Az emberek
a hosszas sugdolózások után kezdték sejteni, hogy valami nagyon nincs rendben
velünk. Megfogta a kezemet, és megcéloztuk a vörösen villogó vészkijárat
feliratú ajtót. Elkerülve a lámpák fénykörét behúzódtunk egy sarokba. Ki
kellett találnunk valamit, hogy kiszabaduljunk innen, ezt tudtuk kimondatlanul
is. Felvetődött bennem az is, hogy mi lenne, ha csak egyszerűen kisétálnánk, de
Andy aggódó arca gyorsan elvetette az ötletet. Azt hiszem itt az ideje, hogy a
drágalátos nővérkém végre visszaadja a kölcsönt, amivel tartózik. A hívások után nem maradt más dolgunk, mint
várni. Reménykedtünk, hogy az üldözői nem követnek minket, ha a tervünk
beválik.
- Mi lesz,
ha nem működik? – idegesen járkált fel és alá. Már a harmadik cigijét szívta,
én pedig lassan bele szédültem a monoton köreibe.
- Nem
állnál meg egy kicsit? A ringlispíljeidtől szétmegy a fejem.
- Bocs –
megtorpant, és mellém lépett támasztani a falat. – Szóval Pindurkám mi lesz
akkor? – sóhajtott fáradtan.
- Gotham city polgárai soha nem csüggedhetnek,
hiszen ott vagy, ha segítségre szorulnának. Batman mindig megmenti a napot, nem igaz? –
mosolyogtam rá bizakodóan.
- Kösz,
kicsim az emlékezetőt – felemelte a pulóvere alját, és a nadrágja derekából
húzta elő a fegyvert. Kikerekedett a szemem a forgó tárcsás revolver láttán.
Szakszerűen betárazta a golyót. – Az apád kis ajándéka, hogy megvédjelek, ha
úgy hozná a sors.
- És, ha
lábon lövöd magad? – gyanakodva felhúztam a szemöldököm. Jó a párom meg minden,
de bizalmat azért még nem szavazok e téren.
-
Christopher gyorstalpalót tartott, szóval ne aggódj ilyen apróságokért –
kacsintott rám.
- De… - a
szájával tapasztotta be az enyémet. A szemétládának van pofája, így elterelnie
a figyelmemet, ez annyira ócska trükk.
Nem sokkal
később bukkant fel Ashley az oldalán a kocsonyaként remegő Novával. Szánalmas
látványt nyújtott. A gondosan karbantartott körmei tövig rágva, a tökéletes
barna hullámai most szalmaszerűen lógtak alá, a mályvaszínű szövetkabátját
félre gombolta, és a smink is hiányzott róla. Vajon az, hogy egy emberi roncs
vált belőle az én számlámra írható fel? Hirtelen megsajnáltam, mert a gyávasága
ellenére ugyanaz a vér csörgedezik az ereinkben. A tépelődő Andyn is
észrevettem, hogy azon agyal, hogy megölelje vagy szétrugdalja a pici formás
popóját. A fellángoló érzelmeimnek hála hozzá sétáltam, és szorosan köré fontam
a karomat. Kétségbeesetten csimpaszkodott belém, és zokogott.
- Figyelj,
erre most nincs időnk! – simogattam meg a fejét kedvesen, mire rám emelte a
könnyektől csillogó sötét szemeit. – A telefonban megbeszéltük mi a dolgod.
Képes leszel rá? – észhez kell térítenem, különben baszhatjuk az egészet.
- Hát, még
szép, hogy képes rá! – csapott egy isteneset a hátára Ashley, amitől
szabályosan visszaugrott ijedtében a karomba. Valószínűleg lelkesítőnek szánta
a mondatot, de pont az ellenkezőjeként sült el.
- Hagyd
békén, seggfej! – kelt a védelmére Andy. – Így is kész roncs szegény, nem
szükséges még neked is rontanod a helyzeten! – az érintett hölgyemény
elmosolyodott az exe szavai hallatán. Feltételezhetőleg a halovány remény
szikra most feltámadt benne. Tudtam, hogy nem okos dolog táplálni a
rögeszméjét, de most inkább elharaptam a számat, mint hogy közbe szóljak. –
Vagy esetleg szeretnél a bal szemed alá is egy monoklit? – a napok elteltével
is szivárványszínben játszott a jobbja. Tökéletes emlékeztetőül szolgált az
elvadult bulinkra. A bűntudat bekopogtatott a lelkemben, ám gyorsan száműztem.
-
Megteszem – szipogott összeszedve magát. Kifésülte az arcából a zilált
tincseket, és kihúzta magát.
- Olyan
büszke vagyok rád! – a barátom édesen vigyorgott rá, aminek hatására
szabályosan kivirult a testvérkém. Szinte másodpercek alatt változás állt be az
egész lényében, és ez ismét igazolta, hogy súlyos viselkedésbeli problémái
vannak.
- Fordulj el, Ashley! – szólt rá megemelve az
egérke hangját.
- Ne már!
– nyafogott, mint egy öt éves, akit megfosztanak a kedvenc tévé műsorától. Andy
tarkón legyintette, mire durcásan engedelmeskedett. Közben ők is dzsekit és
pólót cseréltek, majd jöhetett a kocsi kulcs. A terv pofon egyszerű! Kétpetéjű
ikrek vagyunk, és közelről szinte alig hasonlítunk, távolról pedig nem szembeötlő
a különbség. Ruhát cserélünk, majd a gitáros elhajt „velem” mi meg szépen
sunnyogva eltűnünk. Zseniális nem? Na, jó beismerem annyira nem, de jobb nem
jutott eszembe.
- Milyen?
– pördültem meg a sarkam körül. (Szerencsére hajszálpontosan megegyeznek a
méreteink.) A koptatott farmer, a baba kék kasmírpulcsi, és a rikító kabát nem
illett hozzám, de nem is ez a lényeg. A vörös hajamat a frufrum kivételével a
kötött sapka alá gyűrtem. A lapos hegyes orrú cipőjét rettentően
kényelmetlennek találtam, mivel nem vagyok hozzá szokva az ilyen típushoz. Nova
ott állt mellettem az iskolai egyenruhámban, a fekete kabátom kapucniját az
arcába húzva.
- Nem
rossz – biccentett Andy újabb cigire gyújtva. – Induljunk! – fogta meg a kezem
és közelebb húzott magához.
- Hé,
Nova! – szóltam utána.
- Igen? –
fordult vissza.
- Már nem
tartozol semmivel! – úgy döntöttem ezennel lerendezve az ügy. Rám mosolygott és
köszönömöt formált az ajkaival.
- Hé,
haver, ha bármi baja lesz a Mustangnak elevenen megnyúzlak, világos? –
fenyegette meg. Ugyan soha nem mondta ki, de sejtettem, hogy az-az autó sokat
jelent neki.
- Mint a
nap! – tisztelgett kötelességtudóan huncut vigyorral a szája sarkában. Szerintem
titokban régóta arra vágyakozhat, hogy egyszer beülhessen a kormány mögé.
Legalábbis, ezt szűrtem le a reakciójából.
A fal
mellett osonva, nindzsa módban jutottunk ki a boltból. A csípős hideg azonnal a
csontomig hatolt, és a tüdőmbe mart minden egyes légvételnél. Andy előre ment
leellenőrizve tiszta-e a terep. Az ujjaimat lehelgetve figyeltem az utca túl
oldalán sétálgató embereket. Egy kisebb társaság önfeledten nevetgélt, mintha
nem fájna semmi, és a világ csupa mókából, meg kacagásból épülne fel.
Irigyeltem őket a feltételezhetően békés, meleg otthonukért, ahova haza
térhettek. Olyan szívesen átadnám nekik a problémáim csak egy apró részét, hogy
ne én viseljem a terhet, ami a föld felé húz. Tőlem egy férfi vette el mindezt,
akinek a mai napig nem tudom a nevét. Hatalmas sóhajt engedtem ki. A múlton már
nem változtathatok, de ettől függetlenül a jelenem még uralhatom bizonyos
szinten.
- Mi az
kicsim? Mit nézel ennyire? – meresztette a szemét arra, ahol pár másodperce
elhaladtak.
- Nem
fontos! – ráztam meg a fejemet. – Mi a helyzet? – zökkentem vissza a sivár
valóságba.
- A
kocsimat követik, szóval… - nyújtotta el a szót, és átölelte a vállamat. – mit
szeretnél csinálni?
- Meg kéne
kérdeznünk apát, hátha ő informáltabb nálunk – igen, legszívesebben azt
feleltem volna, hogy vigyél innen minél messzebbre, de nem futhatunk örökké.
- Rendben
– lehervadt a mosolya, de tudta, hogy így a helyes. Az merült fel bennem vajon
hányszor átkozhatta el a percet, mikor az őrangyalommá avanzsált azon az
éjszakán a sikátorban. Megváltozott volna az életünk akkor is, ha nem
találkozunk? Természetesen, de nem ebben az irányban, és az utunk még
véletlenül sem, keresztezte volna a másikét. Andy más lányba zúg bele, és
esetleg én is valakibe. Csak bámultam őt, és áldottam a sorsot, vagy bárkit,
aki összehozott minket, mert tudtam nélküle elvesztem volna.
A sötétkék Chevrolet ugyan nem ma gördült le a
gyártósorról, ám ettől eltekintve tökéletesen megbirkózott a jeges utakkal. Kicsit
meglepett, hogy a csődör mennyire ügyel a rendre a kocsiban, sőt még egy kis
macis vanília illatosított is kiakasztott a visszapillantó tükörre. Valahogy
nem illett hozzá, de hát mindenkinek akad olyan oldala, amit talán soha nem
ismerhetünk meg. Az út a házunkig töprengéssel telt legalábbis a részemről, és
talán Andyéről is, mivel ő sem beszélt hozzám. Néha kijár nekünk, hogy ne
osszuk meg másokkal a gondolatainkat, de titkon azt kívánjuk, bárcsak tudnák,
és megválaszolnák a kérdéseinket. Persze, ez hülyeség, mivel nem rendelkeznek
telepatikus képességekkel, de attól még megtehetnék.
Apa szokás
szerint a dolgozószobájában ült. Elmélyülten lapozgatott egy vaskos szürke
mappát. A kis asztali lámpa erős fénye kirajzolta az idők során elmélyült
ráncait, és ettől olyan öregnek tűnt. A hasonlóság fellelhető közöttünk, de én
határozottan anya vonásait örököltem. Elhelyezkedtünk az íróasztallal szembeni
bőrszékekbe.
- Rágyújthatok? – kérdezte a barátom az
üdvözlés után.
-
Természetesen – elé tolta a hamutálat. Én pedig automatikusan kiszolgáltam
magam apa dobozából. – Andrew ma egy fekete autó követett téged, igaz? –
válaszul biccentett. – Abból, hogy itt vagytok kikövetkeztem, hogy leráztátok
őket – az arca gondterhességről árulkodott.
-
Vincentről van szó, és a gyilkosról, akit lelőtt? – szakítottam félbe. A félelem
szép lassan kúszott felfelé a torkomban, mert iszonyú rossz megérzésem támadt.
- Nos,
kicsim – kifújta a levegőt. A homlokára tolta a szemüvegét, és elém rakta a
mappát. Egyelőre nem nyúltam hozzá. Ki akarom várni a mondóka végét. –
Frederick rossz embert bízott meg annak idején. Fogalma sem volt róla, hogy
Michael Fitzberg, Nathan Wilkins unokaöccse. A sztori itt válik veszélyessé,
ugyanis Wilkins a Nyugati Part legnagyobb drog dílere. Emellett illegális
fegyvercsempészet, lányok futtatása, kisebb-nagyobb rablások, és isten tudja mi,
kötődik még a nevéhez. A bűnlajstroma hosszabb, mint a karom, és ennek ellenére
a rendőrség nem talált elég terhelő bizonyítékot, hogy sittre vágják.
Diplomázott ember, ám a tehetségét inkább az alvilág bugyraiban kamatoztatta. Ugyan
egy mocskos féreg, aki nem futamodik meg a legaljasabb módszertől sem, a
családja szent a számára. Az egyik informátorom szerint vérdíjat tűzött ki
Fitzberg gyilkosának a fejére. Vincent egyik testőre, Jackson busás összegért
elárulta mi történt a pincében – az izompacsirta ugrott be azonnal. Ő volt az,
aki fegyvert nyomott a kezembe. – Ugyan ti csak részlegesen vagytok érintettek
az ügyben, még is azt kell mondanom, hogy veszélyben van az életetek.
- A Subot
pedig Wilkins vagy egy csicskása vezette – fejezte be Andy.
- Az
aktában minden benne van, amit csak összebírtam szedni. Andrew kérlek, szólj,
ha bárkit is felismersz – sóhajtott.
A képek
tartalmától hamar felfordult a gyomrom. Kibelezett, megcsonkított, szanaszét
vagdosott holttestek, és ezek csak a jéghegy csúcsa. Kb. a tizedik oldal után
elrohantam kidobni a taccsot. Hosszú percekkel később is ott ültem a hideg kád
oldalának támasztva a fejemet. A fasz ki van faktorom elérte a maximumot, amit
még képes kezelni. Képtelen vagyok folytatni, nem akarok tovább menekülni, bele
fáradtam. Ha anya még velem lenne, ez az egész nem történt volna meg. A sírás
kerülgetett, és most olyan jól jönne egy váll, ahol szabadjára engedhetem a
könnyeimet. Andy meghallhatta a néma segélykérésemet, mert az ajtó váratlanul
kinyílt.
- Hé,
édesem minden rendben? – guggolt le hozzám. A leheletem borzalmas, a hajam az
izzadságtól az arcomhoz tapadt, és a megerőltetéstől átizzadtam a pulóverem.
- Semmi
sincs rendben – a nyakába borultam, és szabályosan rázúdítottam a bánatomat.
Kicsit meglepte ez a hirtelen hangulatingadozásom, de nem kell rajta
csodálkozni. Az utóbbi néhány hétben több szarság ért, mint eddig tizennyolc év
alatt.
- Mi a
baj? – kérdezte kedvesen a tincseimet kisimítva az arcomból.
-
Besokalltam, érted? Elegem van! – hisztérikusan fakadtam ki. Ha nem fogja a
karomat, most sikítozva rohannék el. Az események meghátrálásra késztettetek,
és hiába nem ezzel a szándékkal jöttem haza, jelen pillanatban a dolgok ellene
szóltak.
- Mi
lenne, ha lepihennél egy kicsit? Azt jót fog tenni…
- Nem
merem lehunyni a szemem… - a kezembe temettem az arcomat, és tovább zokogtam.
- Oh,
baszd ki! – káromkodott. – Annyira sajnálom, édesem. Tudom, hogy rettegsz, és
legszívesebben elvinnélek innen minél messzebbre el a sok faszságtól – mellém
roskadt. A bal kezével átölelte a vállamat, a jobbal a hajába túrt. - Mondd meg te, mit szeretnél! Mitől éreznéd
jobban magad? – nézett rám.
- Tedd
meg, vigyél el innen minél messzebbre! – ismételtem el a szavait. Ha másban nem
legalább a szerelemben szerencsés vagyok, és ezért hálát adhatok a kis pelenkás
Cupidónak. A nyila pont a megfelelő pillanatban talált el. Megrepesztette azt a
kemény burkot a szívemen, amit az anyám halála óta senki másnak nem sikerült.
Andy nélkül valószínűleg már én is a pokolban égnék. Az öngyilkosok oda
kerülnek, a megváltás reményének legapróbb esélyétől is megfosztva. Nem a
legszebb kilátások az öröklétre. Nem vallásos szellemben nevelkedtem, még is
hiszek ebben. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ebben az esetben, miért akartam
akkor a könnyebbik utat választani. Biztosan nektek is volt olyan pont az
életetekben, ahol megrekedtetek, és úgy éreztétek ennyi, jöhet a kecses lepelbe
burkolózó Kaszás. Nos, nekem is volt…
- Hát,
akkor itt az ideje a lehető legnyálasabb, legromantikusabb randinknak, amit
csak elbírsz képzelni! – mosolygott.
- Séta a
naplementében a tengernél? – csillant fel a szemem. Melyik lánynak nem dobbanna
meg a szíve egy ilyen mondat hallatán?
- Még
szép, és ha kell még egy kicseszett fehér lovat is szerzek a kedvedért! –
vigyorgott.
- Utálom a
lovakat! – sikerült elérnie, hogy még ebben a nyomorult helyzetemben is
felkacagjak.
- Én is –
velem nevetett. Történjék bármi is, soha ne engedd el, azt az embert, aki képes
a legrosszabb időkben is felvidítani, mert ha megteszed, az olyan, mintha
magadból veszítenél el egy darabot. És azt nem akarod, igaz? Emlékszem anya
mindig ezt mondogatta nekem, de csak most értettem meg a szavait.
Awwwwwwwwwwhhh! Imádom *-*
VálaszTörlésAndy kurvaédes, szegény Heaven meg jó kis kalamajkába keveredett. :( Remélem megoldódik a helyzetük:D Ashley tök cuki volt, hogy magára vállalta az áldozat szerepét, kíváncsi vagyok velük mi lett, remélem minden okés :D Egyébként Ashley tök illene Novához XDXD
Megint csak fenetikus rész volt, imádom a történetet, imádom Heavent, imádom ahogy írsz *-*
Gyorsan hozd a folytatást, különben megőszülök :D Áááh :D (nem lehetne ma dupla rész?XD)
Puszi és pacsi,
Leányod és fogyasztód.:D <3
U.I: Kitört az Evangeline Fever! :D
Szia kislányom! :)
VálaszTörlésAndy mindig kurva édes, és az is lesz. :D
Ashley és Nova? xD Röhögni fogsz, de nekem is pont ez jutott eszembe. xD De erről vmi. eszembe is jutott! :D Áááá... mekkora lesz. xD
Heavennek meg rendesen felfordult az élete, és az anyja halála az események egész áradatát indította el. :)
Dupla rész? xD Örülök, ha egyet bebírok fejezni időben. xD :D
Puszil,
A te drog díler, anyucid,
Evangeline
U.I.: Köszönöm szépen Miss. Elnöknőcském. :)
Ez kicseszett jó volt. Már epedve vártam az újabb fejezetet. Imádom. *-*
VálaszTörlésSzia Liza! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett. :)
Puszillak,
Evangeline
*Oké, frusztráció-csökkentő mély levegőt vesz*
VálaszTörlésHuh. Nem is tudom, mit mondjak, ki fogok fogyni a dícsérő szavak szinonímájából.
Szóval, Andy. A rohadt életbe, miért nincsenek ilyen pasik itt, a környékemben? Kezdem úgy érezni, hogy egyedül fogpk megöregedni, Goodbye Agony-t olvasgatva.:D
Na, szóval. Nem csalódtam Novában, tud ő tökös kislány lenni, ha akar, bàr még mindig várom, hogy mikor fog Andyre nyomulni.
Egyetértenék az előttem szólóval, Ashley és Nova tényleg összeillenek.
És szegény Heaven. Annyi akció van az életében, hogy az már sok.
Imádom, ahogyan írsz, ergo ajánlatos a rész minél hamarabbi érkezése.(;
Ölel és puszil,
Az a valaki,
Vivien^°^
Hali!.:)
VálaszTörlésNa most... Andy és a fegyverek... Érdekes lehet, nem csodálkoztam Heaven reakcióján.:D
Összességében megin baromi jó lett, alig várom a folytatás.*-*
puszi!.:)
Szia Vivien! :)
VálaszTörlésSajnos a valóságban nem léteznek ilyen pasik, vagy ha mégis hát roppant szerencsés, az a lány, aki rátalál. :) Hidd el mindenkinek meg van a párja, én hiszek ebben. :D
Amúgy pont ez jutott eszembe, hogy Nova és Ashley. xD Talán kitalálok, erre valamit? :D Mert ha esetleg összejönnének, akkor Nova is lekattanna Andyről xD De csak talán... xD
Ne aggódj, én sem tudom már más szavakkal kifejezni mennyire hálás vagyok neked. ;)
Heaven meg szegénykém nem gondolta volna, hogy az anyja halála csak a jéghegy csúcsa lesz...
Puszillak,
Az a valaki,
Evangeline
Szia Vanda! :)
Jó, hogy itt vagy. :D Andy az idők során még tökösebb lesz, szóval szüksége lesz arra a fegyverre. xD :D
Összességében köszönöm. :)
Puszillak,
Evangeline