. Erősnek kell lennem, és nem csak magam miatt. – de azért köszönöm – mosolyra erőszakoltam az arcomat, hogy lássa, nem kapok szívinfarktust, ha átlépek a kapun.

- Itt foglak várni – ölelésbe vont. Felpipiskedtem, és megpusziltam.

„Beverly Rose, szeretett anya, Hollywood örökké lángoló csillaga”- ezt vésték a márványkőbe. Leguggoltam, és a sírra helyeztem a virágokat. A temetésén egy árva szót nem voltam képes mondani, mert annyi minden felhalmozódott bennem, hogy képtelenségnek tűnt szavakba foglalni. Azt hiszem itt az idő, hogy beszéljek hozzá. Törökülésbe helyezkedtem, és elnyomtam a vágyat, hogy rágyújtsak. A fűszálak csiklandozták a lábamat, a napsugarak elkerültek az örök árnyékot adó szomorúfűznek hála. Az egyik hajtincsemet csavargatva kezdtem bele a visszafojtott beszélgetésbe. Meséltem apáról, Nováról, Andyről, a sok szarságról, és a kicsiről. Mikor ahhoz a részhez értem, hogy mennyire hiányzik már nem bírtam visszatartani a könnyeimet, holott ígéretet tettem, nem fogok sírni.  Összerezzentem az érintéstől a vállamon. Megfordultam, és ő nyújtott kezet nekem. Haboztam picit, de hagytam, hogy felsegítsen. Átkaroltam, a mellkasára hajtottam a fejem. Azért imádkoztam titkon, adjon valami jelet, hogy a későbbiekben minden rendben lesz. Nem tudom léteznek-e angyalok, nem vagyok hívő, viszont a túlvilág létezésére szívesen kötnék fogadást. Gyönyörű fecskefarkú pillangó repült a sírkő tetejére, és ha be akarom magyarázni magamnak a természetfelettit azt mondanom megjelent előttem. Biztosan ti is kételkedtek ebben, ám én abban a percben elhittem, hogy az a rovar az anyámat képviseli.

- Mi volna, ha ennénk valamit? A gépen kapott mini szendvicsekkel egy mókus sem lakna jól, szóval… - Irina is belépett a képbe. Próbálta elterelni a figyelmem, amiért hatalmas piros pontot érdemel.

- Na? – kapcsolódott be Andy is. – Kapsz fagyit is – úgy vigyorgott, hogy az arcizmai szétszakadással fenyegettek.

- Megint kezded? – sóhajtottam, de nem bírtam nem mosolyogni.

- Három gombóc? – érezte, hogy sikerült jobb kedvre derítenie, így rögtön adta alá a lovat.

- Legyen négy, plusz tejszínhab, és eperöntet – alkudoztam.

- Megkapod ráadásnak a szépfiú banánját is a tetejére, csak húzzunk már innen! A frász kerülget ettől a helytől – sürgetett a szőke bérgyilkosnő. Szóval nem én vagyok az egyetlen, akiből ilyen reakciót vált ki a holt lelke nyugvó helye.

- És, ha később még szükség lesz a banánjára? – a humorom újra felbukkant, ami annak a biztos jele, hogy a depresszióm lassan eltávolodik tőlem.

- Egye fenyő beszerzek neked egy vibrátort, ő meg majd megoldja valahogy – vont vállat.

- Hé, ti most komolyan a farkamról beszélgettek? – szólt közbe az érintett banános srác. Összenéztünk, és figyelembe se véve őt elnevettük magunkat.

Andy bosszúból megijesztette kifele jövet, aminek hála Irina kis híján a nyakába ugrott. Cserében úgy tarkón csapta, hogy egész úton azt dörzsölgette és panaszkodott, hogy szerinte megsérült az egyik csigolyája. A szőke ciklon élesben kiröhögte, és azt mondta kaphat még egyet, hogy helyre rendeződjön, mire abba hagyta a nyavalygást. 1:0 az orosz szépség javára! Bírtam a civódásukat, és tudtam Irina a baszogatásai ellenére kedveli a piercinges rocker srácot. Picit megnyugtatta a lelkem, hogy ha én már esetleg nem lennék, akkor talán ő lenne az, aki vigyázna az összetört szívű fiúra.

Napok óta először nem végeztem a mosdóban a wc felé görnyedve az étkezés után. Bár az említett fagylalt kehelynél már jelentkeztek a hányinger első görcsei. Átpasszoltam Andynek, aki szemrebbenés nélkül befalta. A biztonság kedvéért meglátogattam a női részleget az indulás előtt. Hideg vízzel öblítettem le az arcomat, majd bekaptam egy csoda pirulát Dr. Chen ajánlásával megtoldva. A hajkefémmel megigazítottam a gubancos zuhatagomat, és letöröltem az elmosódott szemfesték nyomait. Némi szájfényt kentem fel, de ez csak olcsó trükk a sápadtságom leplezésére.

- Heaven? – ismerős hang ütötte meg a fülemet. Felemelve a fejemet a tükörben pillantottam meg az egyik régi barátnőmet, Caitlynt. Megfordultam, és ott állt háromdimenziós valójában. Pont úgy fest, mint mikor utoljára láttam. Hosszú gesztenyebarna haj, őzike szemek, apró alapozóval elfedett szeplők, pisze orr, duzzadt ajkak, a 165 centijével fölém magasodott. Világos rózsaszín ujjatlan topot, hófehér miniszoknyát, fekete magasított talpú strandpapucsot viselt. Kilátszott a köldöke, és emiatt leesett állal bámultam meg a virágos köldök piercingjét. (Ejha, vajon milyen változás érkezhetett az életébe, hogy kifúratta magát?) Váratlanul vágott mellbe a múltam, és hiába próbáltam hátra hagyni úgy tűnik, ez nem olyan egyszerű. Az általam felépített falnak hála leromboltam a barátságunkat. Az intézetben megszakítottam többek között vele is kapcsolatot, és azt hittem soha többet nem találkozunk újra. – Nem hallottam felőled, nos… - habozott, hogy kiejtse-e a száján a gyászos szavakat. – azóta – zárta rövidre. – Hogy vagy? – alaposan végig mért, és a szeme azonnal megakadt az összeszabdalt bal karomon. Most először azt akartam, hogy eltűnjenek a hegek, mert szégyelltem a gyengeségem előtte. Hiába dugtam a hátam mögé a kezem, már túl késő volt. . Ő nem ilyennek ismert, és az, akit régen a legjobb barátnőjének tartott az anyámmal együtt meghalt.

- Egész jól – gyorsan visszadobáltam a táskámba az elővett cuccokat.

- Nincs kedved hozzánk ülni? Itt az egész banda – oh, a francba! Na, nem arra végképp nem vagyok felkészülve, hogy megjátszva magam adjam elő azt, aki régen szerettek.

- Épp indulni készültünk, szóval bocs, de nem – le akartam rázni, és reméltem, hogy veszi a lapot.

- Kivel vagy itt? – az örök kíváncsisága, ami miatt már jó néhányszor bajba keveredett. Egyszer azt mondta az egyik osztálytársam azért ilyen hossza a haja, mert tele van titkokkal. Emlékszem, ha valakit kipletykáltunk ő mindig napra készen lökte a legfrissebb híreket.

- A barátommal, és anya egy régi barátnőjével – azt mégse mondhattam, hogy az orosz szépség a személyi testőröm. Mint látszik ismét vitába keveredtem önmagammal, hiszen annak ellenére, hogy szabadulni szeretnék, vígan itt maradok cseverészni. Azt hiszem, egy részem sírva vágyakozik a régi szép időkre, és kezdte átvenni felettem a hatalmat.

- A barátoddal? – kikerekedett szemekkel szótagokként hangsúlyozott. Csessze meg, hogy nem bírom tartani a lepcses számat! Már előre sejtettem a következő kérdését. – Ugye bemutatod nekünk?

- Miért érdekel? – kicsit furcsállottam, mert hiába a sok szarság már nem vagyunk jóban.

- Mert a barátnőm vagy – szoros ölelésbe vont. Leejtett karokkal vártam, míg abba hagyja, mert egyszerűen nem bírtam viszonozni a szeretet áradatát. – Mi a baj? – persze kiszúrta, hogy valami nagyon nincs rendben velem.

- Semmi – erőltettem mosolyt az arcomra, majd megdörzsöltem a hátát. – Gyere! – hívtam magam után.

Rövid szóváltást követően megmondtam Irinának, hogy szeretném, ha kicsit szüneteltetné a babysitter szerepet. Először hallani sem akart róla, de végül bele egyezett, viszont megígértette a párommal, hogy nem veszi le rólam a szemét. Andy nem lelkesedett különösképpen a kisebb társaságért, ez rögtön leesett. Ők is úgy bámulták, mintha minimum három feje lenne, és bármelyik pillanatban tüzet okádhatna. Pechemre a boksz legszélén ott ült Zachary Beaver a srác, akiért anno bolondultam. Igazi szépfiú lenyűgöző zöld szempárral megáldva, a szöges ellentéte minden tekintetben a mostani pasimnak. Szúrós tekintettel méregette a piercinges rocker fiút, és a tipikusan az egy kanál vízben is megfojtaná effektus állt be. Elsőként a nevéhez hű kinézetű Barbara üdvözölte, majd szabályosan piócaként tapadt rá. Engem természetesen kérdések ezreivel bombáztak, és leszidtak, mert nem adtam semmi életjelet az utóbbi hónapokban. Bevallom őszintén meghatott, hogy aggódtak értem, de az a baj, hogy még mindig annak hisznek, aki már nem vagyok. Kétségek között őrlődtem, és úgy döntöttem egyelőre hagyom a dolgokat folyni a természetes medrükben.

- Van kedvetek lejönni velünk a partra? Tikkasztó a hőség, és jól esne egy kis hűsölés a vízben – vetette fel az ötletet Caitlyn.

- Hát, jó – sóhajtottam. Kérdőn néztem a barátomra, aki válaszul megvonta a vállát, hogy neki tök mindegy.

Gyalog a tengerpart alig tízpercnyire található. A közeli boltban vettem egy neon pink bikinit. A tükörben csalódottan tapasztaltam, hogy olyan mintha felszedtem volna némi plusz felesleget. Persze az egész jelenleg csak illúzió a fejemben, hiszen a hasam teljesen lapos, de el kell ismernem, rettegek az elhízástól. A sebeimet viszont továbbra is szégyelltem a „barátaim” előtt, így a hőmérő hiába mutatott plusz harminc feletti fokokat én inkább visszavettem a kapucnis pulóvert. Barbie vihogva karolt belém, és vezetett ki az üzletből. Andy fekete térdig érő rövidnadrágot választott, és a tetkói így póló nélkül fedetlenek maradtak. Kicsit elszakadtam a csajoktól, és a fülébe súgtam, hogy ne is törődjön velük, ha nem akar, mert ketten is jól érezhetjük magunkat.

Bömbölt a zene, és ezzel párhuzamosan az alkoholfogyasztásnak köszönhetően a hangulat is felfokozódott. Én nem ihattam, de így is remekül szórakoztam. A lányokkal önfeledten beszélgettem pont, mint a régi szép időkben. Andy pedig csatlakozott a fiúkhoz a rögtönzött amerikai foci csapatukba. Az egész túlságosan is tökéletesnek tűnt, mintha nem fájna semmi, és egy hangocska azt üvöltötte bennem, hogy hamarosan vége szakad a rögtönzött bulinak. Sajnos igazam lett…

26. rész

Sziasztok! 

Ugyan némi szünet állt be a blogon, de ettől függetlenül a részek még ha némi csúszással is érkezni fognak. :) Tudjátok az élet szar, és azt hiszem nem is kell mélyebben bele mennem, mert biztosan tapasztaltátok már... Na, mindegy nem akarok panaszkodni, szóval hagyjuk is. ;) 
Mindenesetre szeretném, ha támogatnátok egy-egy kommentel a munkámat, mert igazán jól esne. Köszönöm előre is annak, aki megteszi. :D 
Puszillak bennetek, 
Evangeline

Úgy döntöttem kivételesen én lepem meg a kedvesemet ébredéskor. Kiosontam mellőle, majd kisettenkedtem a konyhába. Kávét öntöttem, és rohadtul ráviszketett a kezem a cigire, de helyette kekszet rágcsáltam puszta kényszercselekvésből. Két kis hang munkálkodott bennem: az egyik azt sugallta gyújtsak rá nyugodtan, a másik szerint csak ártok vele a babának, az utóbbira hallgattam. Bekapcsoltam a mobilom zenelejátszóját, bedugtam a fülesem, és neki álltam összeállítani a tésztát. Pont a serpenyőt raktam fel a gáztűzhelyre, mikor orvul valaki megijesztett. Ösztönösen felsikkantottam, és odacsaptam a merőkanállal.

- Most miért, Pindurka? – a bokszergatyás gitáros kapott egyet a karjára. Bűnbánó arccal bámult rám, és én cseppet sem bántam, hogy megütöttem.

- A szívinfarktust hoztad rám! – fakadtam ki. – Mit vártál cserébe puszit a pofidra? – vontam fel a szemöldököm.

- Annak jobban örültem volna – megdörzsölte a vörös foltot.

- Minek örültél volna jobban? – a szintén félmeztelen Andy botladozott elő a szobából. Hatalmasat ásított, majd az ujjaival megigazította a kusza tincseit. Leült Ashley mellé, majd kidöntötte a fekete koffein löketet, és kipöckölt egy szál cigit.

- Ha a barátnőd megszeretget, ahelyett, hogy lecsap a merőkanállal! – még mindig nem múlt el a sértődöttsége.

- Megijesztett, szóval megérdemelte – vontam meg a vállam. Olajt locsoltam a serpenyőbe, és vártam a sercegést.

- Pindurkának adok igazat – biccentett felém.

- Hé, haver tegnap érdekes beszélgetést hallottam a másik szobából – terelte a témát. Fél füllel hallgatóztam, miközben két adag palacsinta tésztát engedtem a pattogó olajba. – Tudod, vékonyak a falak… - próbált védekezni a tarkóját vakargatva. – Szóval gyereketek lesz… - habozott picit várva a megerősítést. Hirtelen bennem akadt a levegő, Andy pedig kikerekedett szemekkel nézett rá. – Nekem semmi bajom vele, de a banda ezt meg fogja sínyleni, ugye ezzel tisztában vagy? Borzalmas időzítés, tekintve, hogy most kaptunk lehetőséget a karrierünk beindítására. Nem bírsz egyszerre apaként Pindurka mellett lenni, és turnézni velünk. Lehetetlenség kivitelezni a kettőt, és ismerve a hülye fejedet tudom, hogy emiatt nem lépsz majd le, és bevállalod a szülő szerepet, kerüljön akármibe is. De a Black veil Brides nem oszolhat fel, pont most mikor esélyt kaptunk a berobbanásra. Nem hagyhatsz minket cserben… most különösképpen nem. Mihez kezdünk énekes nélkül? – a nagy nőcsábász a sírás szélén állt, és ettől megszakadt a szívem.

- Igazad van – biccentettem én is a könnyeimmel küszködve. – Tönkre teszek mindent, szóval vagy lelépek, vagy abortuszra megyek. Elfelejtjük az egészet, mintha mi sem történt volna – igen, ez lesz a helyes döntés! Nincs jogom tönkre tenni más álmait a saját önzőségem miatt.

- Mi a fenéről beszélsz? – kapta el a karomat Andy közelebb rántva magához. – Be ne dőlj, ennek a sok maszlagnak, amit összehord, megértetted? Ez csak rólad, és rólam szól, világos?

- Meg kell fordítanom a palacsintát – elhúztam a kezem. Nem akartam, hogy megint azt lássa, milyen gyenge is vagyok valójában. Ismét falat emeltem az érzelmeim köré. A sütögetésnek szenteltem a figyelmemet. Tudtam, hogy ismételten a lelkébe gázoltam, és idővel, majd helyre kell hoznom a károkat.

Mind a hárman unottan tologattuk az elkészített reggelit. Vártuk melyikünk szólal meg először. Olyanná váltunk, mint a Rém rendes család. Ordítani tudnék kínomban, de nem akartam megtörni a csendet.

- Most én vagyok a seggfej, mi? – Ashley döntött úgy, hogy elkezdi a beszélgetést. A gyomrom kavargott és megint a hányinger kerülgetett. A fejem zsongott, a szívem a torkomban kalapált.

- Csak rávilágítottál a dolgokra – vettem automatikusan a védelmembe felkapva a fejemet.

- Te most kinek az oldalán állsz? – csapta le dühösen a barátom a villáját. Lángoló tekintettel nézett rám.

- A józan ész oldalán – tartottam a szemkontaktust.

- Azt hittem már megtárgyaltuk ezt… - félbe hagyta a mondatot, és várta, hogy helyette fejezzem be.

- Nem ingázhatsz folyton közöttünk és a banda között – most rohadtul vágytam egy szál cigire, hogy lenyugtassam az idegeimet. – Egyedül nem boldogulok… - az arcomat a kezembe temettem, és végre utat engedtem a könnyeimnek. A szék csikordulásából kikövetkeztettem, hogy felkelt. A következő pillanatban már hátulról ölelt át.

- Jaj, kicsim olyan butus vagy! – megsimogatta a fejemet. – Ha kell, megesküszöm az élő Istenre – hűha, ateista lévén, ez nagy szó a szájából. – és megtalálom a módot, hogy klónoztassam magam.

-  Hülye vagy! – gyengéden megütöttem az alkarját, de már nem bírtam nem mosolyogni.

- Csak szerelmes – vonta meg a vállát.

- Szóval a bandának annyi – sóhajtott Ashley szomorúan. Lerakta a villát, és hátratolta a székét. – Megmondod a fiúknak vagy, intézkedjek helyetted?

- Nem fogunk feloszlani – Andy szabályosan felháborodott a feltételezésen, sértésnek vette.

- Miért erőszakolod rá a dolgokat? Szerintem nem akarja a babát, és ha nem lenne a kicseszett vallásos nevelésed, akkor te is elleneznéd. Haver, még csak 18 éves, miért baszod el az életét? – vajon a múltkori ivászatunk volt rá ekkora hatással, hogy a jelképes szárnyai alá húzott? Kicsit furcsállottam mi ez a hirtelen kitörése.

- Most Loláról van szó igaz? – a barátom felkelt, és a hajába túrt. Hogy lefoglalja a kezeit megint rágyújtott.

- Ki az a Lola? – kaptam fel a fejemet. Csak nem egy újbóli titokzatos ex a múltjából? Úgy fest több csaja volt, mint ahány csillag ragyog az égen.

- Őt ne merd bele keverni! – ökölbe szorult a keze dühében. Ajaj, attól tartok érzékeny pontra sikerült tapintania.

- Na, jó én leléptem! – keltem fel. – Rendezzétek le, és hagyjatok ki belőle! – túl szűkösnek éreztem a lakást, és térre vágytam. Némi szabadságra áhítozom, hogy kiszellőztessem a fejemet. Távol a sok szarságtól. – Ne merj követni! – fenyegettem meg a mutatóujjammal.

- Hova mész? Nem akarom, hogy egyedül mászkálj! Bármelyik sarokról veszély leselkedhet rád – Andyben rögtön feltámadt az őrangyal szerep.

- Felhívom Carolinet, és ígérem, hogy olyan helyen leszünk, ahol nem sokan tartózkodnak majd. Így megfelel, apuci? – a kérdést kicsit gúnyosnak szántam, és úgy is csapódott le. Az arca felvette az aggódó barát kifejezést.

- Csak féltelek, ennyi az egész – közelebb jött, és ölelésbe font.

- Igen tudom – felpipiskedtem, majd megpusziltam.

Caroline az első csörgésre felvette a mobilját. Kitörő lelkesedéssel fogadta, hogy csajos délutánra invitálom. Fél órával később már be is gördült az autójával a kocsi feljárójukra. Elköszöntem Andytől, majd beültem és becsuktam az ajtót. A barátnőm persze azonnal faggatni kezdett, hogy miért vágott olyan képet, mint akinek meghalt valakije. Úgy éreztem tartózom neki némi magyarázattal, így felfedtem a sztori egy igen csak aprócska szeletét. Elárultam, hogy babát várok, de nem akartam bele keverni a szarságainkba, így kihagytam Wilkinst meg a vérdíjat tűztek a fejemre részt. Felsikkantott örömében, és gratulált, hogy milyen szerencsés csaj vagyok. Hát, én nem így fogalmaznék, de ráhagytam. Viszonylag elég sokáig tűrtem a locsogását, végig szédelegve szinte az összes üzletet a plázában. A pohár akkor telt be, mikor átvonszolt a kismama osztályra, és édes ruhácskák egész tömkelegét tolta az orrom alá.

- Fejezd be! – szóltam rá kicsit durvábban, mint akartam. Összerezzent a hangszínemtől, és értetlenül bámult rám. – Még az sem biztos, hogy meg tartom, szóval semmi kedvem ehhez – emeltem ki az egyik apró rugdalózót, amit elém tornyozott.

- Miért? Mi a baj? – letette a kezében tartott picike masnis kis szandált. Leült a fél kör alakú padra, és megütögette a puha, plüss párnát jelezve, hogy foglaljak helyet mellette. Hatalmas sóhaj kíséretében röviden el is mondtam az aggályaimat, amik felmerültek bennem. Némán hallgatott időnként bólintva, ha egyetértett valamiben. – Tudod anya 17 múlt, mikor engem szült, két évvel később pedig már Finnek adott életet az öcsémnek. Szóval nem hiszem, hogy a korod akadály lenne. A suliból már alig van hátra, a banda pedig biztosan elfogadná a döntéseteket. Nem igazán látom, mi kivetnivalót találsz még az egészben – az előbbi bólogatásai szöges ellentétben álltak a mostani szavaival.

- Nem tudom készen állok-e arra, hogy felelősséggel tartozzak valakiért. Mi van, ha elbaszom, és ő issza meg a kárát?  Túl sok ez nekem… - az arcomat a kezembe temettem. Ki és be fújtam a levegőt ezzel próbálva nyugtatni a felajzott idegeimet.  Nem pánikolhatok be pont most, mert azzal Carolinet is felzaklatnám.

- Heaven – érintette meg a karomat. Felemeltem a fejem. – Látod ott azt a pasast? – intett a szemüveg bolt felé. A férfi ballonkabátot viselt, némi feleslegeset cipelt magán különösen a hasán, a korát 40 körülinek tippelném. Bólintottam, hogy igen. – Azt hiszem követ minket – összerándult a gyomrom.

- Miből gondolod? Mi van, ha csak egy egyszerű vásárló, mint mi? – imádkoztam, hogy igazam legyen.

- A Claire’s óta szinte minden sarkon kiszúrtam, és per pillanat is minket bámul – odanéztem, és a szívverésem rögtön felgyorsult. Az arca ismerősnek tűnt, és amikor beugrott honnan kis híján elájultam. Abban a sárga mappában volt róla egy fénykép, amit apa mutatott korábban.

- Tűnjünk el! – pattantam fel. Megfogtam a karját, és magam után rángattam.

- Mi az? Ismered? – kérdezte értetlenül. Megtorpant, és választ várt tőlem. – Nem megyek sehova, amíg, el nem mondod, mi a fene folyik itt! – makacsul összefont karokkal nézett rám.

- Erre nincs időnk – megint megragadtam, és az akarata ellenére vonszoltam kifelé. Folyamatosan a nevemet szajkózta, de nem foglalkoztam vele. Az elsődleges cél, hogy kijussunk innen, a többivel ráérünk még később is törődni.

Az egyik sarkon váratlanul berántottak. Rögtön bekapcsoltak az élet fenntartó ösztöneim, és előre csaptam. Nyögést hallottam, majd felemelkedve gyönyörű kék szempár kapcsolódott az én barnámba.  Carolinet is közelebb húzta, és az ujját a szája elé téve jelezte, hogy maradjunk csendben. A saját pihegésemen kívül csak a fel-alá sétálgató emberek olykor vidám kacaja hallatszott. A nyomunkban levő ballonkabátos alig pár centire tőlünk rohant el, és ha kinyújtom a kezem meg is bírtam volna érinteni.

- Mielőtt leordítanád a fejemet, elárulom, hogy ha nem követlek, most nagy szarban lennétek! – előzte meg a kifakadásomat.

- Olyan édes… - olvadozott mellettem Caroline. – Ugye nem akarsz haragudni rá? – bökött meg a könyökével. A középső ujjammal megvakartam az orromat kinyilvánítva a véleményemet.

- Az is meg lesz, Pindurka! – kacsintott rám a barátom. – Na, húzzunk el! – fogta meg a kezemet. – Nem vagytok éhesek? Van a közelben egy fasza kis kajálda, és még ilyenkor is adnak reggelit – Caroline olyan hevesen bólogatott, mint a dekorációs kutyus a hátsó ülésen.

Igaz ma még nem ettem semmit, de nem is igazán kívántam a kaját. Égett a gyomrom, így megelégedtem az epres turmixszal. A barátnőm egész végig nyál csorgatva csüngött Andy szavain, aki nagyjából felvázolta, miért is veszélyes egyedül mászkálnom. Részben igazat adtam neki, de a másik oldalról borzasztóan vágytam az elvesztett szabadságomra. Hiányzott a régi életem, mikor még semmi gondom nem volt, és csak a pillanatok nyújtotta apró csodák léteztek. Szerettem volna, ha minden rendbe hozható lenne egyetlen varázspálcaintéssel, de persze ilyen csak a mesékben van. Nem vagyok királylány, a sárkányok sem falnak fel hős lovagokat, és természetesen Andersen halott, így az álmoknak örökre vége, a Túl az Óperencián pedig elbukott.

- Én szívesen szülnék neked gyerekeket – folytatta az idétlen locsogását.

- Kösz Caroline, ez rendes tőled, de egyelőre nem engedhetem meg magamnak az apaság nyújtotta örömöket – kedvesen mosolygott rá, viszont a hangjából átjött a szomorúság, amit a sajgó lelke okozott. Tényleg ennyit jelentene a számára a csöppség, aki a szívem alatt növekszik? Itt lenne az ideje, hogy félre dobjam az önzőségemet, és megtegyem azt, amihez cseppet sem fűlik a fogam. Sokszor mások boldogsága fontosabb a mienknél, ezt már hallottam párszor, ám csak most kezdtem el megérteni.

- Ígérj meg valamit! – szólaltam meg hosszú percek óta először. – Felneveled a kicsit, ha valami történik velem – nem szakítottam meg a szemkontaktust. Szörnyen rossz előérzetem támadt, ami befészkelődött az agyam hátsó zugába, és erősen kapaszkodott belém.

- Mi a baj, kicsim? – aggódva nézett rám. Carolinennak pedig végre sikerült felhívnom a figyelmét, és úgy bámult rám, mintha megbolondultam volna.

- Csak ígérd meg! – nem tágítottam. Biztosra akartam menni, hogy ha én már nem leszek, akkor ő fog vigyázni rá, és megóvja a sötétségben rejtőzködő félelmetes árnyaktól.

- Rendben – bólintott. Látta rajtam, hogy mennyit jelent ez nekem, szóval bele egyezett.

- Köszönöm – a lelkemet nyomó szikla egy része arrébb gördült, és újra fellélegezhettem.

Jó két órával később az apám irodájában ültem Andy társaságában. (A barátnőmet nehezen ráztuk le, de sikerült lekenyerezni az első sorba szóló jegyekkel a következő koncertjükre. Igazából egyikünk sem akarta bele keverni semmi az életét veszélyeztető szituációba, szóval így találtuk helyesnek.) Mindketten a fejem felett beszéltek, mintha én magam ott sem lennék. Különféle terveket szőttek, hogy mi lenne az a megoldás, amivel megóvhatnának. Apa felhívta Vincentet, és úgy döntöttek elterelő hadműveletre van szükség. A legfontosabb rész az, hogy bizonyos időre eltűnök New Orleansből, és addig ők megtisztítják a várost a káros egyénektől, akik rám vadásznak. Andy azzal az ötlettel állt elő miszerint, ha a szemük előtt vagyok, akkor nem fognak észrevenni. Röviden összefoglalva arra lyukadt ki, hogy Los Angelesbe kellene utaznom velük. Kezdtem bele fáradni az egészbe, így inkább leléptem fáradtságra hivatkozva.

A szobámban az ágyon fekve bámultam a plafont, miközben zsongott a fejem a különböző gondolatoktól. Korgott a gyomrom az éhségtől, de háttérbe szorítottam, mert úgy éreztem jelenleg semmi se menne le úgy torkomon, hogy ne látnám viszont a wc kagylóban. Bedugtam a fülemet, és reméltem a zene segít rajtam, ha más nem legalább elaludnom, amit lehetetlenségnek tartottam. Csukott szemmel simogattam a vastag hegeket a karomon, és rettentően ráviszketett a kezem, hogy újra felszakítsam a régi sebeket. Andy biztosan kiverné miatta a balhét, de engem megnyugtatna. Saját magammal viaskodtam, és furcsa kép (inkább film) úszott be a rengeteg rém vízió közé. Egy kislányt láttam, aki az apukájával játszik vidáman. Borzasztóan hasonlított rám, az én barna szemeimet örökölte, és fekete hullámos tincsek ölelték körbe az arcát. Macikkal kivarrt rózsaszín ruhácskát viselt, a hajában színben hozzá illő selyem szalag. A pici tekintete váratlanul a távolba révedt, majd mosolyra húzódott a szája. „Gyere te is anya, hárman sokkal jobb!” És ekkor mintegy külső szemlélőként megpillantottam saját magamat összefont karokkal alig pár évvel idősebb kivitelben. Csak nem a jövőbe csöppentem? Vajon ez a valóság vagy csak a képzeletem űz velem tréfát? Nem voltam benne biztos, de valahogy békével töltötte el a lelkem, ez az idilli családi pillanat.

25. rész

 - Kisbabánk lesz? - olyan szemekkel nézett rám mintha most közöltem volna, hogy nem létezik a Mikulás.

- Azt hiszem… - nem szabad sírni, most nem. A könnyeimet későbbre kell tartogatnom, mert lesz bőven alkalmam engedni az érzelmeknek.

- Nos, Heaven, ha készen állsz, fáradj át a másik vizsgálóba! – intett Beckynek, aki kötelesség tudóan már mutatta is az utat.

Az ultrahang felvétel minden kétségemet kizárta. Dr. Chen felvázolta a lehetőségeket, ha esetleg nem szeretném megtartani a babát. Abortusz vagy örökbe fogadás, amihez prospektusokat is kaptam. Szeptember 22-ére állapította meg a szülés dátumát, és azt mondta, van időm gondolkodni mihez kezdjek, de három hét múlva szeretne viszont látni. Adott néhány jó tanácsot a rosszullétekre, és egy rakat receptet terhességi vitaminokra. Azt tanácsolta beszéljek a kezelő orvosommal, hogy milyen gyógyszereket tanácsos szednem az asztmám miatt. Rendes volt velem, és a korábbi viselkedését mélyen eltemette. Persze a búcsúzáskor még odavetette, hogy ha Andynek bármikor szüksége van egy kis Batman csevejre szívesen veszi. Megköszöntem a segítségét. Kábultan sétáltam ki a papírokkal a kezemben.

- Hé, kicsim jól vagy? – vont ölelésbe, mikor kiértem.

- Nem – ráztam meg a fejemet. A mellkasához dörgölőztem és végre utat engedtem a könnyeimnek.

- Ismerek egy jó cukrászdát a környéken, mit szólsz hozzá? – próbált jó kedvre deríteni. Megsimogatta a hajamat.

- Szerinted öt éves vagyok, akit meg lehet vesztegetni pár szem cukorkával? – néztem rá könnyes szemekkel.

- Miért nem szeretnél sütit? – ha, gügyögni kezd, tuti kiverem a hisztit. Igen mindketten hibásak vagyunk, de per pillanat úgy érezem, kijár a durcás királynő szerep.

- De igen – könnyen feladtam az ellenállásom, és picit ostoroztam is magam miatta.

A cupcakek mellett döntöttem. Öt különfélét választottam ki, és a tálca kíséretében leültünk a legtávolabbi sarokba. Ő csak egy kávét kért, és elég csendes maradt. Nem is igazán tudtam mivel indítsam a beszélgetést.

- Mihez fogunk kezdeni? – nyögtem ki tíz perc és három mennyei édesség után.

- Mit szólnál hozzá, ha felnevelnénk? – az ujjaival a csésze peremén körözött. Erősen szuggeráltam, hogy leolvassak valamit az arcáról, de kiszámíthatalannak tűnt.

- És, ha odaadnánk Brangelináéknak? – ha ideges vagyok még szarabb poénokat lövök be, mint máskor.

- Azt olvastam fekete babát keresnek a kis Zahara mellé, szóval bukta – elmosolyodott, ami jó jel. – Más ötlet?

- Lerakjuk a küszöbük elé, és egy levélben azt írjuk, hogy a kicsi albínó – már nem bírtam komolyan venni és kis híján pukkadtam a nevetéstől.

- Hm… egész jó – bólogatott. – És mit szólnál ahhoz, ha mi nevelnénk fel? – ismételte meg a kérdést mellőzve az előbbi oldott hangulatot.

- Drágaságom, nézzünk szembe a cudar valósággal – sóhajtottam. – Alig múltam 18 éves, az idegeim elég labilisak és még gimibe járok. Neked pedig most indul be a karriered, amiről álmodtál. Mikor jutna időnk a pelenkázásra meg a többi szarságra? Túl korai ez az egész, plusz akkor meg sem említem az anyagi vonzatok. Napokig sorolhatnám az ellenérveket, és nem hiszem, hogy bármi pozitívet is fel tudnék hozni, hogy miért is tartsuk meg a csöppséget – nehezen öntöttem szavakba a bennem felmerülő kétségeket. Igyekeztem száműzni azt a csúf gondolatot, hogy esetleg most mondtam ki a halálos ítéletet a kapcsolatunkra. Jézusom, és ha emiatt fogunk szakítani, az én csökönyösségem végett? Lehet, hülye picsának tűnök, de muszáj reálisnak lennem. – Mint mondtam korábban is, később újra bele vághatunk, ha nem jön közbe semmi.

- Rendben, tegyük fel, hogy úgy döntünk abortuszra mész, amit előre leszegezek, hogy rettentően ellenzek. Mi lesz akkor? Tovább bírnál élni azzal a ténnyel, hogy megölted a meg nem született kisbabánkat?  Hát esélyt sem akarsz adni neki, hogy egy szerető családba nőhessen fel?– a hangja hidegül csengett, és késszúrásként nyilallt a szívembe. Lényegében az egész terhet az én vállamra helyezte, és bűntudatra törekedett. Hirtelen az összes levegő bent rekedt a tüdőmbe, és úgy éreztem képtelen kiszabadulni.

- Ez kegyetlen volt! – ennyit sikerült nagy nehezen kinyögnöm. Durván hátra löktem a székemet, és felpattantam. Próbált utánam kapni, de ellöktem a kezét. – Hozzám ne merj érni, megértetted? – üvöltöttem elnyomva a halk sípolást, ami előtört belőlem.

- Pindurka… - sápadtan nézett rám. – nem akarom, hogy azt hidd, én vagyok a rossz ember, csak…

- Nem érdekel! – szakítottam félbe. A táskámba nyúltam és lecsaptam az asztalra egy 20 dollárost, majd kirohantam a cukrászdából.  Autóval nyilvánvaló okokból nem mehetek el, taxit nem láttam a környéken, így maradt a futás.

Az elmosódó épületeket halvány foltokban érzékeltem, és nem törődtem az oxigénért áhítozó tüdőmmel. Abban reménykedtem, hogy elmenekülhetek a problémáim elől, de persze a tervem kudarcot vallott. A rám törő hányinger állított meg a park kellős közepén. A legközelebbi bokorba ürítettem a gyomrom tartalmát, és a mennyei sütiktől rövid időn belül elbúcsúztam. Hosszas percekkel később álltam fel kiszáradt torokkal, erősen remegve. Körül néztem és a hatalmas fehérség egyáltalán nem nyugtatott meg. A szállingózó hópelyhek a ruhámra tapadtak.  Úgy éreztem senki és semmi nem szabadíthat meg a rám törő már olyan jól ismert sötétségtől. A következő hullám is váratlanul tört rám.

- Hé, kislány minden rendben? – idegen hangra rezzentem össze a hátam mögött. Felegyenesedve egy fekete ballonkabátos férfival néztem szembe.

- Pindurka! – a távolból Andy alakja rajzolódott ki. Legbelül tudtam, hogy utánam fog jönni.

- Köszönöm most már meg leszek – biccentettem az ismeretlen felé.

- Remek, akkor indulhatunk – ragadta meg a karomat durván. Az önvédelmi ösztöneim azonnal működésbe léptek, és oda mértem támadást, ahol a legsúlyosabb csapást vitelezhetem ki. Tiszta erőből tökön térdeltem. A hatás nem maradt el. Ordítva kapott a nemesebbik testrészéhez, és ami a legfontosabb sikeresen kizökkentettem az előbbi mozdulatából. Kihasználtam az alkalmat még mielőtt újból utánam kaphatna, és a barátom felé szaladtam. Szabályosan becsapódva robbantam a karjaiba. Úgy ölelt, és csókolt mintha ezer éve nem találkoztunk volna. Semmi baj nem történhet, hiszen itt van, hogy megvédjen a gonosztól.

- Ki ez? – bökött a fejével a görnyedt férfira.

- Fogalmam sincs – nem engedtem el és úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba. A nadrágja övébe nyúlva előhúzta az apámtól kapott revolvert. Basszus, ezt vajon mindig magával hordja? Nem számít, ráérek később is rákérdezni.

- Kinek dolgozol? – csőre töltötte és rászegezte a fegyvert. A férfi felállt fájdalommal az arcán, lángoló tekintettel nézett farkasszemet vele. Rettegtem, hogy mi van, ha Andy ebben a pillanatban válik gyilkossá. Nem túl régen ugyanezt a szituációt éltük át, csak akkor az én kezemben volt a halál angyal szerepe. Nem juttatathatom rács mögé, mert engem védelmezett. A gyerekem nem nőhet fel apa nélkül… Most először gondoltam a kicsire, és ez erőt adott, új célt tűzött ki a számomra. Sokszor azt mondják, a veszély sok mindenre sarkallhat minket, de emellett ráébreszthet arra, hogy mi a fontos a számunkra.

- Wilkinsnek – nyögte ki összeszorított fogakkal.

- Követted? – a pasim teljesen megváltozott. Az izmai megfeszültek, a balja ökölbe szorítva. Éreztem a szívverését a kezem alatt, és durva ritmust vert. A gyönyörű kék szemeiben vadság tükröződött vissza. – Válaszolj, baszd meg, vagy szétlövöm a lábad! – a hangjában cseppnyi könyörület nem maradt.

 - Már régóta a nyomában vagyok! – enyhe rémületet láttam rajta. – Vérdíjat tűztek ki a fejére, a pénz meg jól fog jönni – úgy beszélt rólam, mintha csak egy beváltandó lottószelvény lennék. Megütötte a főnyereményt, szóval kérem, fáradjon a kasszához, és vegye át a milliókat. Hát, tényleg ennyit érne egy ember élete? Ide jutottunk a XXI. századra, gratulálunk világ!

- Ugye nem ölöd meg? Nem alacsonyodhatsz le az ő szintjére! – fordultam a barátom felé.

- Sokkal jobbat tudok, annál! – morbid mosoly költözött az arcára. – Fogd meg kicsim, és ne lankadjon a figyelmed! – nyomta a kezembe a pisztolyt.

- Mit akarsz csinálni? – félve kérdeztem. A hideg fém érintése megbizsergette az egész bensőmet, gonosz gondolatokat ültetett belém.

- Csak elszórakozok vele, te pedig addig felhívod az apádat! – megpuszilta a homlokomat.

- Andy… - nem is igazán tudtam mivel tartsam vissza.

- Nyugi, kicsim nem lesz semmi baj! – kisimította az olvadt hótól nedves tincseimet az arcomból. – Elhiszed, nekem igaz? – lassan bólintottam. Bíznom kell benne…

Lényegében félholtra verte a pasast. Nem sokkal utána megjelent apa két markos férfi kíséretében, és bezsuppolták a fekete Land Roverbe. Ketten maradtunk a vércseppekkel beszennyezett fehér kitaposott ösvényen. Csak bámultam a helyes pofiját, és vártam, hogy kimondja azokat a szavakat, amik ismét utat nyitnak a szívembe. Rágyújtott, és a hajába túrt. Ideges, ezt rögtön leszűrtem róla.

- Ne haragudj, a korábbiak miatt! Természetesen nem csak az én döntésem, hanem a tiéd is. Ha nem szeretnéd megtartani abban is támogatlak majd… - kifújta a füstöt. – Ha pedig meg szülöd, együtt felneveljük, és ennyi az egész. Nem kell aggódnod semmi miatt, nem tudsz olyat tenni, amitől megutálnálak –a kis beszéde meghatott (nem hozta fel az iménti erőszakhullámot, szóval én sem fogom felemlegetni).

- Biztos vagy benne? Annyi minden történhet… - számtalan forgatókönyv futott át rajtam. Egy kapcsolatban olyan sok dolog elromolhat, és ha ez nem lenne elég, a fájdalom akár meg is ölhet, ha nem vagy elég erős a tovább lépéshez. A csalódás örökre tönkre tehet, ha nem zárod el jó mélyen magadban. Persze van esély a gyógyuláshoz, és az újra kezdéshez, de tudni fogod, hogy semmi nem lesz ugyanaz, mint régen. Vegyük Nova példáját, aki a mai napig nem heverte ki a szakítást, és képtelen folytatni, az immáron viszonzatlan szerelem csapdájába esve. Könnyű elbaszni, de sokszor elég az, ha feladod a büszkeséged, és hagyod, hogy sodorjon az áramlat.

- Szeretnéd, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek? – megfogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. A gyomromban a pillangók vad táncot jártak, a szívem a torkomban remegett, az egész bensőm tűzben égett. Bólintottam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.

- Mit szólsz ahhoz, hogy ha ebben a szent pillanatban örök hűséget esküdnék neked?

- Úgy érted, ez most egy burkolt leánykérés? – vontam fel a szemöldököm mosolyogva.

- Az még túl korai – vigyorodott el ő is. Mert az, hogy gyerekünk lesz nem az, mi? – de azért valamit megérdemelsz, amivel megpecsételjük a fogadalmat.

- Mondjuk egy csókot? – rebegtettem csábosan a pilláimat.

- Kezdetnek – felpipiskedtem, hogy az ajkaink összeolvadhassanak. A tarkóján simogattam az egészen rövid tincseit, ő a hüvelykujjával az arcomat cirógatta. Igazi filmbe illő romantikus jelenetet adtunk elő, ráadásul a háttér is mesésesen illik a képbe. Azt kívántam, bárcsak valaki lefényképezne most minket. A rosszabb napjaimon csak elő venném a fotót, és ránézve emlékeztetőül szolgálna, miért is nem adhatom fel a harcomat. – Szeretlek, Pindurka.

- Én is szeretlek – leheltem az ajkaira.

- Menjünk haza, mielőtt megfázol – összébb húzta a kabátomat, és megigazította a lila kötött sálamat.

- Rendben – biccentettem. A kezem az övébe csúsztattam, hogy bárki láthassa, egymáshoz tartozunk. Nem, mintha dicsekedni akarnék… oké, hagyjuk a hazugságokat! Kibaszott nagy büszkeséggel tölt el, hogy ilyen fantasztikus pasim van, és végre én is megmutathatom a nagy világnak, hogy igen is megérdemlem a boldogságot.

Hazafelé menet megálltunk a legközelebbi ékszerbolt előtt. Próbáltam lebeszélni róla, hogy bármit is vegyen nekem, de meginoghatatlan maradt. Egy medált választott három apró jelképes motívummal (hit, remény, szeretet).  A kereszt, azt szimbolizálja, hogy higgy önmagadban. A horgony, a remény, amit soha nem adhatsz fel. A szív, pedig azt, hogy örökké a szívemben leszel. Ezt a magyarázatot mellékelte, miközben kioldotta a kulcsos láncot, és rácsúsztatta az új jelképes bizonyítékát a hűségének. Ha, már ő így döntött, akkor én sem maradhattam el az ajándékozásban, plusz lógtam a születésnapi meglepetéssel is (Meredithnek hála összespóroltam néhány dollárt). Platinából készült vonal mintás gyűrűt választottam. Természetesen visszakozott, de azt mondtam, ha nem fogadja el szuperragasztóval rögzítem az ujjára, és akkor jó ideig nem tud megszabadulni tőle, ha tetszik, ha nem. Igazából szerintem sértem a férfiúi önbecsülését, hogy lányként rá költök, de én szeretem viszonozni az ajándékokat, szóval muszáj lesz lenyelnie a véleményét. Köszönömöt rebegett, majd elégedetten távoztunk.

A lakásukba érve ledobáltam a ruháimat, majd meleg vizet engedtem a kádba. Becsalogattam őt is, habár kicsit szűkösen fértünk el a hosszú lábai miatt, de megoldottuk. A kölcsönös simogatás oda-vissza működött. Oké bevallom, szex mániás vagyok, viszont legalább az vigasztal, hogy neki sem kell hosszasan könyörögnöm. Én felizgultam, és az ő álló farka is arról tanúskodott, mi fog következni. Teljesen pucéran kiosontunk a fürdőből, majd gyorsan becsusszantunk a takaró alá.

- Szerintem jó anya leszel – mondta miközben a hasamon írt le apró köröket az ujjaival.

- Miből gondolod? És, honnan veszed, hogy meg fogom tartani? – még mindig tanácstalan vagyok, ez ügyben, hiába volt egy fellángolásom korábban.

- Puszta megérzés – vonta meg mosolyogva a vállát. Pozitúrát váltva kerültem fölé, a lábaimat szétvetve lovagló pózban. A melleimet kényeztette, a bimbóm pedig azonnal reagált az érintésére. – Csak nem beindultál? – vigyorgott.

- Fogd be, és dugjunk! – előre hajolva megcsókoltam. Rövidesen átadtuk magunkat a gyönyörnek, amit csak két igazán szerelmes szív nyújthat egy másiknak. 

24. rész

Van annál égőbb, mint a helyi gyógyszertárban a pasiddal a terhességi tesztek között válogatni? Mi a jó francnak dobnak ennyit a piacra? Az összes 100%-os eredményt ígért, különféle csomagolásban, olykor idiótán vigyorgó lányok képével feldobva a terméket. Semmi vicces nincs abban, ha a tinédzseréveid végén esetleg gyermeket vársz, ezek meg a pofámba röhögnek. Felháborító!

- Pindurkám tampont is nézünk? – természetesen a pasim roppant szórakoztatónak találta a helyzetet. Egy öt éves lelkesedésével elbagatelizálta az egészet. Nekem csak még inkább kavargott a gyomrom. Tök cuki komolyan, hogy igyekszik felvidítani, de per pillanat nem találom az élet napos oldalát. – Vagy óvszert szeretnél? – mutatott balra a szintén kecsegtető polc felé.

- Azzal már feltételezhetőleg elkéstünk! – mondtam pókerarccal.

- Ez a szívemig hatolt drágám! – kapott oda színészien eljátszva, mintha valóban fizikai gyötrelmet okoztam volna a szavaimmal.

- Bocsi, de jelenleg a szarkazmus nagyon dominál bennem – dörzsöltem meg fáradtan az arcomat.

- Semmi baj – átkarolta a vállam. Kikapott egy random tesztet és az orrom alá nyomta. – Mit szólsz ehhez? Garantált eredmény két perc alatt – olvasta az öles betűket.

- Szerintem tök mindegy, nem igazán érzékelem a különbséget a többi meg ez között – biccentettem oldalra a fejem, mint aki borzasztóan koncentrál a sablonos szövegre.

- Azért viszünk ebből is – kapott le a másik polcról két csomag tizenkettes gumit. Felvont szemöldökkel néztem rá. – Sosem árt, ha van otthon, plusz az önbizalmam az egeket veri – mosolygott. Nem adta fel, hogy a személyes bohócomként viselkedjen, amit őszintén díjaztam.

Az idős durván dauerolt hajú hölgy, rosszalló pillantásokkal méltatott minket, mikor meglátta mit pakoltunk ki a kosarunkból. A bogárszeme a vastag szódásszifon lencséknek hála a triplájára kerekedett. Szerintem magában mormolta az ördögűző szertartást, hogy Isten óvjon minket a paráználkodástól.

- Első a biztonság, igaz Pindurka? – csípett a fenekembe vigyorogva.

- A kis lány elmúlt már 18? – vizslatott engem fürkészően, mintha csak a vesémbe láthatna.

- Esetleg megmutassam a személyi igazolványomat? – kérdeztem vissza gúnyosan. Utálom a kotnyeles vénasszonyokat, akik úgy érzik, bele pusztulnak, ha valamiről nem fejthetik ki a véleményüket. – Vagy írásos engedély szükséges a gumi vásárlásához? – folytattam egyre dühösebben.

- A mai fiatalok egyre szemtelenebbek – morogta a bajsza alatt alig mozgó ajkakkal. Ilyen tehetséggel simán elmehetne hasbeszélő babákkal játszani a közeli cirkuszba. – 30 dollár 25 cent lesz, ha mást nem óhajtanak.

- Síkosítót ne vigyünk? – nézett rám levakarhatatlan mosollyal a barátom. Ő borzasztóan élvezte a műsort. – Úgy emlékszem a múltkor mindkét flakonnal elfogyott – a banya úgy festett, mint aki bármelyik másodpercben gutaütést kapna az ilyen alpári stílustól.

- Majd megoldjuk – böktem oldalba a könyökömmel.

- 30 dollár 25 cent – ismételte meg cicegve. Andy elővette a pénzt és az utolsó fillérig leszámolta. – Az Isten óvjon titeket! – vetett keresztet.

- Ne aggódjon, az istene már rég nagy ívben szarik ránk! – vágtam vissza dühösen.

- Ő mindannyiunkra vigyáz fentről, még a hitetlenekre is – higgadt maradt. A vallási fanatikus öregek a legrosszabbak, mert mondhatsz akármit meginoghatatlanok az általuk igaznak vélt tanok.

- Oh, igazán? És hol volt, mikor az anyámat lelőtték? Soha nem ártott senkinek, még is meghalt. Mit csinált akkor, hm? Elárulom én magának, a nagy büdös lófaszt se, mert nem érdekelte és ne próbálja meg nekem bemagyarázni, hogy igen, mert az egy kibaszott hazugság! – szabályosan üvöltöztem vele. Emlékszem anno az intézetben Mrs. Lockhart az egyik terapeuta szintén kereszténységet gyakorolt, és folyton azt mondogatta nekem: „Minden okkal történik, kedvesem! Istennek céljai vannak veled, és az édesanyád nem hiábavalóan jutott a mennyekbe”. Ugyanígy kifakadtam, mint most. Faszság az egész, mert a jó embereknek nem szabadna, így végezniük…

- Gyere, menjünk kicsim! – fogta meg a karomat Andy. Az egész testemben remegtem, és a legszívesebben addig ráznám a vén csotrogányt, míg be nem ismeri, hogy téved.

- Őszinte részvétem a veszteséged miatt – hajtott fejet tisztelettudóan előttem.

- Köszönöm szépen, de nincs szükségem a sajnálatára! – felkaptam a papírzacskót, és kivágtattam a patikából.

A falnak támaszkodva próbáltam elkapni a megfelelő ritmust a légzésemet illetően. Irina mutatott néhány mutatványt, hogyan nyugodjak meg, de jelenleg nem használt a számolj háromig és befúj, kifúj dolog. Tudom, hogy kontrollt kellene gyakorolnom a dühömön, de piszkosul nehéz. Legszívesebben úgy bele öklöznék a beton falba, hogy darabokra törjön a kezem, na az segítene megnyugodnom. Fekete pöttyök táncoltak a szemem előtt, és ha Andy nem nyúl utánam szoros kapcsolatba kerülök a fagyott járdával. Bele karolva tettem meg az utat a Mustangig. Ha nem lenne mellettem már rég feladtam volna a harcot…

Bezárkóztam a wc-be, és alaposan áttanulmányoztam a használati útmutatót. Felhajtottam a drága ruhámat, és lehuppantam az ülőkére. „Csak tartsa a vizelet sugárba a csíkot, majd várja meg a pityegést.” Na, sikeresen lepisiltem a kezemet! Fúj! Megmostam a praclijaimat, a tesztet pedig a mosdókagyló szélére helyeztem. Soha életemben nem rágtam a körmömet, de most erős késztetést éreztem rá. Egy örökkévalóságnak tűnt az a két perc, mire felhangzott a két éles sípolás. Negatív lett. A lelkemről hatalmas kő zuhant le, és újra rendesen kaptam levegőt.

- Nem vagyok terhes – mondtam kilépve az ajtón.

- Oh, igazán? – ellökte magát a faltól. Csalódottnak látszódott.

- Ennyire vágytál rá? – mellé léptem és megsimogattam az arcát. – Később próbálkozhatnánk, ha szeretnéd… - haboztam picit. – úgy értem pár év múlva, mikor elég idős leszek hozzá.  

- Ühüm, persze – biccentett, de közben nem is engem nézett. – Szerintem, akkor is kórházba kellene menned, hogy kiderítsék, mi okozza a rosszulléteket.

- Nincs rá semmi szükség, el fog múlni… - a táskámból kivettem a cigis dobozomat. Rágyújtottam és félre fújtam a füstöt.

- És, ha valami komolyabb bajod van? – az aggódó énje azonnal működésbe lépett. Megfogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett. – Csak néhány vizsgálat, ennyi az egész. Tudom, mennyire utálod, de megteszed a kedvemért, igaz? – olyan szépen kérte, hogy az agyam hiába tiltakozott vehemensen, a szám igennel felelt. – Köszönöm, Pindurka.

- Csak ígérd meg, hogy nem mozdulsz el mellőlem – elnyomtam a cigit.

- Soha, semmi pénzért kicsim – megcsókolt. – Éhes vagy? Rendeljek valamit?

- Nem köszi, a gyomrom még mindig vacakol – lehuppantam a tévé elé. – Ellenben ha van valami rágcsa, azt szívesen venném – pofátlanul hagytam, hogy kiszolgáljon. Míg a konyhában mutatott, én a csatornák között szörföztem. Anya utálta, mikor ezt csináltam, mert szerinte képtelenség követni a különféle adásokat, és a legtöbbször ezért esett rám az esti film kiválasztása. A horrortól a frász kerülgette, holott ő kettőben is főszerepet játszott (A véres holdban, és a Boszorkányok éjfél utánban), így maradt a romantikus kategória vagy valami vígjáték. Oh, azok a régi szép idők! Mintha csak valaki olvasott volna a gondolataimban, ugyanis a Fox-on a már említett Véres holdat adták. A történet rém sablon, de ez engem sosem zavart. Elfészkelődtem, és magamra húztam a takarót. Megmelengette a szívemet, hogy újra láthattam, még ha hiú ábránd is az egész.

- Ő az anyukád? – tért vissza a barátom. Két tálat tartott a kezében, az egyikben enyhén gőzölgő popcorn (frissen a mikróból), a másikban hullámos chips. – Gyönyörű asszony volt – lepakolt az asztalra, majd mellém kucorodott, ami tekintve a hosszú lábait nem könnyű feladat.

- Mindenki azt mondta, hogy borzasztóan hasonlítunk – letöröltem a kósza könnycseppet.

- Igen valóban – elmosolyodott. Átkarolta a vállamat, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem a fejemet a mellkasára hajtva. Már nem érdekelt a nasi többé. Ráfüggtem a képernyőn történő eseményekre, és megnyugtatott, hogy legalább a filmek megőrizték őt nekem. Ilyen szempontból szerencsésnek tudhatom magamat, hiszen elég csak betennem egy dvd-t vagy online megkeresni, és újra itt van, úgy ahogy emlékszem rá. Azt kívántam bárcsak kitörölhetném azt a pillanatot, amikor a hullaházban feküdt a hideg fém asztalon. Talán, ha számtalanszor újra meg újra nézem, a digitális világ segít eltörölni a rémképeket. Végül ezt tantrázva aludtam el a kanapén.

 - Pindurka ébresztő itt az ideje suliba menni! – a hangja kúszott be az álmomba. Nem nyitottam ki a szemem, csak makacsul átfordultam a másik oldalamra.

- Hagyj, nincs kedvem! – húztam a fejemre a takarót. Valamikor az este átcipelt az ágyába, így most itt lelt a reggel. – Baszogass mást! – morogtam.

- Nem lehet drágaságom, mert az megcsalásnak számít! – a rugók és a matrac hullámzásából megállapítottam, hogy mellém mászott. A megérzéseim azt sugallták valami aljas húzásra készül. Nem tévedtem, ugyanis a következő percben már az oldalamat csikizte. Visítottam, mint egy kis malac.

- Miért zaklatod Pindurkát szombaton? – jelent meg az ajtóban a boxer gatyás Ashley. A haja a szélrózsa minden irányába állt, a baljában bögre. A borotválkozásig még nem jutott el, amiről az alig negyed millis borosta árulkodott. – Ez még tőled is kegyetlen seggfej! – csóválta meg a fejét.

- Oh, te rohadék! – bosszúból bele csíptem. – Most ezt miért kellett?

- Jó heccnek tűnt! – vigyorgott teli szájjal. – Csináltam neked reggelit, ez megfelel béke ajánlatnak? – a boci kék szemeinek nehéz ellen állni.

- Attól függ mit készítettel! – keresztbe font karokkal játszottam tovább a durci szerepet.

- Gofrit – kacsintott rám.

- Szerencséd van! – felkeltemben azért még bele bokszoltam a vállába.

A kaja meg a dupla adag kávé után lezuhanyoztam, és bár húztam a számat, de betartottam az ígéretemet. A nála felejtett göncökből kiválogattam a kedvenc rózsaszín pulóverem meg egy enyhén koptatott farmert. Megfésülködtem feldobtam némi sminket, és indulhattunk is. A múltkorival ellentétben most alig néhány beteg lézengett a váróban. Kitöltöttem a recepción kapott papírokat, ami után nem maradt más dolgunk, mint várni. Kb. fél óra múlva egy duci nővérke szólította a nevemet. Andy megpuszilt, és azt mondta nem lesz semmi baj. Komolyan el akartam neki hinni, de egy aprócska hang a fejemben gonoszul suttogta az ellenkezőjét.

- Nem vagyok terhes – kezdtem bele miután felmásztam a vizsgáló asztalra. A ráterített huzat idegesítően csúszkált a fenekem alatt, a fertőtlenítő szag csípte az orromat, és meg sem említem, hogy a frász kerülget az egész helytől.

- Oh, rögtön a közepébe ez tetszik – vigyorgott a 30 körüli pufók ázsiai doktornő. Ha, én alacsony vagyok, akkor ő törpeségben szenved. A bubi frizurája előnytelenül fonta körbe az arcát, a strassz köves piros szemüveg külön rontotta az összképet. Mindezek mellett meg kapja tőlem a szimpatikus kitüntetést. – Nos… - a csíptetős tábláról puskázott. – Heaven szólíthatlak, így igaz? – bólintottam. – Mi a panaszod? – röviden felvázoltam. – Rendben kezdetnek vért és vizeletet veszünk, aztán meg látjuk, mit hoznak az eredmények.  

- Meg sem vizsgál? – vontam fel a szemöldököm kérdőn.

- Az egyelőre nem szükséges – legyintett. Felkelt, és odaintette a fehér ruhás nővérkét. – Becky megcsinálja a dolgokat, és ha végeztetek utána kimehetsz. Gondolom szívesebben vagy kint, mint itt bent – kacsintott rám. – Bevallom neked, én is utálom a kórházakat – súgta a fülembe.

- De, hát maga itt dolgozik – hűltem el.

- Ja, csillagom, mindenkinek meg van a keresztje! – megveregette a combomat. OKÉ! Ezt inkább jobb nem kommentálni. Kisétált és a helyet a megszólalásig rá hasonlító Becky vette át. Tűfóbiám van kb. kiskorom óta, ezért jobbnak láttam halkan dudorászni és oda sem nézni, míg levette a kellő mennyiséget. Hál isten a nehezén túl vagyok sóhajtottam, de nem számítottam arra, hogy milyen nehéz lényegében parancsra pisilni. Öt megfeszítésekkel teli perc után is üresen szorongattam a műanyag poharat, na ekkor kukkantott be a drága Becky. Felajánlotta, hogy szívesen megkatéterez, ez szinte azonnal segített a hólyagomon és megindította a sárga vízesést. A kezébe nyomtam és szabályosan kisprinteltem a vizsgálóból.

- Szívjunk el egy cigit! – rángattam fel ültéből a pasimat. Meglepetten bámult rám, mintha megőrültem volna. – Nyugi semmi bajom, csak kell a friss levegő! – vágtam rá szórakozottan.

- Mit mondtak? – visszacsúsztatta a zsebébe a mobilját.

- Még várunk az eredményekre – hadartam el, majd megcéloztam a bejárati ajtót.

Jó húsz perccel később jelent meg Becky hatalmas vigyorral az arcán. Különös módon mindkettőnket behívott egy másik szobába. A Dr. Tachibana Chen feliratból megállapítottam, hogy ez a külön irodája lehet. Jézusom remélem, nem rákom van, vagy valami komoly halálos betegségem, ami megigényli a diszkréciót. Nehezen üldöztem el a fejemben sorra felbukkanó rémképeket, az esetleges végkimenettel kapcsolatban.

-Ő a barátod? – kérdezte, miután leültünk a szépen faragott fa székekre. Bólintottam. – Dr. Chen vagyok – nyújtott neki kezet. Most vettem észre a rémisztően csicsás neon pink körmeit. Juj, ez a nő súlyos stílustanácsadásra szorul.

- Andy Biersack – viszonozta a gesztust illedelmesen.

- Hé, csak nem te is Batmanért rajongsz? – szúrta ki a bal karján a tetoválást.

- A legkirályabb szuperhős – mosolyodott el. Látszott rajta mennyire örül, hogy rokonlélekre talált. Én csak a fejemet csóváltam, de nem szóltam semmit.

- Képzeld a múltkori találkozón egyedi relikviák kerültek a kalapács alá. Potom 10.000 dollárért hozzá jutottam az első kiadáshoz – büszkén mutatta meg az Iphoneján, ahogy a képregénnyel pózol. Az esetek zömében mindenki gyűjt valamit, szóval valamilyen szinten megértettem (személy szerint a saját mániám a pingvinekre terjed ki, de ez most mellékes).

- Komolyan? – leesett az álla a megdöbbenéstől. A szemei csillogtak a gyönyörtől, és a révület a hatalmába kerítette. – Ugye kölcsön kérhetem elolvasni? – ajaj, kezdenek elharapózni a dolgok.

- Meg tudhatnám, mi bajom van? – vágtam közbe türelmetlenül, hiszen miattam gyűltünk össze. – Ugye nem fogok meghalni? 

- Jaj, dehogy csillagom – nevetett fel. – Kisbabát vársz – közölte fülig érő szájjal. – Na, szóval az aukción bemutatták az eredeti jelmezek valósághű másolatát is, és egy pasas… - kapcsolt vissza a korábbi témába.

- Az lehetetlen… - szakítottam félbe ismételten. – tegnap csináltam tesztet, és negatív lett.

- Megesik néha – legyintett. – Szóval a pasas, 3.000 dollárért jutott hozzá a Macskanő jelmezéhez. Szerintem titokban ő maga szeretné felvenni, de ezt nem tőlem hallottátok – kacagott fel. Visszavonom a korábbiakat, ez a nő buggyant.

- Dr. Chen mit mondott az előbb? – eszmélt fel Andy.

- A pasas szerintem…

- Pindurka terhes? – kettőnk között kapkodta a tekintetét várva a megerősítést.

- Mindet kétséget kizáróan kimutatható a HCG nevű hormon a szervezetében, de azért még elvégzünk néhány vizsgálatot – kinyitott az előtte levő sárga mappát.(Remélem visszazökkent a doki módba. ) Kíváncsian figyeltem, mikor bukkannak fel a kandi kamerások, hogy: „Hé, ez a kész átverés és most beszoptad”. Úgy fest, senki nem akar jönni a pezsgővel a kezében. Bassza meg!