Emlékeztető!
Soha, de soha többet ne szállj be Ashleyvel „a ki bír többet inni” játékba. A
csávónak a mája, valami hihetetlen sebességgel dolgozza fel az alkoholt,
egyfajta szivacsként funkcionálva. Sejtettem, hogy rá fogok baszni, de
pofázhatott hozzám a másik két srác, én tökös csaj akartam lenni. A hülyeségemnek
köszönhetően végig hánytam a fél éjszakát, és sajnáltam Amyt, hogy a finom
vacsorája alászállt a bűzös okádékom kíséretében. Andy rakott be az ágyba
miután rávett némi frissítő zuhanyra. A fejem a párna közelségére azonnal
reagált, és lehanyatlott. Remélem, a pasim tudott tőlem aludni, mivel
feltételezhetően, végig horkoltam a mély kómaszerű órákat.
- Jó
reggelt, Napsugaram! – Andy hangja úszott be a távolból.
- Hagyj,
meghaltam! – morogtam, átfordulva a másik oldalamra.
- Két
választásod van: egy, felkelsz magadtól – lehúztam a fejemről a takarót, és őt
néztem. Istenem, milyen helyes! Az ujján mutatta a számot. – kettő: én,
rángatlak ki.
- Kösz a
kedvességet, de a harmadik opció jobban tetszik, alszok még kicsit–
elmosolyodtam, és visszagömbölyödtem magzatpózba. Éreztem, hogy mellém fekszik,
majd lerántja rólam a takarót. – Gonosz vagy! – felültem, és durcásan
beintettem.
Kimásztam
a konyhába. Édes húzás tőle, hogy kikészített két szem aszpirint a kávé mellé. Ashleytől
üzenet fogadott a hűtőre ragasztva: „Pindurka, bocs a tegnapiért. Mellesleg
Jinxx-szel leléptünk a barátnőjéhez. Puszika, a kedvenc seggfejetek.” Remek!
Csak, nem végre kettesben lehetünk? Oké, per pillanat nagyobb gondom is van
ennél, ugyanis a fejem széthasadással fenyeget.
- Mi
rémlik a tegnap estével kapcsolatban? – ült le velem szemben az asztalhoz.
Rágyújtott.
- Fasza
csaj akartam lenni, és bebizonyítani, hogy bírom a piát. Közben meg kurvára
nem, és mindet kirókáztam. Na, innentől némileg homályosak a dolgok… - haboztam. A
halántékomat dörzsölgettem remélve, hogy ezzel sikerül előhívnom az
eseményeket. – lefektettél az ágyba.
- Nos,
Pindurka nem csak te ittál túl sokat… - sóhajtott. – Rád másztam, és szó
szerint letepertelek, ami ellen cseppet sem ellenkeztél. Csúnya kimondani, de
kihasználtam az alkalmat, majd megdugtalak. Megértem, ha most lelépsz, mert igazi
fasz voltam, és nem akarom, hogy így ítélj meg… - őszinte megbánás tükröződött
a gyönyörű kék szemeiben.
-
Használtál gumit? – kérdeztem fapofával. Nem akartam bunkónak tűnni, de nagyon
úgy csapódott le. Az agyam hátsó traktusából kezdett néhány kép elő, elő
bukkanni. Valóban ő kezdeményezett, és én ribancként éltem a lehetőséggel. Hogy
is szokták mondani? Kettőn áll a vásár!
- Fogalmam
sincs – tárta szét a karját.
- A kurva
életbe, Andy! – káromkodtam. Na, most verte ki nálam a biztosítékot. – Nem
szeretnék, 18 évesen a Tini Mamik Klubjához csatlakozni.
- Remélem,
rád fog hasonlítani – viccelődött mosolyogva.
- Bassza
meg! – elvettem egy újabb szálat a dobozából. Kissé remegő kezekkel tartottam
az öngyújtó lángjához.
- Nyugodj
meg, nincs semmi baj – megfogta a karomat. – Ha szeretnéd, a biztonság kedvéért
vehetünk esemény utáni tablettát a gyógyszertárban.
- Úgy
hallottam, hogy nem nyújt teljes biztonságot, és 26% esély marad arra, hogy nem
működik. Tudod, mit? Inkább várok pár napot vagy hetet, és idővel elválik, hogy
megfogant-e bennem egy új élet e vagy sem – gyors elhatározásra jutottam.
Természetesen megrémített a kisbaba puszta gondolata is, hiszen még saját
magamban sem bízhatok, pláne nem, hogy felelősséggel tartozzak valaki más iránt.
Igaz, anya is a tinédzser korának utolsó éveiben hordott ki minket, de én nem ő
vagyok, nem tudnám végig csinálni.
- Rendben,
a te tested, a te döntésed – bólintott. Kicsit meglepődtem, hogy nem erősködött
jobban, mert még ha nekem nem is, de neki lassan itt az ideje, hogy belépjen a
büszke szülők táborába. Na, többek között, itt is érvényesül a korkülönbség
dilemmája. Egyelőre lezártnak tekintem a témát, és a későbbiekben, majd ráérünk
még ezen töprengeni, ha bekövetkezne a baj.
-
Visszafekhetek? Nem vagyok túl jól… - a rosszullét váratlanul fogott el. Úgy
éreztem az egész világ forog körülöttem. Rögtön mellettem termett, és a kezét a
homlokomra rakta. – Szerinted a másnaposságom következménye lehet? – az eszembe
sem jutott, hogy esetleg megbetegedhettem.
- Dőlj le
egy kicsit, szeretném, ha megmérnénk a lázad – átváltott az aggódó őrangyal
szerepébe. Betámogatott a szobába, és jó alaposan betakargatott. – Nincs hányingered?
– megráztam a fejem. Leült mellém, és hőmérőt dugott a nyelvem alá. – 37.2 az
nem vészes. Pihenj egy kicsit, addig hozok valami kaját a boltból, rendben? –
ismét bólintottam. – Később, ha jobban vagy megnézhetnénk a karácsonyi
felvonulást az Earhart sétányon. Mit szólsz hozzá?- kisimította a hajamat az
arcomból.
- Remekül
hangzik.
-
Nemsokára jövök – megpuszilt.
Nem
akartam, de akaratlanul is elnyomott az álom. A cirógatására ébredtem lövésem
sincs hány órakor. Felültem, és hatalmasat nyújtóztam. A fáradság elmúlt, de
úgy éreztem, mintha egy elefánt ülne a mellkasomon. Úgy döntöttem a háttérbe
szorítom az egészségem (oké, elismerem hatalmas faszság, de nem szerettem
volna, hogy tönkre tegye a boldogságát. Most az egyszer nem lehetek önző!), és
hazudtam, mikor megkérdezte javult-e a helyzet. Felöltöztem, és tudtam nem a
legjobb ötlet feltételezhetően betegen kimozdulni a lakásból, viszont per
pillanat nem érdekeltek az aggodalmaim. (Igen, sejtettem, hogy a másnaposságnak
már messziről semmi köze az egészhez.) „Megreggeliztem” valamivel később, és
neki vágtunk a gyönyörű hóborította városnak.
Los
Angelesben is hatalmas hangsúlyt fektetnek az ünnepekre, de New Orleans
fényévekkel felülmúlja. Három teljes utcát zártak le a rendőrök segítségével,
hogy biztosítsák a rendezvény akadálytalan működését. Óriási tömeg gyűlt össze,
és szinte a család összes tagja képviseltette magát a legkisebbektől a
legnagyobbakig. Azok, akik nem szándékoztak szardíniákként összepréselődni, a
meleg lakások nyújtotta biztonságot választották, derékig kilógva az
ablakokból. El kellett ismernem, hogy a szervezők munkája meghozta a
gyümölcsét. A résztvevő színészek vagy éppen beöltözésre vágyó személyek
szemkápráztatóan díszes jelmezekben vonultak fel. Akadtak vicces figurák, mese
szereplők, híres színészek, angyalok, ördögök, krampuszok, manók és vagy száz
különféle Mikulás. A guruló színpadokat külön dicséret illette annyira
aprólékosan lettek elkészítve. A kedvencemnek a hó gömbökkel tele zsúfolt
kompozíciót szavaztam, aminek a középpontjában gyerek kórus énekelte a Jingle
Bellst. Érdekes, pöppet giccses, de nekem valamiért elnyerte a tetszésemet. Andy persze lehurrogott, viszont nem
tántoríthatott el (mellesleg neki a rock&roll angyalok összeállítás jött
be).
- Ne
menjünk haza? Úgy fest nem mondtál igazat, és rohadtul aggaszt a szinte
folyamatos köhögésed – hosszú percek óta rohamszerűen tört fel belőlem.
Próbáltam nem figyelni rá, de egyre nehezebben sikerült elterelni a figyelmem a
szorításról, és a sípoló tüdőmről.
- El fog
múlni – legyintettem, mikor végre elég levegőhöz jutottam, hogy sikerüljön
szavakat formálnom.
-
Pindurka, halálra rémisztesz… - látszott rajta mennyire félt engem, és rájöttem
mekkora baromságot követtem el, mivel tapasztaltam párszor mennyire képes
aggódni értem.
- Sajnálom
– az egész testemben megremegtem a következő hullámtól.
- Azt,
hogy idiótaként viselkedtél? – lesütött szemekkel néztem fel rá, majd
bólintottam. – Fasza! Irány a kórház! – mindenféle tiltakozásom ellenére durván
lökdösődve kitört a tömegből, és betaszigált a kocsiba. Elővettem az inhalálót,
de nem sokat segített. Sikerült arra ösztönöznöm, hogy padlóig nyomja a pedált
azzal fenyegetve minket, hogy bármelyik másodpercben egy korlátnak ütközünk, a
csúszós utakon.
- Andy,
nem kell kinyíratni magunkat csak, mert rohamom van – elfehéredett ujjakkal
kapaszkodtam az ülésbe.
- Nem
akarlak elveszíteni, érted? – kétségbeesettnek tűnt.
- Nem
fogsz, megígérem, sem most, sem később – megsimogattam az arcát. Elfojtottam a
köhögést, és tiszta erőmmel harcoltam a sötétség ellen. Érte megéri, hogy ne
adjam fel!
Szerencsémre
sürgősségi ellátást kaptam, és persze az is közre játszott, hogy Andy kiverte a
balhét, mikor kb. az ötödik orvos haladt el mellettem anélkül, hogy segítene rajtam.
Néhány vizsgálatot követően kiderült, a hideg és az itteni klíma túlságosan
megviselte a tüdőmet. Lényegében semmi komoly, csak rengeteget kell pihennem.
Felírtak pár erősebb gyógyszert, és az orromban levő csövön keresztül tiszta
oxigént pumpáltak belém. Pár óra múlva haza engedtek, és mivel rettentően
kimerültem, szinte azonnal elaludtam az ágyában. Mellém bújt, és úgy ölelt,
mintha egy aprócska törékeny madárka lennék, aki a megfelelő gondoskodás nélkül,
örökre elveszne a kegyetlen nagy világunkban.
Fel sem
ébredtem másnap reggelig. Egy szál bugyiban, és pólóban másztam ki a konyhába.
A pasim Ashleyvel beszélgetett hevesen gesztikulálva. Oh, a francba el is
felejtettem, hogy ő is itt lakik. Természetesen nem kerülhette el a tekintetét
a szegényes öltözékem, és alaposan végig gusztált. Gyorsan vöröslő fejjel siettem
vissza, felkapni egy sortot.
- Cuki
pingvinek – jegyezte meg az a seggfej, mikor visszatértem. – A hat éves
unokahúgom irigykedve könyörögné le rólad – röhögött, mire Andy vállba bokszolta.
- Neked,
nem a gépen kellene lenned? – elengedtem a fülem mellett a megjegyzését.
-
Felhívtak a szüleim, és azt mondták, hogy inkább maradjak itthon, és később,
majd meglátogatom őket – újabb falatot kapott be az evőpálcikával a kínai kajás
dobozból. – Szóval hova megyünk ma?
-
Pindurkának szigorú pihenést írtak elő, ergo sehova – felelte Andy szigorúan.
- Jobban
vagyok – próbálkoztam. A mellkasom fájt egy picit, de ez csak a tegnapi
utóhatása. – és szeretnék kimozdulni – kávét töltöttem, majd leültem mellé.
Bevetettem az ellenállhatatlan boci szemeket, amiktől még a szőrős szívűek is
elolvadnak. – Légy szíves… - szándékosan elnyújtottam, hogy még hatásosabbá
váljon a könyörgésem. Kis cica módjára hozzá dörgölőztem. – Ígérem, szólok, ha
nem érzem jól magam, és te hős Batmanként megmenthetsz – némi szempilla
rebegtetés nem árthat.
- Baszd
meg! Előző nap még alig kaptál levegőt, és ha nem érünk be időben a kórházba,
ma nem lehetnél mellettem – mérgesen az asztalra csapott, amitől
összerezzentem. Pont az ellenkező hatás értem el. Ismételten feldühítettem.
Pocsék barátnő vagyok! - Vedd komolyan,
amit az orvosok mondtak, és maradj ágyban a kurva életbe! – megijesztett a
viselkedésével, holott jogosan gurult be rám. Néhány órával ezelőtt még halál
közeli állapotban voltam, most meg úgy csinálok, mintha nem történt volna,
semmi különös.
- Andy… -
éreztem, hogy elszorul a torkom, és a könnyek marták a szemem.
- Ne
haragudj! – rögtön észrevette, hogy a heves reakciója a szívemig hatolt.
Átölelt, és magához húzott.
- A
babaképűnek igaza van! – szólt közbe Ashley. – Az egészséged mindennél fontosabb,
és nem szarhatsz rá nagy ívben! – a felállás kettő az egy ellen, erőfölénybe
kerültek. El kell ismernem a veszteségemet.
- Később?
– azért nem adom fel teljesen.
- Talán,
ha megbizonyosodom róla, hogy minden rendben – egyezett bele.
A reggeli
után bevettem a felírt gyógyszereket, amik ismét álmossá tettek, szóval
ledőltem egy picit. Ismét ott álltam abban a temetőben, de a barátom helyett
most én feküdtem az üveg koporsóban. Számomra ismerős, és ismeretlen emberek
lehajtott fejjel gyászoltak, a frissen kiásott gödör körül. Láttam anyut a
sírástól feldagadt szemekkel, Andy vállán zokogva. Ott feküdtem, érzékeltem
mindent, de képtelen voltam megszólalni, vagy bármit is jelezni a külvilág
felé. Iszonyúan féltem, körül zárt a sötétség, és hiába ordibáltam, senki nem
hallotta, csak a fejemben játszódtak vissza a sikolyaim. Rettentően féltem, és
tudtam most az egyszer, nem sietnek a megmentésemre.
- Pindurka
– a messzi távolból érzékeltem a hangját. Próbáltam kijönni a fény felé, de
húzott magával lefelé, és nem akart elereszteni. – Ébredj! – a rázogatása
túlságosan élethűnek tűnt, közben meg, még sem. Az álom és a valóság határán
lebegtem. – Itt vagyok, kicsim, hallasz? – egyre kétségbeesettebbé vált.
- Andy? –
a szemem hirtelen pattant ki. Sípolt a tüdőm, a pólóm úszott az izzadságtól, a
hideg kegyetlenül marta a testemet. Rémülten kapkodtam körbe a tekintetemet, és
hosszú másodpercekig nem bírtam beazonosítani hol is vagyok pontosan. – Anya
hol van? – néztem rá szomorúan.
- Kicsim,
ő már nincs velünk – kedvesen végig simított az arcomon. – Oh, a faszba! –
káromkodott. – Tűzforró vagy!
- Nem
igaz, láttam őt… - kezdtem elbizonytalanodni. – Anya! – kiabáltam tiszta erőmből.
Nem érkezett válasz, ezért ledobva a takarómat szabályosan kiugrottam az
ágyból. Szédültem, a látásom elhomályosult, de legbelül már tudtam, hogy Andy igazat
mondott. Az emlékek villámgyorsasággal törtek be az elmémbe. Az utolsó reggel, mikor
elbúcsúztunk, a teste a kloroform bűzös halottasházban. Az agyam egy része
érezte, hogy valami nincs rendben, de a másik továbbra is kétkedett benne.
Emlékszem kis koromban mindig csokis palacsintával vidított fel, ha rossz
kedvem volt, és soha nem felejtette el a számomra fontos dolgokat. Ha az
Oroszlánkirályt akartam hatszáz ezredjére is végig ülni, ő ott ült mellettem és
vigasztalt minden egyes alkalommal, mikor sírva fakadtam Mufasa halálán. Istenem,
annyira hiányzik…
- Kicsim,
meg kell nyugodnod, nem szeretném, ha egy újabb rohamba hajszolnád magad –
megfogta a karomat, és a szemembe nézett. – Mérjük meg a lázad, rendben? – a
hátamat cirógatta. A mellkasába fúrtam az arcomat, majd utat engedtem a
könnyeimnek. – Nincs semmi baj, én itt vagyok – levegőért kapkodtam. Próbáltam
nem pánikolni, mert az csak ront a helyzeten, de higgyétek el nem könnyű. A
fejemben továbbra is kavarogtak a gondolatok, és még mindig küszködtem a
realitás érzékemmel. Felkapott, mintha csak pehelysúlyú lennék. Visszavitt az
ágyba, majd lázmérőt dugott a számba. Rettentően fáztam a vastag takaró
ellenére is, és a térdemet átölelve igyekeztem a maradék levegőmet is
szabályozni, hogy ne ájuljak el az oxigén hiánytól. – 38, 5 – vette ki pár perc
múlva. Felkelt, majd egy fehér pirula, némi víz és az inhalálom kíséretében
tért vissza. – Nincs gyógyszer allergiád, igaz?
- Nem
tudok róla – válaszoltam remegve.
- Szuper!
– belém diktálta a pirulát, és néhány kortyot, hogy lecsússzon. A spray pár
fújás után segített ellazítani a hörgőcskéimet. Megvárta, míg újra rendesen
kapok levegőt, miközben végig kedvesen, megnyugtatóan beszélt hozzám. Bebújt
mellém, majd szorosan átölelt, mintha csak az életem, múlna rajta, ami részben
igaz. – Én, mindig itt leszek neked, ezt soha ne felejtsd el! – megpuszilta a
homlokomat. Szép lassan ismét engedtem a sötétségnek, habár kicsit féltem
lehunyni a szememet. Legbelül tudtam, hogy ha Andyn múlna, soha nem esne
bántódásom, és sokszor, főleg a nehéz percekben ez a megváltást jelentette a
számomra.
Fogalmam
sincs, mikor ébredtem fel, de a nap már magasan vakított az égen. Mellettem
szuszogott, ami békével töltötte meg a lelkemet. Szorosan hozzá bújtam, és most
én sugdostam megnyugtató szavakat a fülébe. Hál isten a tegnap estéhez képest
rengeteget javult az állapotom, a fejem is kitisztult. A rémálmok gyakran olyan
helyekre vihetnek téged, ami rohadtul kikészíthet, ha nem vagy elég erős a
túléléshez. Viszont, ha van valaki a túloldalon, aki fogja a kezedet, akkor
sokkal könnyebb a visszatérés, és van esély a gyógyulásra.
Huha :3
VálaszTörlésHat meg mindig rohadtul imadom ezt a ficet, bar szegeny Andynak elegge kijar a szivinfarktusokbol mostanaban :D
Egyik legjobb resz volt, sajnalom szegeny Heavent a remalma miatt :(
Viszont a reszeg ejszaka kovetkezmenyeit kivancsian varom!:D
Puszil,
A hivatalos vasarlod, kedves Dealer.
U.i: Esku, ez a legjobb drog!:D
Szia Shinachan! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen. :D Andy bírja szegény az ilyen helyzeteket. XD A részeg buli következményei jóval később fognak kiderülni. ;)
Csók,
Evangeline a dealer
Ahhhhh!
VálaszTörlésNem is tudom, hogy mit mondjak.
Imádom, mint mindig.
Végre megérkezett az ici-pici darkosításom.^°^
Rengeteget fejlődtél, bár már nem tudom, hogy hova. Ez elejétől kezdve lekötő az írásod.
Andy örzőangyallá vált. *imádom az angyalokat* muhaha
De azért tudom, milyen szar lehet neki. Remélem azért kijár majd még a darkból^^
Ja, és kíváncsivá tesz a drága részeg csajszi és párja hancurkodásának következményei.:D
Ölel,
Vivien, a folyton depressziós, idegesítő csaj :* :'D
Szia Vivien! :)
VálaszTörlésVégre megint itt vagy. :) Köszönöm a kommentet. :)
Andy és Heaven "huncutkodásainak" következményei a későbbiekben fog kiderülni. ;) A darkos vonal pedig, csak a te kedvedért került be, mivel eredetileg nem így folytattam volna a sztorit. ;)
Puszil,
Evangeline, akit nem zavar a depressziós idegesítő csaj :)
Szia!
VálaszTörlésMegint itt vagyok. :D
Először is: Nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok! Remélem jó hangulatban telnek az ünnepek. :)
Igazából nem tudok sok mindent mondani, csak, hogy imádom, mint mindig. :) Nagyon jó volt ezt a kis darkos fejezetet olvasni, nekem nagyon tetszett.
Ja, és imádom, hogy Ashley fel-fel bukkan szinte minden fejezetben és nem csak Andy és Heaven kapcsolatáról szól minden, hanem a mellékszereplők is gyakran előkerülnek. :)
Csak így tovább és már nagyon várom a következő fejezetet. :)
Ölel,
Lydia :)
Szia Lydia! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy nem felejtettél el. :)
Neked is boldog ünnepeket kívánok! :)
Köszönöm, hogy itt vagy, és a kommentet is. A későbbiekben Ashley továbbra is fog szerepelni.:D
Puszillak,
Evangeline